A napokban rábukkantunk Vida Gusztáv egy 2005-ös írására, mely a Vadaszat.net oldalon jelent meg.

Álljon most itt az első néhány bekezdés, a teljes vadásztörténetet a fenti linken lehet elolvasni.

„… a világ egy kicsinyt olyan, mint amit elhiszünk belőle….

Nem is tudom, melyik a mélyebb ösztön? Egyidős tán. Fajfenntartás, zsákmány. Örökös, örökölt gén. Ma már másképp hívjuk, szelídebben: Szerelem és Vadászat…

Véletlenül akadt a kezembe….
„Nem tudom egészen elmondani.… Egy percre azt is sajnáltam, hogy nem férfinak születtem. Az erdő miatt, a vadak miatt. A vadászat miatt. Titkát, így nekem még kevésbé adja. Mégis befogad. Csodaerdő.… Valamit megértettem mélyen s váratlanul az erdőből. Belém jött a tudás, s a vágy is egy időben. Mintha ezzel születne mindenki, csak a város közben lezárja szemeinket. Valami igazi jó történt most velem.… Az erdőt vágyom Vajka, az erdőt, a sűrűt amelyet jártunk. A vadat, az ősotthont kívánom, a kíméletlen öntörvényeit, hogy hideg, sötét, büszke. Az állatokat akarom. S minden lényét és virágát.””