Meszlényi Attila: A világvége illemtana. Idézetek, adatok

Vitafórum	Részletek Igyekeztünk annyit idézni, amennyi a fórumon lehetővé teszi az értelmes vitát azok számára is, akik nem olvasták a könyvet. A szövegrészleteket a szerző válogatta, rövidítette, egyszerűsítette.	Kiadó: Ad Librum Terjedelem: 104 oldal, 100% újrahasznosított papíron. ISBN: 978-963-87769-5-2 Méret: A/5 Kötés: kartonált Ár: 1790 Ft Kapható: Budapesti Teleki Téka (Budapest VIII, Bródy S. u. 46.) Első Pesti Teaház (Budapest XIII. Katona J. u. 5.) Írók Boltja Budapest VI. Andrássy út 45. Kódex Könyváruház (Budapest V, Honvéd utca 5.) Ökoszolgálat (Budapest V, Nádor u. 34., fsz. 2.) valamint az Alexandra, a Líra és Lant és a Libri könyvesboltjaiban. Online megrendelés: Ad Librum Ababook ALEXANDRA Animare Webáruház bookline Budapesti Teleki Téka Első Pesti Teaház Írók Boltja Fókusz Online Libri mimézis polc.hu Velvet Plaza Online Áruház Westbook / Online könyváruház Wiandt Online Könyváruház Interjú (Mentrópia) Meszlényi Attila (kép)írástudó, a Gondolkodókör alapítója. Ajánlások, recenziók: Az egyik legfontosabb könyv, ami az utóbbi években Magyarországon megjelent. Nemcsak azért, mert korunk legégetőbb kérdésével, az élet tragikus fenyegetettségével foglalkozik. Ilyen kötet azért van egy pár. Olyan viszont nem igazán, amely egy nagy csokorba gyűjtené azokat a viselkedési normákat (legalábbis nagy részüket), amelyeket be kellene tartanunk ahhoz, hogy minél többet megőrizzünk világunk szeretetreméltó sokféleségéből. Tovább>>> Takács-Sánta András ökológus, az ELTE oktatója Norbert Elias a civilizálódás folyamatát illemkönyvek elemzésén mutatta be. Meszlényi Attila illemtankönyve korunk civilizációs változásainak lenyomata, amely a környezeti, társadalmi válság kezeléséhez illő teendőinkkel a fenntartható társadalom etikettjét fogalmazza meg. Gondos Gábor környezetvédelmi újságíró Botrányosan őszinte és kíméletlenül lényegretörő könyv, mégis van benne valami megkapó együttérzés. Igazi társ a bajban. Kiss Ádám Zoltán hirek.com Meszlényi Attila Illemtana nagy meglepetés számomra. Hisz nemcsak a szokásos társadalmi érintkezési szabályokat fordítja le napjainkban felhasználható formákra, hanem egy élhető, túlélhető alternatívát ajánl a mai életformánk helyett. Akkor, amikor földünk, gazdaságunk, társadalmunk pusztulásáról hallunk nap mint nap, már szinte úgy tűnik, tehetetlenek vagyunk. Ez a könyv egyszerű, világos, könnyen kivitelezhető tetteket ajánl azzal a biztatással, hogy mindenki képes a saját területén ugyanerre. Szendrői Erika szociális munkás Apám könyve szabálygyűjtemény. A túlélés szabályaié. Újrakezdéshez és folytatáshoz egyaránt ajánlom! Meszlényi "hero" Péter játék-szoftver fejlesztő, művészeti vezető E jelentős mű gondolatait érdemes tanulmányozni és megvitatni társainkkal. A gondolatokból cselekvés, a cselekvésekből olyan új szokások alakulhatnak ki amelyek élhetővé teszik világunkat. Dr. Vidovszky Gábor Még az elkötelezett környezetvédőket is meglepheti majd ez az illemtan, hiszen szembesülhetnek azzal, hogy mit jelentene, ha teljes következetességgel végbevinnék mindazt, amit a földi élet fennmaradásáért, a túlélésért, feltétlenül tenniük kellene. Tovább>>> Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész, Eötvös Loránd Tudományegyetem A rét virágait védő, ösztönös gyermektopogások emlékét és a Földet a Nappal összekötő növények áttétekben megnyilvánuló, végveszélyre figyelmeztető üzenetét a szerző fogalmazza meg oly módon, hogy ellenérzések nélküli vádként vesszük azt magunkra, és vállaljuk felelősségünket. Dr. Szarka János mikrobiológus A kényelemszeretetünk és a megszokásaink nagy urak felettünk. Ezért CSAK arra kérek mindenkit, hogy ne utasítsa el első olvasásra a leírtakat, gondolkozzon el egy kicsit rajta, és ha nem is mindegyiket akarja, vagy tudja megvalósítani, de a kis lépések is nagyon sokat tudnak jelenteni. Aztán hátha megy még egy és még egy lépés. Tovább>>> Solya blogja - Egy Medve Útja ...lehet, hogy valaki inkább valami vészforgatókönyvvé szerkesztett praktikus útmutatóra gondol (hogyan kell tüzet csiholni, bogarakból vacsorát készíteni), itt mégis csak egy klasszikus értelemben vett illemtankönyvről van szó. Azaz: hogy illik viselkedni a süllyedő hajón, milyen viselkedéssel lehet egyenes gerinccel átvészelni a véget, hogy lehet(ne) talán mégis megúszni a dolgot. Tovább>>> tudatosvasarlo.hu Kedves Attila! Nem élvezem a könyvedet: egyszerűen otthon érzem magam a gondolataid között. És bámulom, hogy milyen egyszerűen tudod leírni az egyszerűt, amit már olyan sokan olyan sok hisztériával megírtak, még ezerszer többen olyan sok mázzal elfedve próbáltak nem létezővé tenni. Dr. Vásárhelyi Tamás A szerző szerint gondjaink okát ma már nem politikai vagy társadalmi berendezkedésünkben, hanem ember és természet viszonyában kell keresnünk, ennek jobbításán kell fáradoznunk, kinek-kinek saját lehetőségei szerint. Ha sok szabályt nem sikerül is betartanunk, legalább ne mondjunk le a helyes cselekvésről ... Tovább>>> Szádvári Lídia A Kontroll * VI. évfolyam, 2. szám (2009. március) Aki szereti az értelmes érveket, biztosan élvezni fogja a vékony kötetet. Aki pedig őszintén irányt, világos elveket keres fémesen csillogó, az önérdeket, az egyén kényelmét minden elé helyező korunkban, az sem csalódhat benne. Tovább>>> Rumbold Éva Országépítő 2009/1 Az ajánlások, recenziók teljes szövege >>> Vélemények a fórumon: ...egy könyv az életről azoknak, akik még nem tudják, miként éljék. De épp ők nem fogják megérteni. fátum Minden szóval egyetértek, igaz, csak az idézeteket olvastam. Ez a könyv tulajdonképp nem másról szól, mint hogy hogyan lapátoljuk vissza a szart a döglött lóba. paci62 nekem azért tetszik ez a könyv, mert talán nem értek egyet mindennel ami benne van, de egy nagyon fontos üzenete van számomra: MINDENKI FELELŐS A SAJÁT TETTEIÉRT, és ha akarja, ha nem, része a világ alakításának/alakulásának. nem árt elgondolkodni ki milyen szerepet gondol magáénak ebben a globális (vég)játékban... :) perakee ...a szándék és erőfeszítés előtt többször is tisztelettel emelem virtuális kalapom, de meg kell jegyeznem, az emberiség jelenlegi, legégetőbb problémájára ez már sajnos nem mutat megoldást. Ahhoz már túl későn vagyunk. Ez egy normális rendszer hosszútávú működéséhez lenne éppen megfelelő, mint lelki alapaállás, szeretve tisztelő gondoskodásunk szándékáról biztosítani Természet-ősünket. HLF Kevés környezetvédelemmel foglalkozó mű vizsgálja globálisabban, átfogóbban a problémáinkat és az arra adható megoldásokat. Az élet minden területére ad ötleteket, instrukciókat. john Ha lelkesít az ügy és szeretnél segíteni a fórum és a könyv népszerűsítésében, A/4-es méretű, házilag kinyomtatható plakátját letöltheted a képre kattintva.
