60 éves korában elhunyt Büky Dorottya volt országgyűlési képviselő, kommunikációs főtanácsadó, író. Kiadónknál Angyalboksz címen jelent meg riportkönyve a börtönéletről. Büky az utóbbi időben a Feldmár Intézetnél dolgozott.
Az intézet honlapján fellelhető életrajza szerint Büky Dorottya fiatalon tagja lett a rendszerváltó, első szabadon választott parlamentnek. Liberális politikusként, az SZDSZ színeiben nyolc évig dolgozott a Magyar Országgyűlésben. Aztán a politikusi pályát kommunikációs szakmai pályára cserélte. A kommunikáció szakma alapjait az USA-ban szerezte. 1996-ban alakította meg első kommunikációs tanácsadó irodáját. Dolgozott a Szegedi Szabadtéri Játékok, az Országos Színházi Találkozó, több színház és egyéb művészeti kezdeményezés kommunikációs tanácsadójaként.
1999-től vállalati kommunikációs területen, informatikai cégek felsővezetőinek adott személyi és vállalati kommunikációs tanácsokat. Volt a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója is, és kommunikációs igazgatóként a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-ben is dolgozott. 2002-ben ismerkedett meg Feldmár Andrással, a Kanadában élő magyar származású pszichológus, pszichoterapeutával, és nála kezdett dolgozni. Nagy sikerű előadások és sok magyar nyelven kiadott Feldmár könyv jelzi ezt az időszakot – áll az intézet weboldalán.
Idén elindítottuk új riportkönyv sorozatunkat, amelynek első darabja Büky Dorottya Angyalboksz című műve, ami hét börtöninterjút tartalmaz. Most ebből hoztunk részletet.
Árpi
(Csendes, szelíd ember, túl a negyvenen. Magas, egyenes tartású, feltűnően kék a szeme, kedves a mosolya. Veszett jó humora van, mindig a fején találja a szöget, az a fajta humor, ami átkeretezi a valóságot, ironikus, önironikus, intelligens, gyors. Soha nem bántó, kreatív és karizmatikus tehetség. A Mesekörben a kezdetektől részt vett, de eleinte jó darabig meg sem mukkant. A börtön munkatársai figyelmeztettek, hogy rajta van a szuicid listán, aggódnak miatta, nemigen tudnak hozzá férkőzni, de hátha ebben a közegben feloldódik, megnyílik. Az elmúlt években, ha nagy vihar volt és dörgött az ég, vagy ha rettenetes forróság volt, és rágondoltam a börtönre, mindig ő jutott eszembe, vajon, mi lehet vele a zárkában, remélem, nem szenved, nem fél. Nagyon szeretem. Ha kérdezed, hogy miért járok a börtönbe, hát ő volt az egyik ok. Most már szabad ember, együtt él a nővel, aki hősiesen és odaadóan várt rá, akivel a börtön kápolnájában esküdött meg. Ő az utolsó, akit ebben a könyvben megszólaltatok. És szerintem legyen is elég…)
–Messengeren beszélgetünk, mind a ketten otthon vagyunk, jó messze egymástól. Tudod, mi van, készül ez a könyv, mesélj el bármit, ami számít neked.
– A gyerekkoromról nem szívesen beszélek, azt inkább szeretném elfelejteni. Intézetben nőttem fel, elváltak a szüleim, az apám el is tűnt, édesanyám full alkoholista volt, ő jobbnak látta mindennap megverni bennünket. Talán tízéves lehettem, amikor aztán intézetbe kerültünk.
–Jobb volt az intézetben, vagy azért jobb volt otthon?
– Nekem az intézetben sokkal jobb volt. Sokkal jobb. Ott foglalkoztak velem, tanulhattam, együtt voltam a testvéreimmel. Volt rá példa, hogy kijöttem, kivett anyám, azt mondta, hogy már jó útra tért, na, az addig is tartott, és végül én kértem, hogy vigyenek vissza az intézetbe. Mentem haza este, ugye részeg volt, rájött a hoppáré, kizavart a házból, de tél volt ám, s kinn aludtunk az utcán, az öcsémmel együtt. Egy rossz rongyszőnyeget találtam a kamrában, abba feküdtünk, a másik felével meg takaróztunk. Rengeteg mostohaapám volt, lehet mondani, hogy évente kettő-három, azokkal mindig meg kellett küzdeni, mert ők is szerették az italt elég erősen, no meg vertek is. Hát kit bántsanak? Engem meg az öcsémet. A húgom szerencsésebb volt, őt azért békén hagyták. Mondhatom, a családban én kaptam a legtöbbet. (Érdemes lenne egy külön könyvet írni csak azokról a gyerekekről, akiknek jobb az intézetben felnőni, mint odahaza. Akik maguk kérik, hogy vigyék már be őket. De, persze, nem egy könyv lenne itt a legfontosabb feladat.)
A riportkönyvírási pályázatunkra több százan jelentkeztek a legkülönbözőbb, mindannyiszor nagyon érdekes könyvjavaslatokkal. A szándéknyilatkozatok és szerződések alapján a következő egy év folyamán várhatóan hat riportkönyv fog megjelenni.
Ebből az első szerzője Büky Dorottya, a Feldmár Intézet igazgatója. Az Angyalboksz nehézfiúkkal készült, személyes hangvételű interjúi feltárják a múltat, mindazt, ami a bűncselekményekig, a börtönig vitte őket, a börtönbéli élményeiket, illetve a jövőjükkel kapcsolatos elképzeléseiket.
A kötet kora ősszel jelenik meg az Ad Librum gondozásában.