Barczikay Lilla magyarázza a bizonyítványát. Az Anyám teremtményei és a Bátyám könnyei borítóképeiről és a miértekről ír e heti bejegyzésében.
„Szóval kaptam egy lányt, aki felveszi a harcot, megveti a hátát, és kiszabadul. Önerőből. És nem, nem unalmában lövöldözik a plafonra, ahogy első ránézésre tűnhet. Nagyon nem. Ha már, akkor is gyászból vagy felindultságból, de unalomból semmiképp.”
„Az álom, mint olyan, időnként hatalmas segítség lehet egy írónak” – mondja Krencz Nóra. Na, és hogyan? Olvassátok el ezt a posztot, és megtudjátok.
„Amióta csak az eszemet tudom, mindig is rendkívül élénk álmaim voltak. Olyannyira valóságosnak tűntek, hogy teljes tudatommal és lelkemmel átéltem mindent, amit az a világ tartogatott nekem. Sokszor sírva ébredtem, habár ez bizonyára másokkal is megesik, de olyan is előfordult (ami szerintem már ritkább), hogy énekeltem, és a saját hangomra ébredtem fel.”
Nicholas Shear e heti bejegyzésében beszámol arról, mit csinál, ha nem ír, ráadásként még két saját receptet is közöl. Hmm… guszta!
„Hobbimnak tekintem a sütést és a főzést is, mert kedvelek a konyhában forgolódni. Többször is készítettem már saját kitalációt, s az egyik alkalommal olyat alkottam, amelyet gyermekeim a mai napig emlegetnek: ez a Mitya – kifli (családom szeretettel használja a Mitya, a Mityus vagy a Mityenka beceneveimet, innen az étel elnevezése).”
Jenei Andrást és feleségét nagy meglepetés várta az esküvői szertartásukon. Erről ír e heti bejegyzésében.
A bejegyzésben Jenei András egy korai verse is olvasható.
Együtt tűntek el valahol,
együtt szárnyaltak messzire.
Lelkem azóta fuldokol.
Elmúlt?
(Vércsék tánca, részlet)
Villax Richárd e heti bejegyzésében megmutatja olvasóinak életszakaszait: a folyamatot, miként jutott el a regényírásig.
„Pontosan egy évtizede történt. Diszpécserféle voltam egy félig földbe süllyesztett irodában. Azaz: inkább csak lettem volna, ha megszólal legalább egy alkalommal a telefon.”
Két új vers érhető el az Olvasmányok – Versek, mesék címszó alatt Mester Györgyi honlapján.
Az egyiket most itt is közöljük:
Öreg barátom emlékére
Hát elmentél Te is…
A sorsnak fel nem róhatlak téged,
tudom, az emberi élet véges.
Bár nem voltam vérszerinti gyermeked,
ha kívántad volna, ilyent gondoltál, lehet.
Tüskéim farigcsáltad,
szárnyamat bontogattad,
tanítottál szabadon élni,
nevetve félni.
Hiányod ki igazán megéli,
nejed ő.
Előbb szeretőd, majd társad s ápolód,
kivel megéltél annyi jót,
nagyszerűt, néha rosszat.
Hát pihenj öreg barátom csendesen.
Örvendj az elíziumi mezőknek,
mígnem a többiek is sorra jönnek.
Mert nem zár el a halál, sem az öröklét,
ott egyszer találkozunk majd mi még…
„Nem lehetünk olyan nagyképűek, hogy azt hihessük, hogy dolgaink – később – a világ menetét befolyásoló módon érvényesülnek majd.” Vida Gusztáv e heti írása elolvasható szerzői oldalán.
„Tehát: meg kell élni, átélni a sikert. Így önmagában elég kisszerű, de nem tudok más következtetésre jutni. Nem hiszem, hogy csak és kizárólagosan hiúság kérdése ez. Valamiféle visszaigazolás a többiek részéről, a világtól, hogy jó az, amit csinálsz. Nem elsősorban anyagiakban kell, hogy megmutatkozzék ez. „
„Hosszabb, rövidebb utazásaim mindig erős ihletet jelentenek számomra. Nem azért megyek, hogy ihletet gyűjtsek, de ha elkerülök valahová, az ihlet sem marad el.” Hegedűs Rita e heti bejegyzésében így vall utazásai és az ihlet kapcsolódásáról.
„Ritkán nyaralok. Leginkább itthon, megfizethetőbb környezetben. Balaton jó célpont, főleg a déli partot szeretem. Erdély is csodás, az Erdővidék különösen, és szeretem, bár rég láttam Toszkánát is.”
„A legbosszantóbb dolog, ami egy íróval történhet, az az írói válság, amikor ülsz a gép előtt, és csak bámulod a monitort, s közben arra gondolsz, a családod talán már attól tart, megbolondultál.” Erről és „gyógymódjairól” ír e heti posztjában Krencz Nóra.
„A válság olyan, mint egy számítógépes játék főgonosza. Tudod, hogy előbb-utóbb találkozol vele, és ahhoz, hogy továbbjuthass, le kell győznöd.”
„Mindenkinek van kabalája, legalábbis mindenkinek kellene, hogy legyen” – mondja Barczikay Lilla. Ebből az írásból megtudhatjuk, milyen szerepet játszanak az írónő életében a kabalák.
„Nekem vannak kabaláim, viszem is őket minden vizsgára és megmérettetésre. Érettségin külön gondot jelentett helyet szorítani a feladatsornak az asztalomra halmozott rengeteg étel és szerencsehozó holmi mellett. Azt persze nem hiszem, hogy a kabalateknősöm megsúgná a válaszokat, esetleg a puszta jelenlétével képes szerencsét hozni. Az én kabaláim feladata inkább, hogy emlékeztessenek és megnyugtassanak.”
