Címke: írás

Szerzőnkkel történt, Visszhang

Második szerelem

Villax Richárd e heti posztjában nosztalgiázva gondol vissza egy gyerekkori szerelemre, és ennek kapcsán még egy regényt is értékel.

„Remélem, nem sokkolja túlságosan a hír Bettyt, ha e bejegyzésből tudja meg: csak második volt számomra. Az elsőt illető korona bizonyos „kis” Krisztáé – még az oviból. Egymás kezét fogva zengtük: „ének száll a szélben, te is dalolj vélem”. Mivel arcvonásai ennyi idő távlatából nincsenek előttem, még az is lehet: sok évvel később őt vettem el, feltéve, hogy vagy Kriszta nevű feleségem, vagy én rosszul emlékszünk, melyik óvodába kezdtük a nagy betűst.

Mindenesetre az „általános” már tisztán előttem van. Betty a padtársam volt, vagyis több annál. Mindent megtettünk, amit akkori adottságaink, így tíz év alatt, engedtek. Mondjuk ki: elmentünk a falig. Mindig kéz a kézben flangáltunk, nem vagyok benne biztos, de talán arcra puszi is történt. Együtt hallgattuk a Boney M-et.”

Szerzőnkkel történt, Visszhang

Amikor diktálnak

Sajter Gizella e heti posztjában a hirtelen jött ötletekről és az ihletszerzésről mesél.

„Hogyan írok? Viccesen azt szoktam mondani, hogy akkor írok, amikor diktálnak. De talán ez közelíti meg a legpontosabban az írási szokásaimat. Amikor hallom, amikor látom azt az első sort vagy éppen az utolsót, és egyetlen pillanatra mintha az egész megcsillanna, és már illanna is tovább, ahogyan meg is teszi sokszor, ha nem vagyok elég gyors.”

Szerzőnkkel történt, Visszhang

Viktor(ia) & Feri, a kalmár

Villax Richárd e heti posztjában beavatja olvasóit következő regényének titkaiba – mely át van itatva egy kis politikai utalással.

„A profik óva intenek attól, hogy túl sok szereplőt mozgassunk a regényírás során, de egy ilyenfajta osztályközösséget azért mégiscsak be kell népesíteni. Többek között – tréfás kedvemben – megjelenítettem a két emblematikus politikus párharcát. Az egyikből lányt csináltam, Viktóriaként futtatom. (Nem azonos a Fanyűvők női főszereplőjével.) Másikuk – eredetije vállalkozói hajlama miatt – a Kalmár Feri nevet kapta. Ők ketten versengenek az osztályelsőségért, váltakozó sikerrel és eszközökkel.”

Szerzőnkkel történt, Visszhang

A dolgok eredete, avagy ennek a posztnak is ez a legfrappánsabb cím

Krencz Nóra e heti bejegyzésében arról mesél, miben gyökerezik az írás iránti rajongása.

„Kisgyermekkoromban még nem ismertem a betűket, de engem mégis lenyűgözött a tevékenység fizikai folyamata. Megfigyeltem, hogy édesanyám az íróeszköz segítségével miként veti papírra a különös alakzatokat, és egy idő után szokásommá vált utánozni a mozdulatot. Rengeteg füzetet és papírlapot firkáltam így össze, míg be nem kerültem az első osztályba.”

Szerzőnkkel történt, Visszhang

Olvasói reakciók

Hegedűs Rita, akinek hamarosan megjelenik Az ember fia című könyve az Ad Librum Kiadónál, a kritikákról és fogadásukról ír, illetve, hogy milyen érzés volt látnia valakit az egyik könyvét olvasni a buszon.

„Szeretek írni, ez az életem, nem tudnám elviselni, ha nem tudnám csinálni. Az életem, a lelkem része, nélküle olyan lennék, mint akinek hiányzik egy testrésze. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem figyelek oda a kritikára… csak úgy teszek, mintha. Átgondolom, hogy jogos-e, még ha nagyon rosszul is érzem maga miatta, és igyekszem legközelebb jobb lenni. Hátha sikerül.”

