Ad Librum Kiadó

A harag napja (dies irae)
 

Istenek, boldogság, természet. Félelem, bolondság, enyészet. Csak a sors ami volt s ami lesz, csak a kor dalolt de most kivégez. Ne várj, ne remélj, ne kímélj!

Az élet ajándék? Szerintem okádék. Rohadt gyümölcs mely az ágból már romlottan bújt elő. Forrás mely mérgezett, ősi hegyből fakadt. Le magadról a mocskot ne vakard! Ne kívánd, ne akard, ne takard! Csak a sors ami volt s ami lesz, de gonosz, átkarol de fel sose vesz.

Mi ez az iszonyú játék? Vissza már nem jössz többé, a tudatlanság köddé vált. Még meg van bennem a szándék, hogy újrakezdjem, de minek? Marad kinek a maga útja, velem.

Nézd csak az öreglányt, hogy üldögél fonnyadt testében. Szeme csak az miben látszik, rab lelke szabadulna sebtében. A sors legnagyobb hatalmával bünteti a szépet, le a mocsokba taszítja, hol számára idegen és furcsa, lássa csak a tüzes képet. A szenvedés sokakat megéget. Ha szabadulsz, vidd hát hírül a gazdának gyönyörű öreglány, hogy itt vagyok, s maradok addig, míg akarok de be sosem hódolok neki! -inkább meghalok százszor s ezerszer akár, habár gyűlölöm mit adtál.