Barczikay Lilla magyarázza a bizonyítványát. Az Anyám teremtményei és a Bátyám könnyei borítóképeiről és a miértekről ír e heti bejegyzésében.
„Szóval kaptam egy lányt, aki felveszi a harcot, megveti a hátát, és kiszabadul. Önerőből. És nem, nem unalmában lövöldözik a plafonra, ahogy első ránézésre tűnhet. Nagyon nem. Ha már, akkor is gyászból vagy felindultságból, de unalomból semmiképp.”
Újabb kritika jelent meg Barczikay Lilla Bátyám könnyei című regényéről a Könyv extrák jóvoltából.
Köszönjük szépen Katicának! A cikk itt olvasható el.
A teljesség igénye nélkül néhány részlet a recenzióból:
„Amint letettem az Anyám teremtményeit, azonnal kézbe is vettem a második részt, mivel képtelen voltam egyetlen percet is várni a folytatásra. És hát, wow! Ez a rész sem maradt el a várakozásaimtól! Pörgős volt, érzelemdús és izgalmas.”
„Barczikay Lilla fantasztikus munkát végzett a második résszel, már ami a szerkezeti felépítést és a stílust illeti. Még mindig nagyon érzékletesen ír, ennek köszönhetően könnyű átérezni a szereplők érzéseit, az egyre fejlődő különleges képességek pedig újra lenyűgöztek.”
„Második részt nem egyszerű írni, főleg akkor, ha az első nagyon penge lett, és olyan komoran fejeződött be, mint az Anyám teremtményei, Barczikay Lillának mégis sikerült izgalmas és érdekes folytatást írnia. Fájó szívvel búcsúztam a szereplőktől, de remélem, hogy az írónőtől még nem kell búcsút vennem, ugyanis alig várom a következő történetét!”
A Könyvvilág blog és Barczikay Lilla jóvoltából egy játékra invitálunk Titeket!
Olvassátok el figyelmesen Lilla írását itt, és a blog Magyar Könyvek Nyomában rovatának másik két írását, és válaszoljatok az 5+1 kérdésre.
Bea, a Könyvvilág vezető bloggere a helyes megfejtők között sorsol egy győztest, aki a Bátyám könnyei egy példányát kapja nyereményként az Ad Librum Kiadó felajánlásával.
Sok sikert!
Az Ad Librum Kiadó és a Könyv Guru csapata
Barczikay Lillát egy hűséges rajongó emlékeztette, hogy az Anyám teremtményei néhány szereplője előtörténetéről nem tudunk semmit. Lilla gyorsan pótolja a lemaradást.
Az írónő posztja honlapján olvasható. Látogasson el ide a kulisszatitkokért.
A Könyv extrák blogon dicsérő kritika jelent meg Barczikay Lilla Anyám teremtményei című regényéről. A kritika itt olvasható. Köszönjük szépen Katicának! Hamarosan a Bátyám könnyeiről is elérhető lesz Katica kritikája.
A kedvenc részeink a kritikából:
„Génmódosított tinik, különös lények, és egy vérre menő csata! Ez vár rád, ha kézbe veszed Barczikay Lilla könyvét. Az Anyám teremtményeiben minden megvan, ami egy jó kis fantasyhez és egy romantikus YA-hez kell.”
„Előbb Nitát és Nicket ismerjük meg, majd kapunk melléjük jó néhány különleges és teljesen átlagos mellékszereplőt is. Akik aztán a későbbiekben mind szerves részévé válnak a történetnek. Ezek a karakterek pedig szépen árnyaltak, nem csak jók, vagy rosszak, hanem összetett személyiségek. Szerepük szerint pedig egyesek szerethetőek, mások pedig azért érkeznek a történetbe, hogy egy kissé megkavarják a dolgokat.”
„A különleges képességek pedig elképesztőek, és cseppet sem szokványosak.”