Előszó
	Azoknak, akik élni szeretnének Az apokaliptikus jóslatok beteljesülését hiába várjuk - már beteljesültek. Ahogyan egyes teológusok szerint a teremtés napjai alatt évmilliókat kell értenünk, ugyanúgy a világvége sem egyperces kataklizma, hanem századokig tartó folyamat, amit lassúsága folytán nem érzékelünk. Beleszülettünk, természetesnek vesszük, és szorgosan dolgozunk rajta tovább. Akárcsak a spiritizmus szellemei vagy a filmipar zombijai, nem is tudunk róla, hogy meghaltunk. Ha mégis élni akarunk, új életet kell kezdenünk, s az nem könnyű. Az új élet új erkölcsöt kíván, amelynek alapja a világtakarékosság elve. Az elvvel ma már mindenki egyetért, de a gyakorlatban nem sokat számít, amíg új, szégyennel és megvetéssel sújtó illemtan nem épül rá. Az illem az erkölcs napi gyakorlata.
I.
Egészségőrzés
Egészséged őrzéséhez ne használj fölösleges eszközöket!	Fuss, sétálj, gyalogolj, tornássz, jógázz, de ne használj szobakerékpárt, gyaloglógépet és más effélét! Ezek gyártása és utóélete kártékony, használata energiapazarló, s felettébb nevetséges. Döbbenj rá, hová jutottunk: képesek vagyunk bonyolult és drága szerkezetekkel tölteni meg szobánkat, hogy a valódi cselekvést pótlékra cseréljük velük! Energiát fogyasztunk ahhoz is, hogy saját fölös energiánktól megszabaduljunk.
Egészségünk nem az egyedüli érték. Ha ellentétbe kerül a létrendi szempontokkal, nem feltétlenül az egészséget kell választanunk!	Nem mindig az a létbarát megoldás, amely egyéni egészségünket legjobban szolgálja. Bizonyára egészségesebb a városi csapvíz helyett ásványvizet inni (esetleg kétdecis, eldobható palackokban), de fogyasztásával sokkal több szemetet termelünk, mint amennyi hasznos anyaghoz jutottunk, s az ásványvízipar nagy tájegységek vízkészleteit pusztítja el. A javak sok neméhez hasonlóan itt is az a helyzet, hogy a jobb módúak egészségéért a szegényebbek fizetnek sajátjukkal, valamint a későbbi nemzedékek, amelyek elől a természet adományait feléltük.
Ne csak saját egészségeddel foglalkozz, hanem a rendszerével, amelynek része vagy!	Nagyobb rendszerek részei vagyunk; végső soron és elsősorban a természet részei. Hogyan gyógyíthatnánk a részt, amíg az egész a beteg?! Ha fontosnak tartod saját egészséged, főként a világ egészségével törődj.
Tudj meghalni is!	A halál az élet természetes része. Küzdjünk ellene, amíg egyszerűen és jó eséllyel tehetjük, de fogadjuk el, amikor egyre nagyobb terheket ró ránk és másokra életben tartásunk. Kínlódásunk bármi áron való meghosszabbításával mások és utódaink világát pusztítjuk, s nekik egyre kevesebb esélyük lesz az egészséges életre. Utódainkban élünk tovább. Minden halál az életért hozott áldozat.
Táplálkozás
Vásárolj romlandó ennivalót!	A sokáig eltartható termék igen kényelmes, de ennek a kényelemnek nagy az ára. Minél tovább tartható el, annál több veszélyes tartósítószert, technikát alkalmaznak az előállításához, csomagolásához, s annál távolabbi piacokra szállítják, tönkretéve a levegőt és a helyi mezőgazdaságot. Magad is sok energiát pazarolsz hűtőgéped üzemeltetésével.
Felnőtt korodban kevés húsételt fogyassz!	Ez sem csupán egészségügyi, hanem illemszabály is, mert a húsétel előállításához, vagyis az állatok felneveléséhez, takarmányozásához jóval nagyobb földterület megművelésére van szükség, mint azonos mennyiségű és tápértékű növényi étel megtermeléséhez. Ezt a többletterületet részben más emberek elől, részben a szabad természettől vesszük el.
Értékeld át az áhimsza fogalmát!	Manapság sokan értelmezik úgy a "Ne ölj!" parancsolatot, hogy az az embereken kívül az állatok elpusztítására is vonatkozik. Mások az indiai eredetű áhimszá, nem-ártás erkölcsi eszménye nevében tagadják a húsevés jogát. Az elv helyességét nem vonom kétségbe, követői azonban többnyire naivak, vagy csalják magukat. Jobbára a magunk nevelte állatokat esszük, tehát ők nemcsak halálukat, hanem életüket is húsevésünknek köszönhetik - ha van benne köszönet. Még fontosabb, hogy ártatlannak hitt növényi élelmük megtermelésekor a mai technológia állatok milliárdjait pusztítja el a növényvédelem szép nevében, számtalan fajnak pedig az életterét szünteti meg. Ne ártsunk fölöslegesen: ez helyes. Azonban az áhimsza parancsának megfogalmazása óta világunk gyökeresen megváltozott, s át kell gondolnunk, kinek, minek ne ártsunk. Már régóta nem elég, ha mi magunk közvetlenül nem ölünk, nem fogyasztunk állatot. Az áhimsza fogalmának korszerű értelmezése: minél kevésbé árts a világ, a természet rendjének!
Étkezés
Tanulj meg minél kevesebb eszközzel elegánsan étkezni, s lehetőleg ne hagyj ételmaradékot a tányérodon!	Ez az illemszabály a mosogatáshoz használt víz, vegyszerek s a szemét csökkentését szolgálja. Érvénytelenítenünk kell azt az "úri" illemszabályt, amely szerint valamennyit mindig kell hagyni a tányéron az ételből. Nem illetlen a tányért, lábost kenyérrel kitörölni, s azon sem kell megbotránkoznunk, ha valaki szó szerint nyalja tisztára tányérját.
Étkezz olyan tisztán, hogy evés-ivás után és közben ne legyen szükséged papírszalvétára, asztalkendőre!	Az illendően étkező embernek nem lesz zsíros az ajka - ha mégis, lenyalhatja -, nincs miért megtörölnie. A használt papírszalvéta a szemetet szaporítja, az asztalkendő vagy zsebkendő mosása pedig vizeinket szennyezi. Nemrégen még így mondtuk, ha valakinek ízlett az étel: "Mind a tíz ujját megnyalta utána". Ne hagyjuk, hogy ez az ízes szólás puszta szóvirággá legyen!
