|
A hegedűt szinte megvalósulása óta műalkotásnak tekintették. Ennek gyökere bizonyíthatóan a vizuális művészetek és a hegedű formavilága között kimutatható kapcsolatban rejlik. Olyan viszony ez, amely a művészetek között egyetemlegesen jellemző, s a hegedű kialakulásának idején meghatározó művészeti stílusszemlélet hatásában kereshető. (A hegedű és kialakulása és formavilága)
A több évszázaddal ezelőtt empirikusan kialakult hegedűszerkezet állékonysága már tapasztalatból ismert, s mindez tudományosan is bizonyítható. Eddig azonban ismeretlen volt, mekkora szellemi bravúr az – a húrok feszítéséből – a hegedűben képződő belső erőrendszer, amit a korai hegedűépítők létrehoztak. A tudomány csak jóval később ismerte fel, és a mérnöki szerkezetek tervezésében is alig száz éve alkalmazzák. (A hegedű analóg statikai elemzése) A hegedű élettartama a tapasztalatok szerint évszázadokat ívelhet át, egyik szerkezeti elemét, a gerendát mégis 20–25 évenként cserélni kell. Indoklásául az elméleti elemzések is csak annyit mondanak: „elfáradt, új, rugalmas gerendára van szükség”. De valójában mi okozza ezt a jelenséget: kizárólag az anyag „elöregedése”, vagy a tartós terhelés hatására az anyag molekulái között változó konstelláció időben elhúzódó folyamatának a következménye? (A hegedűgerenda mai szemmel) |
Dr. Pongrácz Pál: A hegedűről ma. Ad Librum, Budapest, 2009.