Újabb kritika jelent meg Barczikay Lilla fantasy sorozatáról, ezúttal a Bátyám könnyeiről a Könyvvilág blog jóvoltából. Köszönjük a kritikát Beának! 🙂
Néhány idézet a recenzióból:
„Úgy éreztem, a szereplők sokat változtak az első regényhez képest, sokkal érettebbek, felkészültebbek és persze erősebbek lettek. A kis apróságokból még látszik, hogy 12 elhagyott gyermekről van szó, de mégis az, hogy munkába állnak, elkezdik tervezni a jövőjüket, azt mutatja, hogy kezdenek felnőni.”
„… a könyv nehezen indult be, kicsit hullámzott, aztán a közepétől megjött a megfelelő dinamikája, hol jobb, hol nehezebb jelenetekkel, amíg már szinte elhittem, hogy mindjárt vége, és minden rendben lesz. Mekkorát tévedtem! Az írónő beletett egy hatalmast csavart, amit egyszerűen nem tudok feldolgozni.”
„Híve vagyok annak, hogy annál jobb egy könyv, minél több érzelmet tud kicsalni az olvasóból, legyen az sírás, nevetés, borzongás, vagy bármi más. Nos, Barczikay Lilla most ezt megcsinálta, vallom, hogy nagyon tehetséges – magyar! – írónő, aki egy remekül felépített világot alkotott meg nekünk, és érdemes elolvasni a regényeit. ”
A teljes kritika itt érhető el.
A regényt keressék a könyvesboltokban vagy a kiadó online áruházában.
Barczikay Lilla, két fantasy regény szerzője arról ír, melyik az a hobbi, ami meghatározza az életét, és ez miért nem fér bele a regényeibe.
Mesélj magadról, mondj néhány dolgot, ami jellemző rád, mit kell tudni rólad? Ismerős kérdések és ismerős a szorongás is, ami a kérdéseket követi. Új közösségben, első táboros, csapatos találkozókon biztosan találkozunk ilyennel. És minden egyes alkalommal ugyanúgy utáljuk.
Mindenkinek megvannak a saját standard válaszai. Én lovagolok, szeretem a mojitót, most érettségiztem, van egy húgom és teafüggő vagyok. Az utóbbi négyet rögtönöztem, de az első stabilan mindig elhangzik.
Az írás nem. Úgyis kiderül előbb-utóbb. Minek kezdjem rögtön ezzel, hogy aztán percekig kelljen bizonygatnom: igen, tényleg! Feszengek így is épp eleget azalatt a fél perc alatt, amíg elhadarok néhány szót a rám szegeződő unott pillantások kereszttüzében. Más se a szülei válásával, megnyert iskolai versennyel, kitűzött céljaival kezdi a bemutatkozást. Előbb ismerjenek meg, az extra, valóban lényeges tudnivalókat ráérek utána bedobni.
Maradjunk inkább a könnyen befogadható dolgoknál.
Lovagolok. Ha fociznék, golfoznék vagy más sportot űznék, azt nem hirdetném ennyire ösztönösen, nem az lenne az első dolog, ami beugrik magamról. De a lovaglás más: nem csak sport, hanem életstílus. Meghatározza a gondolkodásmódodat, az anyagi helyzetedet, az egész életedet. Lovagolok. Ezzel az egyetlen szóval le is írtam, hogyan állok a világhoz.
Ábrándos tekintettel megbámulok például minden mezőt és szántóföldet, arra gondolva, milyen jó lenne végigvágtatni rajta. A szememben minden raktár- vagy gyárépület potenciális istálló. Mindig megnézem a boltban, mennyibe kerül az alma és a répa, ha le vannak értékelve előbb megörülök neki, és csak aztán jövök rá, hogy gyalog nem tudok eleget hazacipelni. Minden lovaskocsit, elhaladó lovast addig nézek, amíg tehetem, ha lószállítót látok, addig nyújtogatom a nyakam, amíg kiderül, van-e benne ló.