Eldobható edényekkel és eszközökkel tálalni mindenkor, még kiránduláson is illetlenség.	A papírpoharak és -tányérok, szívószálak, egyszeri használatra készült műanyag evőeszközök használat után azonnali szemetet jelentenek, akár szertehagyjuk, akár kukába gyűjtjük őket. Többségük ráadásul le nem bomló anyagból készül, ezek évszázadok alatt sem válnak a termőföld részévé. A tartós edények törékenységének problémáját megoldhatod fémedényekkel.
Tisztaság, testápolás
A természetes testszag nem illetlen! Sokkal illetlenebb a megszüntetésére, elnyomására használt kozmetikumok "illata".	Hogy milyen szagokat tekintünk illatnak, s milyeneket bűznek, nem természetünkből fakad. Megszokás és nevelés, illetve önnevelés kérdése. Civilizációnk e téren rossz irányban haladt. A természetes testillatokat bűzzé minősítettük, s olyan vegyszerek szagát neveztük ki illatnak, amelyek előállítása természetpusztító, használata egészségtelen. Számos újabb népbetegségünk, köztük az allergia terjedése is összefügg a vegyszerek, kozmetikumok széles körű alkalmazásával. Meg kell tanulnunk újra kellemesnek érezni testünk természetes illatát. Minden társas élőlény szereti fajtársai szagát - az embernek miért kellene undorodnia önmagától?
A testszőrzet nem illetlen egyik nemnél sem.	A szépségről vallott elképzeléseink sem születnek velünk. Korról korra, helyről helyre erősen változnak, s tudatosan is alakítjuk, alakíthatjuk őket. A természettel összhangban élő népek többsége is törekedett testének (általában kultikus) díszítésére, olykor szőrtelenítésére is, ez ősi hagyományunk. Ma azonban "szépítkezésünk" is létterheléssel, környezetkárosítással jár, másrészt civilizációnk olyannyira elszakadt a természettől, olyannyira élet- és létveszélyes formát öltött, hogy minden eszközt fel kell használnunk a természetességre neveléshez, elsőként a természetesség eszményítését. A borotválkozásnak az ápoltság-eszményhez csatolása az elhanyagoltság lehetőségeit szaporítja. A borostás hónalj sokkal kevésbé "szalonképes", mint azelőtt a természetes szőrzet. Ez a korunkban amúgy is túlfeszített társadalmi különbségeket fokozza, hiszen aki ápolt szeretne maradni, annak még több időt kell erre fordítania, ami a fárasztó munkát végzőket aránytalanul jobban terheli. Az emberi lényt a maga természetes valójában kell szépnek látnunk.
Moss és mosakodj eleget, de ne túl sokat!	A mosáshoz és mosdáshoz használt vegyszerek (mosószer, szappan, fürdőhab, sampon stb.) nem tesznek jót sem neked, sem a természetnek, amelybe kikerülnek. Ma már tudjuk, hogy a túlhajtott higiéné éppoly káros, mint a tisztátalanság. Találd meg közöttük a helyes mértéket!
Közlekedés
Feleslegesen autózni szégyenletes!	Az autó ma világunk és egészségünk talán legfőbb kártevője, de erről nem hallunk eleget. Gondoljunk bele, mekkora erővel lépnek fel az egészségügyi szervezetek és a kormányok pl. a dohányzás ellen! Vessük ezt össze azzal a ténnyel, hogy egy korszerű személyautó CO₂-kibocsátása nagyjából annyi kilométerenként, mint ha valaki elszív tíz csomag cigarettát. A mobilitására büszke autós szemében semmiség, ha egy nap száz kilométert vezet, de ennek a könnyű kis napi útnak az eredménye megfelel egy igen erős dohányos egész évi "teljesítményének". S mennyivel több ma már az autós, mint a dohányos! Az autózás ezerszerte károsabb a dohányzásnál. Sok egyéb ártalma mellett a kertvárosi termények fogyasztását is veszélyessé teszi. A legkevesebb, amit az autózás ellen könnyen megtehetünk: ha nincs pénzünk autóra, ne szégyelljük, s tiszteljük azokat, akik nem autóznak! Függetlenül attól, hogy önként vagy kényszerűségből mondtak-e le róla, hiszen az eredmény közösségi haszna ugyanakkora.
Autóban egyedül utazni szégyenletes!	Ha alig több üzemanyag elhasználása mellett egy helyett négy embert juttatsz célba, az utazás fejenként negyedannyira lesz kártékony.
Munka, hivatás
Ne tiszteld kritikátlanul az alkotómunkát!	Az alkotást nagyra becsüljük. Aki alkotó munkát végez, büszke, s mi felnézünk rá. De valóban megérdemli-e tiszteletünket? Az alkotás fogalma azt sugallja, hogy a semmi helyébe teremtünk valamit. Csakhogy ez a semmi: nincsen, s bűnös illúzió, hogy a valamit semminek nézzük Ha házat építünk az "üres" telekre, számtalan semminek nézett élőlényt pusztítunk el, élőhelyükkel együtt, meg egy darabot városunk tüdejéből. Amíg bőven volt, amit semminek nézhettünk, megengedhettük magunknak ezt az illúziót. Azóta keserves tapasztalatok tanítottak rá minket, hogy ezek a semminek nézett dolgok valamik, s igen gyakran értékesebbek számunkra annál, amit alkottunk belőlük. Persze ez a "nem alkotó" típusú munkára is vonatkozik. Minden munka csak akkor tiszteletre méltó, ha nagyobb értéket teremt, mint amit elpusztít, s a festékkel bekent vászon önmagában még nem értékesebb a lennél vagy gyapotnál, amiből készült.
Ne légy csak szakember!	A szakemberi lét zsoldos-mentalitással jár. A szakember a hogyannal törődik, a miérttel nem. Készen kapja a feladatot, s csak arra ügyel, hogy a lehető legjobban végezze el. Mivel feladatát más szakemberektől kapja, akik ismét másoktól, a termelés, a munka rendszerében szinte senki nem akad, aki elgondolkodna az egész tevékenység értelmén. Könnyen előállhat a helyzet, s elő is áll gyakran, hogy kiváló szakemberek tömege dolgozik irtóztató tökéllyel egy alapvetően kártékony feladaton. A pusztán szakemberi lét ezért veszélyes és némiképp szégyenletes. Legalább időnként igyekezz szakemberből emberré válni!
Termelés
Legfőbb fejlesztési célkitűzésed az anyag- és energiatakarékosság legyen!	Az egyetlen igazán tiszta energia a fel nem használt energia! Talán szükségünk van minél tisztább, új energiaforrások feltárására, de megoldást csakis az energia megtakarítása jelent. Az emberiség energiagondja megoldható lenne egyszerű, de szigorú takarékossággal. Egy korlátlan, ingyenes és tökéletesen tiszta energiaforrás, amilyent pl. Egely György csapata keres, végromlásba taszítana bennünket. Az ember "teremtő" tevékenysége már most is a végpusztulást sietteti, holott ma még keményen kordában tartja az energia szűkössége, drágasága. Milyen iszonyú rombolásra lennénk képesek pillanatok alatt a legszebb szándékokkal, ha ez a korlát eltűnne!
