A Vénusz-rejtély

A népszerű rádiós harmadik könyvét, egy eltűnt műtárgy talányos krimijét, teljes mértékben dialógusokban írta meg.

Holtan találnak egy öreg hölgyet egy budai villában. A család nyaralt. A halál vélt oka: szívelégtelenség. Három héttel később a hölgy lánya fedezi fel, hogy ellopták Lotz Károly Vénusz című festményét a házból. A kép eltűnése rejtély. Erőszakos behatolásnak semmi nyoma, az értékes műtárgyat rejtekhelyen tartották, amelynek hollétéről csak anya és lánya tudott. A talányos történet szálainak kibogozását a legendás sakkjátékos, ám mozgássérült Őrnagy vállalja. A játszma elkezdődik...

Szalóczy Pál harmadik könyvét tartja kezében az olvasó. Bár elsősorban a Magyar Rádió bemondójaként ismerjük, gyakorlott írónak (továbbá zenésznek és futballistának) is számít. 2005-ben rádiós anekdotákkal szórakoztatott A leírt szöveg felolvasandó -- Mikrofontörténetek a Magyar Rádió hőskorából címmel. 2007-ben pedig közútjainkról és közállapotainkról morfondírozott az Európába(n) vezetünk -- Autós és közéleti füstölgések című könyvében. Ezúttal pedig egy régimódi krimivel folytatódik a sokoldalú sorozat.

“Tudatosan vér nélküli történetet akartam”

“A grafománia mindig is lappangott bennem”, de “hatvan évig vártam az első kötetemre” – eleveníti fel az ismert egykori rádiós, Szalóczy Pál, akivel korábbi kötetei kapcsán beszélgettünk, elsősorban A Vénusz-rejtély című, rendhagyó krimiről, amely az Ad Librum kiadónál jelent meg. Az interjúban a szerző mesél arról, milyen nehézségeket jelent egy regényt csak párbeszédben megírni, hogyan lett “botcsinálta” író és miért kockázatos vállalkozás könyvet írni, kiadni.

Honnan jött az ötlet, hogy A Vénusz-rejtély című krimijét végig párbeszédben írja meg? Volt valami (krimi)irodalmi előképe hozzá? Esetleg volt ennek köze ennek ahhoz, hogy egykori rádiósként alapvetően a beszéd a “munkaeszköze”?