Jenei András e heti írásából megtudhatjuk, hogyan ihlették meg a befagyott sárvári Csónakázó-tó jég alatti hangjai.
Címke: írás
Tudtad? Ha nem választasz hobbit, nem leszel Tolkien
Villax Richárd összegyűjtötte erre a hétre az írás előnyeit más szabadidős tevékenységekkel szemben.
„Tudtad? Ha írsz, nem kell alkalmazkodnod senkihez. Vágod, milyen nehéz egy hat tagú zenekarnak minden tag számára megfelelő időpontot egyeztetnie? Te csak odaállsz a tükör elé, ha férfi vagy, borotválkozol, ha hölgy, fogat mosol (illetve az utóbbi időkben fordítva), és elkiáltod magad: „öt perc múlva próóóba!” Határozott hátrány, hogy nincs kivel összeveszni, és kudarc esetén feloszlani sem tudsz, csak egyszer, a végén.”
Luca széke és a vetkőző pszichológusnő
Villax Richárd e heti bejegyzésében írásról, időről és a következő könyvéről mesél.
„Mit gondoltok, mi az a kérdés, amit szinte minden olvasó, netán újságíró feltesz e sorok írójának? A helyes választ beküldőket Fanyűvők könyvvel jutalmazom! Lehetek gáláns, hiszen én például előzetesen ki nem találtam volna. Nem, nem a „hogyan lettél író” a megfejtés.
A „mennyi idő alatt írtad e könyvet” a befutó! Ami nem baj, csak egy vele a gond: erre a kérdésre lehetetlen jól válaszolni. Az olvasók – akik egyébként nagyon cukik, és imádom őket – hajlamosak a következő fantáziakép követésére.
Az író sétál az utcán, egyszer csak elragadja az ihlet. Mindent félredobva (hogyan?) betér a legközelebbi kávéházba, s az ihletre még néhány rumos kávéval rásegítve hipersebességgel körmöl, egy hétig alig alszik, s máris kész a Nagy Mű.”
“Nem külső kényszerből írok. Ha nem megy… hagyom a francba”
Hogy látja a vadászatot és az orvvadászatot egy volt nyomozó? Miként ír önmagáról és az emberről vadásztörténeteiben? Interjú készült a Könyv Gurun Vida Gusztávval, a Volt egyszer egy Gencs szerzőjével.
„A nyomozás során a cél az elkövető, vagyis a tett bizonyítása, míg a vadászat során maga az állat élete a tét” – fejtegeti Vida Gusztáv, mi a hasonlóság a nyomozói munka és a vadászat között. A Volt egyszer egy Gencs című vadásztörténeteit az Ad Librum Kiadó gondozásában a közelmúltban publikáló szerző az interjúban beszél írói időbeosztásról, a verseiről és arról is, hogy mivel próbálja meggyőzni a vadászatot elítélőket.”
A fehérlap-szindróma
Bizony van, amikor csak úgy dől belőlünk a szó, ha írásról van szó, van, hogy rá se tudunk nézni a fehér lapra. Erről beszél e heti posztjában Jenei András.
„Olvastam egy írótól, hogy mindenhová viszi magával a laptopját, mert írnia kell. Ebből él, ha tetszik, ha nem, mindenből betűket kell faragnia ahhoz, hogy meglegyen a betevő. No, és találkoztam a másikkal is, aki befűzte anno a papírt az írógépbe, és amikor leütötte volna az első betűt, rájött: nem tudja, hogy mit írjon, és rátört a hányinger…”
Sírás az újságírásról
Villax Richárd ezen a héten az újságírás nehézségeiről ír.
„Ez a bejegyzés négy évet váratott magára. Amikor ‘12 végén megszakadt a kapcsolatom egy online férfimagazinnal – és vele együtt csaknem a netes újságírással –, már akkor ki akartam írni magamból tapasztalataimat, érzéseimet. De lett helyette a Fanyűvők regény. Azóta néhány gondolat persze elhalványult, viszont érkezett helyükbe új tapasztalat.”
Hegyek között, völgyek között…
„Már az első alkalom is nagyon különleges volt, hiszen ugyanebben az évben a Günster-vízesésnél kérték meg a kezemet, ami egy igazi meglepetésnek számított. […] lányos zavaromban végül azt találtam mondani, hogy: „Hol a kandikamera?” Utána persze igent mondtam neki. : )” – Krencz Nóra ilyen és ehhez hasonló történetekbe avatja be olvasóit ezen a héten.
„Mi másról írhatnék nektek a héten? Jelenleg ez a legaktuálisabb téma, ugyanis miközben ti ezt a bejegyzést olvassátok, én épp Ausztriában lógatom a lábam. Nem kifejezés, hogy mennyire rám fért már egy kis pihenés, és igyekszem is kiélvezni minden egyes pillanatát, hiszen többnyire a legjobb dolgok telnek el leggyorsabban.
Már az út tervezésekor tisztában voltam vele, hogy ez nem egy ihletszerzős utazás lesz. Hatan egy fedél alatt. Senki sem nézné jó szemmel, ha én különc módon elvonulnék a saját gondolataimmal, úgyhogy a Megszámlálhatatlan folytatása velem együtt pihen egy hétig.”
Szoba? Konyha? Fészer?
Hegedűs Rita ezen a héten azt részletezi, mikor és hol szokott ötletelni a következő írásához.
„Az egyik tanítványom elmesélte nekem, mennyire érdekelné, hogy egyik kedvenc írója, Gárdonyi milyen körülmények között alkotta meg Az egri csillagokat. Szerencsém volt, mert Gárdonyi háza mellett nőttem fel, és ugyan el tudtam mesélni, de látni és mesélni róla, nem ugyanaz.”
Hogyan fedezzük fel a tehetséget?
Hegedűs Ritának tanárként van lehetősége felfedezni a gyerekekben a tehetséget, és él is munkája adottságaival, és írásra készteti őket. Erről mesél e heti bejegyzésében.
„Tudom, hogy nem mindenkinek van ehhez kedve vagy lehetősége. Nálam mindkettő adott, így szeretnék segíteni másoknak is, akik gyerekfejjel valami érdekeset mutatnak magukból. Nem biztos, hogy meg is akarják mutatni, előfordul, hogy véletlen a felfedezés öröme és meglepetése, de annál izgalmasabb.”
Néhány gondolat az első regényemről
Krencz Nóra e heti bejegyzésében megoszt velünk néhány érdekességet Megszámlálhatatlan című könyvéről.
„Többször is említettem már, hogy nehéz időszakon mentem keresztül, amikor megírtam a regény első fejezetét. Papírra vetettem mindent, ami akkor és ott kikívánkozott belőlem, de abban a lelkiállapotban nem szántam rá magam, hogy kitaláljam a szereplőim nemét.
A könyv megjelenése óta a fülembe jutott, hogy néhányan kissé zavarba jöttek, amikor ráébredtek, hogy az általuk elképzelt gyenge és csetlő-botló nő, valójában hímnemű egyed. Őszintén szólva fogalmam sincs honnan jött a késztetés, hogy egy férfi szemszögéből meséljem el, de azt kell mondjam, imádtam. Olyan könnyű volt dolgozni vele. Ő egy jó „alapanyagnak” számított. Különösen azért tudtam nagyon ráhangolódni a karakterére, mert egyes szám első személyben írtam meg mindent, amin keresztülment, így tökéletesen azonosulni tudtam vele, és az olvasó is közvetlenül ismerheti meg a gondolatait, a reakcióit és a véleményét.”