A garancia időtartama fontos erkölcsi kérdés!	Felelős vagy érte, hogy az általad gyártott termékek élettartama a lehető leghosszabb legyen. Termékeidre vállalj minél hosszabb időtartamú garanciát, s törekedj rá, hogy a garanciális idő lejárta után is sokáig használhatóak maradjanak! Illetlen és hazug érv, hogy a technika gyors fejlődése mellett a termékek egy-két év alatt elavulttá válnak, tehát nem érdemes hosszú életűre tervezni őket. Valójában az állítólag elavult, de még használható tárgyakat a "naprakész" tulajdonos eladja vagy továbbadja másvalakinek, aki számára a korszerűség nem fontos. Tíz ember közül kilenc elavult tárgyakat és eszközöket használ, nincs pénzük a legújabb technikára, gyakran szükségük sincs rá. A sokáig használható tárgyakat sokáig használják, függetlenül az időközbeni technológiai fejlődéstől. Ezzel szemben a rövid élettartamú tárgyak rohamosan vastagítják Földünk szemétkérgét, amely olyan ütemben duzzad, hogy nemsokára geológiai fogalommá válhat.
Fogyasztás
Ha teheted, csomagolatlan árut vásárolj, vagy minél egyszerűbben csomagoltat!	A csomagolás napjainkban a termék anyagának (és árának) tetemes részét teszi ki, s amint hazaérsz, máris szemét lesz belőle, gyakran el sem bomló szemét. Harcolnunk kell a csomagolás ellen. A túlcsomagolás gyakori oka, hogy az árukat a termelés helyétől távol értékesítik, ami fölösleges szállítással is terheli a világot. Némelyik áruval megtehetjük, hogy még az üzletben felbontjuk, s a csomagolóanyagot otthagyjuk. Ezzel visszahárítjuk a kereskedelemre a szemétkezelés gondjának egy részét, s érdekeltté tesszük a csomagolás mérséklésében. És persze: ne vásároljunk s ne fogadjunk el üzletben zacskót, reklámszatyrot; hozzuk magunkkal a sajátunkat!
Az árut, ha választhatsz, visszaváltható csomagolásban vásárold!	A visszaváltható csomagolás, mielőtt a szemétbe kerülne, többször is hasznosul. S ha nem is elégszer, végül legalább a gyártónál köt ki, aki így nem háríthatja ránk a szemét kezelésének problémáját.
Lehetőleg hazai terméket vásárolj!	Ezzel a helyi ipart, mezőgazdaságot segíted. Egy termék többféle értelemben lehet hazai: pl. külföldi cég gyártotta vagy termesztette nálunk, vagy magyar cég termelte külföldön; a munka egyes fázisait itthon végezték, másokat másutt, stb. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya: az első eset kevesebb szállítással jár, de a termelés hasznát kiviszi az országból, s ezzel a hazai gazdaságot sorvasztja; a második esetben fordított a helyzet. Leghelyesebb "minél hazaibb" terméket vásárolni.
Szemétkezelés
Guberálni nem szégyen!	Guberálni annyit tesz, mint használható dolgokat keresgélni a szemétben. A városi ember számára a lomtalanítás a legjobb alkalom erre. Ma többé-kevésbé szégyenletesnek, a szegénység megalázó bélyegének számít. Indokolatlanul és időszerűtlenül. A jómódú ember gyakran ugyanazt a tárgyat vásárolja meg drágán, amit lomtalanításkor ingyen felvehetett volna a földről. Ezen felül az ilyenkor keletkező szeméthalmok elszállítása komoly költséget jelent, amit adónkból fedezünk, s a szemétként kezelés, szállítás sok mindent tönkretesz, ami addig ép volt. A guberálás tehát igen hasznos tevékenység.
A legszebb kert is illetlen komposztgödör nélkül!	És nem is szép. Olyan szépségeszményre van szükségünk, amelynek mintája a természet körforgása. A feladat munkamegosztással is megoldható. Ha nincs más terved kerteddel, hasznosíthatod a szomszédok szerves hulladékainak komposztálására is, megegyezve az ellenszolgáltatásban.
Szórólapot készíteni, terjeszteni, elfogadni illetlen!	Csak akkor tudod meg, mi áll a szórólapon, mikor már a kezedbe nyomták, és továbbsodort a tömeg. Száz esetből legfeljebb egyszer találsz a szórólapon téged érdeklő információt, tehát legalább kilencvenkilencből azonnal szemét lesz.
Ne állíts elő és ne terjessz ingyenes sajtóterméket!	Az ingyenes újságokkal és effélékkel a szórólapéhoz hasonló a probléma. Ha non-profit kiadványt készítesz is, árusítsd jelképes összegért. Akkor lehetsz biztos benne, hogy munkád nem kerül nyomban a szemétbe, ha a vevőnek legalább annyit megér, hogy a pénztárcáját előhalássza.
Háztartás
Illetlen folyóvizet használni ahhoz, amihez állóvíz is megfelel!	Sok fogással élhetsz. Például ha a mosdó, mosogató öblébe edényt teszel, a víz nem tűnik el a lefolyóban, később is használhatod. Ha már koszos és mást nem kezdhetsz vele, a vécé leöblítésére még mindig alkalmas. (Modern barbárságunk legdöbbenetesebb tüneteként a drága ivóvizet képesek vagyunk arra használni vödörszám, hogy ürülékünket mossuk be vele - majdnem tisztítatlanul - abba a folyóba, amely ivóvizünk legfőbb forrása. Eljárásunkat civilizációnak nevezzük, és felháborodott undort vált ki belőlünk, ha valahol megfosztanak bennünket ettől a lehetőségtől.)
Igyekezz kézi erővel mosni, mosogatni, takarítani!	Tiltakozunk az atomerőművek és vízlépcsők ellen, ugyanakkor követeljük az energiát, mert nappal helyett éjszaka akarunk látni, lusták vagy fáradtak vagyunk porszívó helyett seprűvel, porronggyal, felmosóronggyal takarítani, és így tovább. Amíg műenergiát igénylünk mindahhoz, amit kézi erővel is elvégezhetnénk, addig tiltakozásunk álszent és reménytelen. A legtöbb, amit tehetünk az atomerőművek és vízlépcsők ellen, ha minél kevesebb energiát használunk fel. Fontos tudni, hogy míg a világszennyezés élcsapatát évtizedekkel ezelőtt az ipari termelés jelentette, a hangsúly már jó ideje eltolódott, s most a közlekedés mellett a háztartások jelentik a legsúlyosabb létterhet.
Ne használj légkondicionálót!	A fokozódó felmelegedés hatását egyre több légkondicionálóval igyekszünk ellensúlyozni, amelyek rengeteg energiát fogyasztanak, s jelentősen hozzájárulnak a további felmelegedéshez, az időjárás szélsőségessé tételéhez, újabb ördögi kört hozva létre. Légkondicionáló helyett építészeti eljárásokkal védekezzünk a hőség ellen. Új megoldások éppúgy helyet kaphatnak ebben, mint a régi, feledésbe merült egyszerű módszerek. Például, hogy az épületek déli frontja elé lombhullató fákat ültettek, amelyek lombja nyáron árnyékolta a házat, télen pedig csupasz koronája átengedte a napsütést.
Életmód
A szegénység nem szégyenletes!	A régi illem, amely a szegénységet szégyenletesnek nyilvánítja, kártékony, mert a gazdagság világpazarló létformáit támogatja. Ezt feltétlenül meg kell fordítani! Ha szegénységed nem önkéntes, hanem kényszerű, legalább ne szégyenkezz miatta. A szegény ember, aki kevés kerozint, benzint, gázt, villanyt, vizet használ el, pusztán emiatt is tiszteletre méltóbb a gazdagnál, ha más erénye nincs is. Az új illemtan jobbára olyan takarékossági szabályokat tartalmaz, amelyeknek alkalmazására az anyag és energia drágulása idővel mindenképp rákényszerít minket, mondhatjuk tehát, hogy a szükségből kovácsol erényt. Csakhogy ezek tényleges erények, és sokat segít a helyes életben, ha erényként, nemcsak kínzó szükségként éljük meg őket.