Kiadói hírek, Könyvírási, könyvkiadási tanácsok, Szerzőnkkel történt, Visszhang

Hogyan lesz valakiből író?

Krencz Nóra saját tapasztalatain keresztül ad néhány tanácsot az írni vágyóknak e heti bejegyzésében.

Egy fontos gondolat tőle:

„Olvasni kötelező! Ha nem olvasol, akkor írni sem fogsz. Minél több regényen rágtad át magad, annál jobban beléd ivódik a történetek iránti szeretet, bővül a szókincsed, ami a hétköznapokban sem hátrány, és megtanulod, hogyan épül fel egy regény.”

Szerzőnkkel történt, Visszhang

Hegedűs Rita első bejegyzése az írói oldalán!

Elindult Hegedűs Rita oldala, a szerző minden szombat reggel jelentkezik egy újabb írással.

Heti bejegyzései mellett novellái, versei is olvashatók a honlapján, sőt néhány festménye is megtekinthető.

Jó időtöltést kíván az Ad Librum Kiadó csapata!

Szerzőnkkel történt, Visszhang

Krencz Nóra ír és oktat

Krencz Nóra, a Megszámlálhatatlan című regény szerzője szerint az ábrándozás fontos egy ember életében, a képzeletünk fejlesztése pedig nem a telefonunk nyomkodásával fog történni.

„Ábrándozás az élet megrontója (?)

Egy kezemen biztosan nem tudnám megszámolni, hányszor hallottam már.

Sokan szeretnek párhuzamot vonni az álmodozás és a boldogtalanság közt, de én nem feltétlenül osztom ezt a véleményt. Saját tapasztalatomon alapul, hogy őszintén hiszek a képzelet erejében. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vagyok tisztában a kötelességeimmel, illetve senkit sem biztatok arra, hogy elhanyagolja a sajátját, csak rá szeretnék világítani, hogy semmi rossz nincs abban, ha valaki időnként elmerül a gondolataiban, és ilyenkor csakis önmagával foglalkozik.

Mennyivel él boldogabb életet az, aki sosem fantáziál, sosem ábrándozik? Valóban jó az embernek, ha kizárólag a valóságot akarja látni?”

Ezekkel a mondatokkal kezdődik Nóra e heti bejegyzése. A teljes írás elolvasható az írónő honlapján.

Szerzőnkkel történt

Az írásról kicsit másképp – Jenei András első posztja

Elindult Jenei András író honlapja, és ma felkerült az első poszt is, melyben az írásról beszél András, beleszőve az élettörténetét.

Mikor és hogyan, miért kezdtem el a „papírkarcolást”?

Talán tizenévesen történt, hogy a cukorbetegség miatt sokadjára kórházba kerültem. Egy gyermekkórházba Veszprémben, ahol több korombeli sráccal azon gondolkoztunk, hogy csinálunk egy olyan bandát, amiben verseket írunk…

Akkor ugyan nem szerettem a verseket, mert iskolásként csak megtanulni kellett, értelmét, igazi hangulatát nem éreztem át. De akkori felfogásom alapján nem kellett más hozzá, mint az, hogy a szépen hangzó mondatokat rímekbe foglaljuk.

A csapat nagyon hamar belefáradt, én meg egymás után faragtam a rímeket.

(Ezekből sajnos semmi nem maradt fent, pedig most ha nevetve is, de érdekes lenne visszaolvasni őket.)

Ekkor íródott meg egy öténekes elbeszélő költemény (természetesen akkor nagyon tetszett a Toldi), amely A fekete lovag címet viselte.

Ezután talán évek teltek el, amikor megint, ki tudja miért, egy aprócska füzetecske tele lett egy történetemmel. Gyerekes fogalmazvány lett, így utólag belegondolva, azt hiszem, az ihletet egy rockkazetta borítója adhatta. A történet horrorszerű volt, és a Halál csókja címet viselte.

Ezidőben már érezhettem, hogy jó dolog írni. Olvastam több könyvet, s elbűvölt, hogy egyes írók milyen könnyedén teremtenek világokat, írnak és rajzolnak le olyan történetet, amivel az olvasókat sok-sok oldalon át képesek elvarázsolni.