Nekem a cipő csak egy lábbeli, észre se veszem, ha koszos lesz, hiszen arra való. Nincs is belőle túl sok, csak amennyi feltétlen szükséges. Több cipő lassabban válik elég rongyossá és elhasználttá, hogy végre bűntudat nélkül lovazhassak bennük. Műkörmöm soha nem volt és nem is lesz, nem tudnám vele becsatolni a hevedert, arról nem is beszélve, hogyan nézne ki lópucolás után. Nem okoz gondot a seprű végéről vagy a lefolyóból kiszedni a hajszálakat (sőt, mielőtt lakótársakat kaptam, azt se gondoltam volna, hogy másnak igen). Természetesen minden film, amiben ló van, csak jó lehet, a Végtelen történetet pedig (igen, amiben elsüllyed a paci) csak egyszer láttam, azóta ránézni sem bírok.
És akkor az olyan ellentmondásokról még szó sem esett, hogy bár fekvőtámaszozni nem tudok, de a trágyahordás, szalmabála-pakolás számomra mind a hétköznapi élet velejárói, a lovasboltokat egytől-egyig imádom, pedig shoppingolni nem szeretek. Az már csak ráadás, hogy minden rovartól irtózom, soha, semmilyen körülmények között nem érnék hozzá egyhez sem, de a kullancsoktól és böglyöktől szemrebbenés nélkül szabadítom meg az állatokat.
Ezek után jogos lenne a kérdés, hogy miért nem került elő a lovaglás a regényeimben. Pedig a válasz végtelenül egyszerű: nem írhatok lovasokról csak lovasoknak, hiszen ami nekünk természetes, az másoknak idegenül hangzik. A szakzsargon pedig (vagy lovas szleng, ahogy jobban tetszik), ami nekem az egyéni szóhasználatom szerves része (4-5 évesen kezdtem lovas könyveket lapozgatni, előbb tudtam, mi az a nyereg, minthogy írni tanultam volna), az olvasóim többsége számára ismeretlen. De azért nem bírtam ki, végső soron bekerült a könyvbe. Lett lovuk, nem? 😉
Barczikay Lilla honlapja egyre bővül. Most az Anyám teremtményei című regényéről megjelent véleményeket, kritikákat adjuk közre. Hamarosan a Bátyám könnyei kritikáival is jelentkezünk!
Mutatjuk a kedvenceinket:
Ollár Tamás: Nemcsak a szereplők képességei teszik eredetivé az Anyám teremtményeinek világát, és a két könyvet mely elmeséli történetüket, hanem az Írónő stílusa is, aki lebilincselően írja le a felnőtté válás nehézségeit egy erőszakos környezetben, mely a szereplőket körülveszi. A főhősök hamar szerethetővé válnak, ahogy egymást segítve néznek szembe sorsukkal, ahogy felfedezik képességeik határait, és végül áldozatból megerősödve készülnek az elkerülhetetlenre. Nita képességeire sokan vágyunk, de kitartása, és tudatossága azok a tulajdonságok, melyekre bőven szükség volt a könyvek megírásához.
Srajber Kinga: Hihetetlen, ahogy az érdekesebbnél érdekesebb képességű karakterek észrevétlenül a szívünkhöz nőnek. Velük együtt nevetünk és sírunk.
KÖNYVVILÁG BLOG Bea kritikája: „Sokáig nem hallottam Barczikay Lilla nevéről, de nagyon örülök, hogy ez megváltozott a napokban. Az Anyám teremtményei sorozat első részét már volt szerencsém elolvasni, és ha volt is bennem bármi kétely a könyv irányába, hamar elillant…”
MOLY.HU Rozi_Fabian: Imádom ezt a könyvet!!!!!!!!!!
Őszintén szólva azt hittem, hogy ez a könyv unalmas lesz. De ezt a felvetésemet már az első három oldal megcáfolta. 🙂 Miután megvolt a nagy találkozás, azt gondoltam, innentől már nem lesz sok újdonság. Viszont gyanús volt a csend. Az írónő zseniálisan kelti a feszültséget. Ráadásul nagyon izgalmas, és új világot tárt fel számomra. 🙂 Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet.