Illetlen az újdonságokért rajongani!	Az új nem jó pusztán attól, hogy új. Alaposan meg kell vizsgálni, hogy tényleg jó-e, és mire! Az újítás szerves része létveszélyes gazdaságunknak; ez iránti rajongásunkat lovagolja meg minden üzleti manipuláció; ez vette át az értékteremtés helyét a kultúrában, tudományban, technikában, káros mellékhatások tömegét zúdítva ránk. Az újdonságok zöme csak rövid távú kényelmünket szolgálja, hosszú távon viszont nehezíti életünket, s hozzájárul világunk gyorsabb ledarálásához. Az új dicsőítése lelki szegénységi bizonyítvány. Az új után az vágyik, aki képtelen értékelni és megbecsülni azt, ami van, vagyis voltaképpeni létét, életét.
Ne lelkesedj rekordokért, s ne dicsekedj velük!	A rekordok kultusza a mértéktelenséget eszményíti és gerjeszti, ezért különösen létveszélyes. Még a helyénvaló tevékenységeket is megrontja, kiforgatja eredeti értelmükből, figyelmünket a minőségről a mennyiségre tereli. De ez ritka eset; a rekordjavításra alkalmas cselekedetek többsége eleve elhibázott elképzelésre épül. Hogyan lehetne rekorder egy jó szülő, vagy egy bölcs? A rekordert tekintjük a legkiválóbbnak, holott többnyire csak az értelmetlen specializáció áldozata. A rekorder mindenki másnál jobban csinál valamit, amit egyáltalán nem érdemes vagy épp káros csinálni. Gyakran belebetegszik vagy belehal, mégpedig (bár ez nem feltűnő) velünk együtt. Amire fennmaradásunkhoz szükségünk van, az a mértéktartás tudománya.
Lehetőleg ne használj mobiltelefont és wifit!	A rádiófrekvencia tartományban az utóbbi évtizedekben többszázszorosra nőtt a mesterséges környezeti elektromágneses terhelés. Nem vitatott egészségügyi kárai: a testhőmérséklet emelkedése, figyelem-, memória-, alvás- és szívritmuszavarok, szürkehályog, fejfájás. A hosszabb távon jelentkező súlyosabb veszélyeken, pl. rákkeltő hatáson a (gyakran anyagilag is érdekelt) tudósok egyelőre vitatkoznak, de rohamosan szaporodnak a technológia káráról szóló tudományos tanulmányok. Ez azért nem egészségügyi tanács, hanem illemszabály is, mert a károsodásnak nemcsak az ilyen eszközök használói, hanem még inkább az átjátszóállomások közelében élők vannak kitéve, az embereken kívül az állat- és növényvilág, egész fajok és erdők is.
Szórakozás, kikapcsolódás
Szórakozásból vásárolni, kirakatokat nézegetni illetlen!	A vásárlás sokak lelki szükségletévé, kedvenc kikapcsolódási formájává lett. Ha nincs is szükségük semmire, pénzük sincs, legalább a kirakatokat nézik kedvtelve vagy vágyakozva. Szánalmas jelképe és gyakorlata az értelmetlen túlfogyasztásnak, lelkünk fogyasztói torzulásának.
Minél kevesebbet járj moziba!	Kevesen tudják, milyen hatalmas pusztító erő a filmipar. A forgatás igen sok szállítással, repüléssel, egyszer használatos díszletek és jelmezek, kellékek, egész világok gyártásával és szemétre vetésével, védett természeti területek rombolásával és számtalan másféle kárral jár. Ha gyönyörű tájat látsz egy filmben, biztosra veheted, hogy legfeljebb a forgatás idejéig volt ilyen szép; ha a kamera megfordulna, szörnyű dolgokat látnánk. S mindez többnyire csak arra jó, hogy egy-két órányi kikapcsolódást szerezzen nekünk, gyakran a legostobább vagy egyenesen lélekromboló módon. Ne támogasd a filmipart a mozijegy vagy tévészámla árával!
Ne játssz számítógépes játékokat!	Sokféle testi-lelki és szociális káruk a többi drognál is veszélyesebbé teszik őket. A legfontosabb, hogy ma ezek pörgetik leggyorsabban azt a "technológiai fejlesztést", amihez a hasznos programoknak is igazodniuk kell, s aminek következtében egyre sűrűbben kell lecserélnünk jól működő hardvereinket, vagy újabbakat (játékkonzolokat, tévét) venni hozzájuk. Ennek további következményeként az eszközöket mind rövidebb élettartamúra tervezik, készítik, s az informatika, amely eredetileg az anyagtalan információ eszméjére épült, ma már az energiapazarlás és szeméttermelés egyik húzóágazata.
Ünnepek, ajándékok
A tűzijáték, légiparádé, díszkivilágítás illetlen ünneplési mód!	Végső soron minden ünnep az élet ünnepe. Döbbenetes, hogy jeles napjainkat életlehetőségeink pusztításával ünnepeljük: levegőszennyezéssel, energiapazarlással. Szégyenletes ebben örömet lelni. Ha új, méltó ünneplési módokat nem tudnánk kitalálni, még mindig visszatérhetünk azokhoz a régi szokásokhoz, amelyeket az újabb technikai eszközök feltalálása előtt követtünk.
Ne állíts karácsonyfát!	A karácsonyfa-állítás szokása, bár nem is túl régi keletű, mélyen belénk gyökerezett. Olyan nehéz megválnunk tőle, mint ha lelkünkből kéne kitépnünk egy darabot. Azonban minden egyes karácsony hatalmas fenyőültetvények kivágásával jár. Már nem szép jelkép, inkább szívfacsaró. Valóban arra lenne szükségünk a szeretet ünnepének hangulatához, hogy egy szép fácskát elpusztítsunk? Azt hiszem, jóérzésű ember könnyen le tud erről mondani, ha egyszer belegondolt. Néhány megoldás a karácsonyfa helyettesítésére, létrendi szempontból csökkenő értékű sorrendben: 1. más jelképek keresése; 2. műfa használata; 3. teljes karácsonyfa helyett fenyőágak csokra; 4. gyökeres, újra elültethető illetve "visszaváltható" fenyő. Legjobb tehát más jelképet keresni, ami sokféle lehet, s idővel valamelyikük talán új népszokássá egységesül. Két példa: ünnepi terítővel leterített asztalka, gyertyával, gyertyatartóval, esetleg ajándékokkal vagy ünnepi süteménnyel. Vagy: művészien tervezett, csak karácsonykor előkerülő "oltárkép" a falon, esetleg kézzel hímezve; ábrázolhat mandalát, vallási jelképeket vagy éppen fenyőfát is. A műfa létrendi szempontból majdnem ennyire megfelelő, de sajnálatosan ízléstelen megoldás. Persze tervezhetnénk szép műfákat is, amelyek nem igyekeznek az igazit utánozni, s nem is műanyagból készülnek. A fenyőág-csokor tökéletes, de csak addig válik be, amíg mások még hagyományos karácsonyfát állítanak, amelyek alsó ágait az árusok levágják. Ha a karácsonyfa-állítás szokása egyszer eltűnik, nem lenne helyes, ha a fák megcsonkítása váltaná fel. A gyökeres karácsonyfa félmegoldás, mert ezeknek a negyede sem marad életben.
