Ad Librum Kiadó

Kepes Júlia: Édes, fehér - Ajánlás

Eddig fenntartásaim voltak a költőnőkkel, kábé ugyanazok, mint a feministákkal. Egy részük azzal hozott zavarba, hogy megtagadta magát, és úgy akart írni, mint egy férfi. A másik fajta költőnő meg átment szupernősténybe, olyan vampba, amelyik tagadja, hogy a világban létezne bármely ihletforrás az orgazmuson kívül. Ettől a görcsös szerepjátszástól aztán a versek is görcsösek lettek. Hiányzik ezekből a versekből mindenfajta könnyedség. Semmi nincs bennük, csak lobogó Eszme. Az Eszme általában kizárja a játékosságot. Játékosnak a harmadik fajta költőnő akar látszani, az, amelyik az általános iskolás tankönyveket tölti meg a szörnyű klapanciáival. No, az meg nem játék. Az gügyögés. Most meg itt vagyok Kepes Júlia verseivel. És hirtelen revideálnom kell mindent, amit eddig azokról a nőkről gondoltam, akik tollat ragadnak. Egy költőnő nem feltétlenül kékharisnya. De attól még primadonnának sem kell lennie. Sőt, ezeknek a verseknek hála, végre konstatálhatjuk, hogy gyermeki verset sem csak szárazdajka írhat. Kepes kisasszony költészete őszintén nőies. Mert férfi bele nem fogna versciklusba, amelynek altatódal (Lullabi) volna a címe. Más ízeket, színeket, emlékeket idézne fel egy férfi, nem az Édesfehéret vagy Müzlivilágot. És férfi soha le nem írna olyan mondatot, hogy "Éjszaka volt, csupa béke, megérintettél, / s vattacukor lett menten a ködből alattunk." Én speciel az utóbbi mondaton tanultam meg megérteni Kepes Júlia költészetét, mert hogy ez a sor valami csoda: okos és elmélyült, mégsem száraz; van benne édesség, mégsem gejl; és játékos, de olyan komoly módon, ahogy a játékokat játszani kell. Úgyhogy ajánlom mindenkinek, különösen a mesterkéltségbe, sznobizmusba és ostobaságba belefásult férfitársaimnak Kepes Júlia kötetét. Aradi Bence

 

< Előző		Következő >