Az összes vélemény itt érhető el.
Barczikay Lilla, akinek már a második regénye jelent meg, a kezdő író és az olvasottság viszonyáról gondolkozik.
Kezdő író számára az olvasottság olyan, mint egy távoli ígéret. Tudjuk (vagy legalábbis bízunk benne), hogy lesz, de egyre csak ismételgetjük: nem most, nem most, majd… Én mindenesetre így vagyok ezzel. Egyedül azt tudom követni, hogy rajtam keresztül hány emberhez jutott el, de nem állok ott a boltokban, nem látom, kik viszik haza a könyvem. Találgatni teljesen felesleges, a terjesztők elszámolásán látott szám pedig semmit sem jelent. Azt ne kérdezzétek, miért! Humán beállítottságú vagyok, nem szeretem a számokat.
Furcsa is belegondolni, hogy a könyv ott van kint a nagyvilágban. Akárki a kezébe veheti, elolvashatja, véleményt formálhat róla. Jót és rosszat egyaránt. Én pedig még annyit javítanék rajta! Ki sem merem nyitni, mert csak kínzom magam, hogy ezt is máshogy kellett volna, azt is átfogalmaznám… Egyedül az nyugtat meg, hogy sok más író is így van ezzel. Híres, befutott írók. Talán nem is létezik hibátlan könyv.
Azonban ezt csak én mondogatom, az olvasók aligha. Előbb-utóbb befutnak az első rosszindulatú kritikák, és az csak a kezdet lesz. Nekem pedig meg kell tudnom birkózni velük egyetlen nagy levegővétellel, harcias vita és önvédelem nélkül.
Elméletben egyszerű: szelektálni kell. Van a hozzáértő és az okoskodó kritika. Ez utóbbiak olyanok, mint a netes trollok (bár ők valószínűleg nem olvasnak sokat), azon túl, hogy nevetsz egy jót, nem szabad foglalkozni velük. A hozzáértő kritika viszont akár hasznos is lehet. Nekem is határozott szándékom temérdek szabadidőmben elgondolkodni a megfogadásukon. Nem mintha makacs és öntelt lennék, tisztában vagyok vele, hogy kezdő vagyok, rengeteg hibával és tévedéssel, de a kialakuló félben lévő stílusom minden részletébe tíz körömmel kapaszkodom. Ezek teszik a könyveimet eredetivé. Ha pedig sokat változtatok rajta, ha a tanácsokat követve másokéhoz hasonlóvá formálom, kiveszik belőle az eredetiség. Átlagos stílusú könyv, átlagos stílusú író. Pont ezt próbálom elkerülni.
Inkább választom a hibás, de különlegest, mint a kevésbé hibás, de átlagost. Úgyse fog mindenkinek tetszeni, bármit csinálok is. Akkor meg minek erőlködjek?
Persze előreszaladtam. Egyelőre alig akad kritika.
Így tehát számomra az olvasottság, ha létezik is, a kihalás széléről kapaszkodik felfelé. Persze nem mondom, hogy senki sem ismer. Látom az értékeléseket a molyon, meghallom, amikor barátaim elmesélik, hogy láttak valakit a héven a könyvemet olvasni, mégis olyan felfoghatatlan marad az egész.
A blogról sem gondoltam, hogy három embernél többet érdekelne. Ettől függetlenül lelkesen csináltam, hiszen elsősorban szenvedélyből írok, nem a közönségnek, de nem számoltam vele, hogy sok olvasóra fog találni. Gondolhatjátok, micsoda meglepetés volt, amikor megláttam a megosztások számát. Nem négy, nem öt, hanem harminchárom (!!!), és igen, nekem ez nagy dolog. Hiszen ezek csak a megosztások, hányan lehetnek akkor az olvasók?
Na, ugye, hogy ti se tudjátok? Márpedig nekem feltett szándékom kideríteni.