Csínján bánjunk a tárgyak ajándékozásával!	Az ajándékozás a szeretetre, önzetlenségre, nagylelkűségre épül, s fejleszti is bennünk ezeket az erényeket. Alapvetően nemes, szép szokás, ezért nem könnyű szembenézni a ténnyel, hogy egyúttal kártékony is - legalábbis a körünkben és korunkban legelterjedtebb formája. Lakásaink egyre kisebbek, s mind fölöslegesebb tárgyakkal zsúfoltak. Aki jószántából teszi ilyenné a sajátját, vessen magára, de fölösleges tárgyaink egy részét rossz fajta illemből őrizzük: "X. Y. ajándéka, nem dobhatom ki". Ne hozzunk ilyen helyzetbe másokat! Az ajándékozás mai módja a túlfogyasztás és a szemétgyártás. A kereskedelem mindent meg is tesz ennek szítására. Legfőbb ünnepe a Karácsony. Ma már nem a téli napforduló ünnepe, nem Jézus születésének ünnepe, nem a szeretet ünnepe, hanem a vásárlásé. És egyre terjeszkedik. Egyenesen szezonként tartjuk számon, s már október végén elkezdődik. Számtalan termék (jobbára felesleges áru) éves forgalmának nagy részét a karácsonyi szezon adja; a december hónap a legtöbb család költségvetésében nagyobb kiadási tételt jelent, mint máskor egy negyedév. Ennyire eluralkodott volna világunkon a szeretet? Ezt aligha hiszi bárki. Nem szeretetről, önzetlenségről van itt szó, hanem illemszabta vásárlási kényszerről s reklámszabta illemről. Mielőbb változtatnunk kell rajta!
Együttélés állatokkal, növényekkel
Élőlény nem lehet a tulajdonod!	Könnyen támadható és nehezen védhető állítás, hiszen életünket csak más élőlények vagy életcsírák pusztulása árán tarthatjuk fenn. Pusztán a nyugati rációra alapozva aligha lehet ezt a tételt meggyőzően kifejteni. Könnyebb számos úgynevezett természeti nép általunk is átérezhető hozzáállására hivatkozni, akik tisztelettel, szeretettel és hálával kezelik azokat a lényeket, akiket saját fennmaradásuk érdekében elpusztítanak. Ha dönteniük kell is azok élete és halála felől, mégsem kezelik tárgyként őket, ez nem birtokviszony. Nyugati hagyományokkal is belátható, hogy ha jelent valamit számunkra a tisztelet és hála, akkor azokat a lényeket illeti meg legfőképp, akiknek létünket és fennmaradásunkat köszönhetjük. Ezt azon az alapon tagadni meg tőlük, lélektelen anyagként kezelve őket, hogy a hatalmunkban állnak - nem csupán hálátlanság, de értetlen korlátoltság is.
Csak úgy illő állatot tartanod, ha mindent megadhatsz neki a jó élethez!	Ehhez pedig először is majdnem minden tudhatót meg kell tudnod az adott állatfajról. Az állat beszerzését ne az állatkereskedésben kezdd, hanem a könyvtárban! S az csak az első lépés egy hosszú úton. Állataid és növényeid bizonyos szempontból több figyelmet kívánnak, mint embertársaid: hiszen az utóbbiakról sokkal többet tudsz, jobban érted őket, s ami a fő, szabadok. Bármikor elhagyhatnak téged, ha nem jól bánsz velük. Ezzel szemben állataidat sokkal nehezebb megértened, és teljesen ki vannak szolgáltatva neked; világukat és sorsukat te teremted.
Együttélés a természettel
Ne bújj el az időjárás elől!	Természeti kapcsolataink legfontosabbjai közé tartozik az időjárásnak való kitettségünk. A mai városi ember szinte minden idejét zárt térben, mesterséges klímában tölti. Aki számítógépen dolgozik, gyakran még a napfénytől is függönnyel zárja el magát. Az időjárás csak az egyik zárt helytől a másikig való utazás közben érinti, s többnyire sértődött ellenségességgel kezeli: esik, fagy, csúszik az út, stb. Ha semmiben sem alkalmatlankodik neki, észre sem veszi. Ez az inkubátori élet szégyenletes. Ne félj találkozni az időjárással, szeresd meg változékony szépségét! Ez nem hobbi. Az ember ma is ki van szolgáltatva az időjárásnak: árvíznek, aszálynak, jégverésnek, tornádónak, sőt a klímaváltozás következtében még inkább, mint azelőtt. Szégyen méltatlankodni az időjárás gazdasági következményei felett, s észre sem venni magát az időjárást - és azt, amivel magunk járulunk hozzá a változásához.
Igazítsd életritmusodat a napszakokhoz és évszakokhoz!	A mai, s főként a városi ember már alig érzékeli a nap- és évszakokat, mindinkább függetleníti magát tőlük. Ennek szégyenteljes ára egyfelől a természettől való fokozott elszakadás, másrészt a különösen létveszélyes energiapazarlás. Sokan éjjel-nappal villanyvilágítás mellett élnek, s nemcsak télen használnak energiát a fűtésre, hanem nyáron is, a hűtésre. Télen-nyáron egyformán osztjuk be napjainkat, holott a napok hossza és minősége évszakonként nagyon eltérő. Próbálj újra a természeti valósághoz igazodni, amiben csak teheted! Például aludj többet télen, mint nyáron. Ezt persze intézményesen szabványosított életünkben egyre nehezebb egyénileg megtenni, de hát az intézményeket is magunk teremtjük. Miért ne nyithatnánk olyan üzletet, városi parkot stb., amely nem 10-től 18 óráig tart nyitva, hanem napkeltétől napnyugtáig?
Tölts minél több időt a szabadban!	Segít a természettel való kapcsolatod visszaállításában, illetve megteremtésében. Amit a szabadban is elvégezhetsz, tedd ott! Ne csak kirándulásra vagy kertészkedésre gondolj: bizonyos munkákhoz, például íráshoz, éppúgy megfelelő helyszín egy városi park, mint akár baráti találkozókhoz. Sétálj sokat minden időben! S persze nem kell mindig a "jó" időre várni. Minden idő jó idő; a mi dolgunk alkalmazkodni hozzá.
II.
Kultúra
A szegényedés kultúrája	Hagyományaink statikus kultúrák, legalábbis a változás mai tempójához képest. Azonban ami mozgást látunk bennük, azt jobbára mindig a gazdagodás vágya hajtotta. Bátran mondhatjuk, hogy eddigi kultúránk a gazdagodás kultúrája, különösen az utóbbi párszáz évben. A gazdagodás kultúrája nem tud mit kezdeni a szegényedéssel. Tehetetlenül áll előtte, illetve összeroppan alatta. Gerince megtörik, s a szegénységből nyomor lesz. A nyomor nem a szegénység mélyebb szintje, hanem az a mód, ahogyan szegénységünket kezeljük: méltóság helyett elzülléssel, tartásunk és értékeink feladásával. Ne feledjük, hogy ez nem a szegénység szükségszerű velejárója. Történelmünk virágzó és dicső kultúrái a bennünket fenyegető szegénységnél is jóval szerényebb gazdasági alapokon álltak. Szegényedésünk elkerülhetetlen, mivel minden gazdagságunk végső forrását feléltük. Meg kell teremtenünk a szegényedés kultúráját. Meg kell találnunk a módját - ezernyi módját -, hogy egyre fogyatkozó anyagi értékeink helyébe más értékeket és célokat állítsunk.
