Jenei András visszamegy az időben, és gyerekkori őszének pillanataira gondol.

„Itt van, itt volt és itt lesz még sokáig. Akadnak olyanok, akik szerint már régóta más, talán rövidebb lett, vagy el is tűnt (?), de még érezzük és látjuk. Ha mást nem, a nyomait…

Azt mondják, hogy ezer színe van az ősznek. Bizony, nem olyan harsány, mint a tavasz, nem olyan forró és élénk, mint a nyár, de akkor is sokszínű. A sárgától kezdve akad itt még zöld, van benne piros és ott a barna sok árnyalata is.

Tele van illatokkal. Nem úgy, mint a tavasz, hanem másképp. Már megbújik benne a széllel érkező füst, de még nem az, ami télen csapja meg az orrunk. Ott lebeg mindenhol a megöregedett avar, a télre beszántott föld szaga és ott van még valahol annak az egy-egy fán maradt gyümölcsnek is az illata, amit megcsipkedtek a madarak.”