| Ön-élet-rajz (faragás alatt) |
|
|
|
|
Egy rajz az Ön-életemről. (Önözöm magam?), mert hát ki másé is lehetne az Én Életem, mint Öné-let.  Leadom Neked, lásd hogy ki is vagyok?De hát ki is vagyok? Egy 9-es szám - ha összeadom ma már nem csekély életkorom kapott számait, s e mindösszenre már Pythagoras is azon felfedezést tette, ez a szám - a 9 - a számok legteljesebbike. S érzem ezt valahol – ahol elindultam – bizonytalanná csak az utam közben váltam, mert e tökéletességet gyakran nem találtam, sem magamban, sem másban, kiváltképp ebben a beleszülettem világban, ami mintha - nem az én világom volna, mintha eltévedtem, s rossz bolygóra szállva, a jegyet már megvettem, a sort hosszan állva, végig megyek hát e járaton, hogy lássam, lélekben, szellemben, gazdagabbá váltam? Lélekben növekedtem, szellemben bölcsebben? (hogy a testet e rajzban ne is emlegessem.) Ön-életem van, tehát születtem, számokkal, betűkkel mindezt megjelöltem, lehet nem is én voltam a „jelöltem” – de jöttem, lejöttem, hogy munkámat keressem. Minden munkát elvállalok, mert hogy így tanulok, adjatok, adjatok, amit Isten adott. Adjatok, mert Ti is így kaphattok ez a körforgásban nagyon fontos dolog. Vállalok mindent, föképp Önmagamat, de ez még magamnak is elég jó nagy falat. Önéletem kezdtem kicsiny gyermekkorral, éppen befejezett világháborúval, minek a vége anyaméhben ért el, ami utána jön – mondták – az lesz tejjel, mézzel...., szavak vannak, - vastapsok kísérik, az embert mindig és mindennel kísértik. S az ember elindul, s néha még két lábon, néha meg úgy érzi, az egész csak rémálom, és halad- halad előre a hosszú „liba”-sorban, vagy viszi a tömeg, vagy néha úgy kiruccan bele-bele kóstál a fekete levesbe, arca is beleér egy fájó-tenyeresbe, s a balegyenes után tétován megáll, talán nem jó kanyart vett a „körnek forgalmánál”? Voltam én pártos, és voltam pártatlan, gyermekként megvádolt, felnőttként ártatlan, voltam én bankos, s voltam „zsúrnalista”, mindent elvesztettem, s arról hosszú lett a lista. Így telt Önéletem jó harmada fél-re,(?) sikeredett vagy nem - végre megértettem itt vagyok- s mi végre? Fülem lett hallásra, szemem a látásra, Ott-Honi szavaknak befogadására. S innentől működtem, mint egy svájci óra – 9-et mutatott minden jelben léptem, az egységes időtlen Világmindenségben. Innentől életem nem az Önéletem, hanem Tiéd Uram most már felismertem, arcodat magamban kellett, hogy keressem, Enyémet ami volt, Benned elhelyeztem, s a rajzolat – faragást ezzel befejeztem. De a kép „vég-képpen” csak akkor lesz készen, ha minden életem idelent megéltem! Budapest, 2005. február 19. |
| < Előző | Következő > |
|---|