A tulajdon átértékelése	A globalizáció folyamata és a létrendi válság számos területen lehetetlenné teszi a magántulajdon fenntartását. Szinte minden, ami birtokolható, anyagból és energiából áll, s ezek, természeti forrásaik elapadása óta, nem tekinthetők többé egyszerűen magántulajdonnak. Feltétlenül szükséges a jogrend átalakítása, de ez nem e könyv témája. Itt csak annyit szögeznék le, hogy többé nem gondolhatunk szinte semmire úgy, mint ami csakis a miénk: "Megfizettem érte, az enyém, azt teszek vele, amit akarok".
A fejlődés fogalmának újraértelmezése	Fejlődés alatt ma többnyire folyamatos változást értünk, s kimondatlanul feltételezzük, hogy ez jó dolog. Holott a változás csak bizonyos határok közt életképes. A fennmaradás: változatlanság. Nem a mozdulatlanság, hanem az állandó visszarendeződés értelmében. A változás a betegség, a gyógyulás az eredeti állapot helyreállítása. Ha a gyógyulás sikertelen, a változás elszabadul, folyamatossá és visszafordíthatatlanná válik: a szervek, szövetek bomlani kezdenek, szakadatlanul valami mássá alakulnak. Beáll a halál, s a változás azon túl is folytatódik. Ha az elpusztult lény egy nagyobb, hasonlóképp élő rendszer része, vigaszunkra szolgálhat e nagyobb rendszer fennmaradása. De a betegség a nagyobb s a legnagyobb rendszert is fenyegeti, s ha abban hatalmasodik el a visszafordíthatatlan változás, az egyet jelent rendezett világunk megszűnésével, a káosz kezdetével. Meg kéne ezt gondolnunk, mielőtt a "fejlődés" jelszavát kezdjük hangoztatni, s magunk is a gyorsuló változás pörgetésén fáradozunk. Vissza kellene adnunk a haladás fogalmának méltóságát, amely a fejlődés ellenőrizhetetlen fogalmával szemben tudatosan választott cél felé haladást jelent.
A műveltség korszerű jelentése	A létrendi kultúrában új értelmet kell adnunk a kulturáltságnak, műveltségnek. Az igazi műveltség felszabadít, képessé tesz a helyes életre. Ma már nem az a műveltebb, aki több holt nyelven beszél, jobban tudja, hol született Chagall s mikor költözött Párizsba, hány zenekari szvitet írt Bach (ezeket sem árt tudni, hogy kulturális örökségünk kárba ne vesszen), hanem az, aki többet tud arról, hol és hogyan termelik élelmünket, tárgyainkat, melyiknek az előállítása milyen létterhekkel jár. Mindazt, amit azok tesznek a világgal, akik táplálékunkat, tárgyainkat megtermelik, mi tesszük a világgal. Nem tudni, mit teszünk a világgal, a legszégyenletesebb műveletlenség; ezt a szégyent nem mossa le rólunk a régi műveltség legmagasabb szintje sem.
Tudomány	A tudományban a mainál nagyobb társadalmi ellenőrzésre lenne szükség, s a tudományágak értelmes hierarchiájára. A kutatási irányok meghatározásakor az ökológiai szempontoknak mindig első helyen kéne állniuk. Fontos lenne visszaadni méltóságát az eszközszegény kutatásoknak, hiszen egyáltalán nem igaz, hogy ma már csak a legköltségesebb berendezésekkel lehet fontos felismerésekhez jutni. Át kellene értékelnünk a megismeréshez való jogunkat is, nemcsak a tudományban. Ma szinte bármit jogosnak tekintünk, ha a megismerés szent nevében történik. Világos ebből, hogy a megismerendőt - a világot - tárgyként, nem pedig társként kezeljük. Az alaposabb megismerés iránti igény feljogosít-e bárkit a kukkolásra, egy vonzó ismeretlen ruhájának letépésére, vagy a levéltitok megsértésére? Ha társnak tekintjük egymást, a megismerésnek csak egyetlen módját tartjuk jogosnak: a kapcsolat és kölcsönös bizalom elmélyülésére épülő önkéntes feltárulkozást. Ahhoz, hogy a természettel ne tárgyként, hanem társként bánjunk, mindinkább ennek az elvnek az érvényesítésére kellene törekednünk.
Közgazdaságtan	Alapjaiban kell átértelmeznünk a gazdaságosság fogalmát, hogy ne számíthasson gazdaságosnak olyan tevékenység, amely nem segít létfeltételeink fenntartásában vagy helyreállításában. A gazdaságosság eszménye ne a legkisebb befektetéssel elérhető legnagyobb haszon legyen, hanem a nulla kibocsátású gazdasági rendszer, bármily nagy áldozatok árán is.
Orvostudomány	A kutatásban is, a gyakorlati orvoslásban is vissza kéne szorulnia annak a szemléletnek, amely a kialakult betegségek gyógymódjaira koncentrál. Sokkal nagyobb szerepet kellene kapnia a megelőzésnek. Nemcsak a szokott módon, az egyéni életmóddal és a szűrővizsgálatokkal törődve, hanem ami jóval fontosabb: a társadalmi-gazdasági folyamatok egészségügyi hatásait elemezve. Hiszen pl. az antibiotikumoknak ellenálló betegségek terjedésének nem egyedüli s talán nem is legfőbb oka, hogy közvetlenül fogyasztunk túl sok antibiotikumot, hanem hogy közvetve. Táplálékállatainkat a gazdaságosság jegyében antibiotikumokkal etetjük, s azok a mi szervezetünkben halmozódnak fel. Akár több közvetítőn keresztül is, hiszen a csirkeitatók antibiotikumokkal kezelt vizét látogatják a méhek, s így a mézzel is további mennyiség kerül belénk. E felhalmozódás számtalan más káros anyagra is áll. Mi vagyunk a legmérgezőbbek, s ma már szinte alig létezik "veszélyesebb" táplálék az anyatejnél. (Ezzel együtt is fontos minél tovább szoptatni.) Az orvostudomány legfőbb feladata nem annyira az egyes betegek gyógyítása, mint inkább a társadalmi méretű, egészségkárosító helyzetek kialakulásának megelőzése lehetne, figyelemmel a természet egészségére. Ezt a szerepet persze csak úgy tölthetné be, ha beleszólhatna a politikai és gazdasági döntéshozásba.
Elvek, elvkezelés
A lelkiismeret szavára hallgatni fontos, de nem elegendő!	A legtöbb ember követ bizonyos elveket, de nem, vagy csak ritkán fogalmazza meg, ezért nem is tekinti elvnek őket. Ez vagy az "nem rendes dolog"; "az ember nem fekszik le a barátja feleségével" stb. Észrevétlenül belénk ivódott szabályok ezek. Az ilyen típusú elvkövetés egészséges, mert egy nagyobb embercsoport által természetes úton kialakított, mélyen és alaposan magunkévá tett szabályok szerint működik. Súlyos hátránya azonban, hogy az elvkészlet rugalmatlan, mert tudattalan. Nem ad teret a belátásnak. Mozdulatlan vagy igen lassan változó világba való, ahol a cselekedeteket nemzedékek hosszú sora próbálja ki. Ilyen világban az egyén megengedheti magának, hogy ritkán foglalkozzék a helyes és helytelen kérdésével, egyszerűen csak kövesse a lelkiismeret szavát. Lelkiismeretünk ugyanis jobbára e belénk nevelt szabályokból áll. Mai világunk nem ilyen. Túl gyorsan változik, és felettébb létveszélyes. Többet és tudatosabban kell foglalkoznunk tetteink helyességének kérdésével, mint korábban bármikor. Tudatosan kell megválasztanunk elveinket, s követnünk őket, még ha ez a természetellenesség érzésével jár is. Mert azzal jár. Csak azt a cselekedetet érezzük természetesnek, amelyik az észrevétlenül belénk ivódott szabályt követi. Korunkban az elvek biztosítják az értelmes, kevésbé létveszélyes élet lehetőségét. A követendő elvek kiválasztása a legkomolyabb szellemi feladat; joggal nevezhetjük az igazság keresésének.