Szóval kedves ismeretlen olvasók, kíváncsian várok rátok! Küldjetek egy üzenetet, életjelet az Anyám teremtményei Facebook oldalára vagy a honlapomra, ahol nemsokára szintén lesz lehetőség a véleményetek kifejtésére!
Én elkezdtem. A folytatás rajtatok múlik.
Barczikay Lilla, az Ad Librum szerzője hazaért olaszországi utazásából, röpke két napra, és megy is tovább, hogy összeszedje a következő könyve vázlatát.
Hazaértem!!!
És imádok itthon lenni. Két teljes napig. Aztán már megyek is tovább, de hát ne legyünk telhetetlenek!
A két utazás persze össze se hasonlítható. Ezúttal nem lesz stresszes, körültekintő pakolás, sem repülés, sem rohanás. Öt perc alatt összedobálom majd a vállalhatatlan ruháimat, aztán a kupacot megspékelem egy fogkefével, és indulhatunk is. Autóval. A világvégi (értsd: Budapestről másfél óra) falucskába, amiről még biztosan nem hallottál, hacsak nem ismersz közelebbről. Nem lesznek városnéző túrák (tulajdonképpen városok sem), nem kell másokhoz alkalmazkodni, csak én leszek és a természet… meg persze az a kismillió ember, akit lecsődítettem magammal. Tehát magány talán nem lesz, de jó hangulat biztosan.
A terv pedig: írás minden mennyiségben.
Jó, oké, tudom (és ha követed a blogot, te is): már egy hónapja is ez volt a terv, de halasztásra került. Azonban most már nincs kifogás, írni fogok! Legalább néhány részt és egy vázlatot. Egyébként sem kell sietni, jön az egyetem, rengeteg időm lesz. Vagy nem? Ja… nem.
Azért kitartóan próbálom magam munkára bírni, de a nyarat nem tudom legyűrni. Ugyanis ha nyár van, akkor pihenünk. Ami már alapból halott ügy az olasz suli és az augusztus végi nyelvvizsga miatt (ne hagyjátok, hogy még egyszer ilyet csináljak!), de azért néha eluralkodik rajtam a vágy, hogy csak legyek, minden teendő és kötelezettség nélkül. Általában olyankor, amikor nagyon bele kellene kezdenem valamibe. Például egy új könyvbe. Vagy a következő heti blogba. Pedig tényleg lenne hozzá kedvem. Csak a semmittevéshez még annál is több.
Amikor pedig végre leülök a gép elé, rögtön eszembe jut, hogy mi mindent akartam elintézni. Például belépni a Neptunba (gyorsan közbeszúrt örömhír: FELVETTEK!), és enyhén lesokkolódva kiírni minden infót, nehogy valamit elfelejtsek. Beiratkozás, gólyatábor, adategyeztetés… mindent átolvastam, sokkal okosabb lettem, de ahhoz nem elég okos, hogy egyedül bele merjek vágni. Szerencsére azonban akad egy tapasztalt barát (fogadott testvér), aki úgyis össze lesz velem zárva három hétig, mi jobb dolga lenne, mint nekem segíteni? Utána pedig már tényleg írhatok.
Persze első lépésként meg kellene találnom azt a füzetet, amibe a neveket és random ötleteket jegyeztem le (nem vagyok szétszórt, egy hónap után más se emlékezne, hova tette. Vagy igen?). Aztán lassan muszáj lesz eldöntenem, hogy egy vagy többrészes legyen a könyv. Mindezek után összeszedhetem a gondolataimat, mert persze pontosan tudom, mi fog történni… az elején és a végén. A kettő között néhány részlet még kicsit homályos. Épp csak annyira, mint a tejköd, amiben gyalog sem mersz útnak indulni. Én is kénytelen leszek lépésről lépésre haladni.
Egy darabig.
Utána pedig nincs más hátra, mint vakon belevágni a többibe és hagyni, hogy a történet megírja önmagát. Hiszen a könyv minden mondatát előre ismerve hol marad az izgalom?