Az elveket nem szabad, nem is lehet mereven követni, alkalmazni kell őket!	Az elvek objektivitásra törnek, tehát nem konkrét helyzetekre szabottak. Életünk viszont konkrét helyzetekből áll, amelyekre néha semmilyen elvünk nem illik, máskor pedig több ütközik egymásnak bennük. Ezért elveinket nem követhetjük gépiesen, hanem alkalmaznunk kell őket. Nem kész megoldást, hanem szempontot adnak a helyzetek értelmezéséhez és a helyes döntéshez. Elveinket olyan rugalmasan kell kezelnünk, mint a vágyainkat, szükségleteinket. Nem mindig eszünk, ha éhesek vagyunk. Talán nincs ennivaló a közelben, vagy pénzünk nincs rá, esetleg olyan a szituáció, amelyben nem illik enni. Ugyanígy elveinket sem követhetjük mindig. De aki éhes, amint teheti, enni fog, és keresi a helyzetet, amelyben ehet. Hasonlóképpen, aki komolyan veszi az elveit, alkalmazni fogja őket, amint csak teheti, és azokat az élethelyzeteket keresi, amelyekben módja lesz rá. Az elv iránytű. Olykor csak kelet és nyugat, vagy éppen dél felé vezet út, holott mi északnak tartanánk. De amíg az iránytű velünk van, észrevesszük, ha alkalmasabb irányba fordul az út. Ha viszont az első akadálynál eldobjuk az iránytűt, sosem érünk célba. S nem érünk célba akkor sem, ha nincs fogalmunk a célról.
Keresd a helyes mértéket!	A természetből élünk, így mindennek a megfelelő mértékét a természet szabja meg. Fakitermelésben például a megfelelő mérték, ha egy adott időszakban nem vágunk ki nagyobb tömegű fát, mint amekkorára ez idő alatt az általunk ültetett fák megnőttek. A mértéktartással kapcsolatban gyakran emlegetik az arany középutat. Csakhogy ez alatt szinte mindenki holmi se túl jobbra, se túl balra, sem hideg, sem meleg, langyos életvitelt ért. Nem tudjuk meg, hogyan is gondolta ezt Arisztotelész. Egészen másként; sokkalta szebben és értelmesebben. A középút fogalmának megvilágítására két hasonlatot használ. Az egyikben az arany középutat, az erényt, két hiba völgye közt emelkedő hegygerinchez hasonlítja. Pl. a bátorság hegyháta a gyávaság és a vakmerőség völgye közt emelkedik. Lényeges, hogy a hegygerinc nem egyszerűen csak középütt van, hanem magaslatot jelent. Másik hasonlatában azt mondja: nem az a kiváló íjász, aki a legmagasabbra vagy a legmesszebbre röpíti nyilát, hanem aki a céltábla közepébe talál. Ez a hasonlat még fontosabb, mert azt mondja ki, hogy cél nélkül középút sincs. Hibás szélsőségek csakis egy célhoz képest léteznek, s nem tudhatjuk, középúton járunk-e vagy sem, amíg a célt meg nem határoztuk. Könnyen megeshet, hogy a jól választott cél a többség főcsapásától jobbra vagy balra esik.
Lelki élet
A boldogsággal beérni illetlen!	A lelki béke, harmónia, kiegyensúlyozottság, boldogság fontos értékek személyes közérzetünk szempontjából, de semmit nem tesznek világunkért. Ha sikerül lelki békére, nyugalomra, egyensúlyra szert tenned - amit szívből kívánok -, ne hidd, hogy ettől már a világban is rendjén megy minden! Törekedhetsz lelki békéd, boldogságod megszerzésére vagy megőrzésére, de legfőbb feladatod mindig az marad, hogy a világ élhető állapotát őrizd, javítsd.
Önismeret helyett a világ megismerésére törekedj!	Fontos az önismeret, de nem mindegy, mit értünk alatta. Többnyire személyiségünk határain belül kutakodunk a nevében, s ha túllépünk ezen, sem jutunk tovább társas kapcsolataink körén. Az sem mindegy, mi az önismeret célja. Általában azt várjuk tőle, hogy megoldja személyes problémáinkat, megtanítson, hogyan valósítsuk meg sikeresen, amire vágyunk, nem vizsgálva, hogy az helyes-e. De hogyan is remélhetnénk értelmes önismeretet anélkül, hogy megismernénk a tágabb rendszereket, amelyek részei vagyunk, s az ezekben betöltendő szerepünket, feladatunkat? Vajon felismerhetné egy ráksejt saját lényegét, ha csupán önmagával foglalkozik? Érzékelheti, hogy anyagcseréje rendben van, képes a szaporodásra, sikeresen veri vissza az ellenséges sejtek támadásait; boldog. Amíg nem igyekszik megismerni a szervezetet, amelynek része, s a feladatot, amelyet be kellene töltenie benne, mit sem tudhat arról, hogy sikeressége milyen veszélyt jelent az őt fenntartó szervezetre, végül saját magára is. Csupán önismeretre, önmegvalósításra, vágyaink, céljaink elérésére törekedni veszélyes. Az önismeret egyedüli helyes formája a világ, s benne feladataink megismerése. Nem azzal kell foglalkoznunk elsősorban, hogyan valósíthatnánk meg céljainkat minél sikeresebben, hanem hogy melyek az értelmes célok, függetlenül attól, hogy mennyire ígérkezik nehéznek elérésük.
Ne gondold semmiről, hogy jár neked!	"Megdolgoztunk érte!" - mondjuk sok mindenre. Vagyis sokáig és keményen fáradoztunk valamin, amivel rengeteg energiát fogyasztottunk, sok lény élőhelyét számoltuk fel, rengeteg anyagot dolgoztunk át - végső soron - szemétté, sok munkával járultunk hozzá világunk pusztításához. S ennek fejében jogosnak érezzük, hogy még a fogyasztásra is több lehetőséget kapjunk. Ez a gondolat természetesen nem szentesíti az igazságtalanságot a javak elosztásában, de ne feledjük, hogy az a bizonyos "torta", amelynek helyes felosztásáról annyit vitázunk, fogyatkozó világunkból készül újra és újra. Akár készítjük, akár fogyasztjuk épp a tortát, a világot pusztítjuk vele. A mi egyetlen tényleges, valóságos tortánk nem más, mint a világ, amelytől és amelyből nem jár nekünk semmi. A legtöbb, amit tehetünk, hogy minden erőnkkel a bennünket fenntartó lét rendjének megismerésén, őrzésén és helyreállításán dolgozunk, s ezért nem jár nekünk más, mint hogy élhetünk még ebben a világban, talán unokáinkkal együtt.