A versírást elfelejtve egy nyáron, amikor más kint a strandon szaladgál, én kezembe vettem egy műszaki rajzlapot, és rajzolni kezdtem egy kitalált földrészt. Tengereket, folyókat, hegyeket rajzoltam, és mire végeztem vele, egy szintrajzokkal és kitalált nevekkel lévő térképecske állt előttem.

Ezután megnyitottam egy spirálfüzetet, és mire észbe kaptam, egy kalóztörténet elevenedett meg a kockás lapokon Nem mindig a rossz veszít címmel. Hozzáteszem, nem olvastam előtte sosem kalózregényt…

Ezt később átírtam, és két kisalakú füzetbe raktam, amit összeragasztottam, majd még borítót is rajzoltam hozzá.

(Ez már megvan, s most, hogy visszaolvasgatom, könnyesre nevetem magam. De ott alapozódhatott meg, hogy világokat, arcokat, személyeket alkossak, talán elvetettem egy magot, amiből manapság szüretelgethetek.)

Az idő haladt, más könyveket olvasgattam, más ritmust vett fel az életem. A középiskolában talán másként tekintettem az irodalomra…

A teljes bejegyzés itt érhető el.

 

Szerzőnkkel történt

Lezárás, visszatekintés, tanulság – Lilla könyvbemutatója

A 19 éves Barczikay Lilla végre fellélegezhet, túl van az érettségi szóbeliken is, most már azt kezd a szabadidejével, amit akar. S ha az olvasóknak szerencséje van, ebbe belefér egy új könyv megírása is.

Lilla írása a könyvhétről, az érettségiről és a könyvírás folyamatáról. Az eredeti bejegyzés itt tekinthető meg.

Túl a könyvhéten, a könyvbemutatón és az utolsó érettségi szóbeliken… Az érzést nem tudom leírni nektek, azt hiszem, még fel sem fogtam teljesen, hogy vége. Nem csak ennek a zsúfolt és megterhelő évnek, hanem egy korszaknak is. Végre jön egy nyár, amikor nincs tanulás, nincsenek kötelezők. Szinte nem is tudom, mit kezdjek a rengeteg szabadidőmmel.

Ugyan még nem kaptam kézbe a bizonyítványomat, mégis mondhatom, hogy végeztem. És ha valaminek a végére érünk, muszáj visszatekinteni és levonni a tanulságot!

A lezárás a könyvhéttel kezdődött. Akkor már nagyon éreztem a végét, ami nálam azt jelenti, hogy újult erővel (pánikkal) vetem magam a tételeim közé, éppen ezért kifejezetten jól esett az az egy óra kényszerpihenő. A kulturált unalom helyett, amire számítottam, egészen pörgős program kerekedett, ki se láttam a körém verődött emberek közül. A könyvet is akkor tarthattam először teljes valójában a kezemben. Kisebb betűivel karcsúbb lett, mint az első rész. Talán velem együtt a stressz belőle is lefaragott pár kilót, ki tudja? De jól mutatnak egymás mellett. Nagy testvér, kis testvér.

A következő forduló a könyvbemutató volt. Hatalmas élmény, esküszöm, minden alkalommal kicsit jobban élvezem, hogy kiülhetek elétek, és beszélgetünk. Pedig már az elsőnél sem hittem, hogy ezt még lehet fokozni. Az előre beharangozott kérdezz-felelek során feltett (és kihagyott) kérdések közül itt is megválaszolnék néhányat.

Hogy voltál képes érettségi időszakban könyvet írni?

Könnyen. Az írás volt idén az, amit örömmel csináltam, nem csak kényszerből. Inkább azt nem tudom, hogy bírtam volna ki ezt az évet könyvírás nélkül.

Kötődsz a szereplőidhez? Esetleg van kedvenced?

Természetesen kötődöm hozzájuk, törődöm velük, a legjobbat akarom nekik. Mindazok után, amiket átéltek, megérdemlik a boldog befejezést. Kaptak ugyan egy kis csavart abba a boldogságba, de hát én teremtettem őket, tartoznak annyival, hogy cserébe a kitartásukkal és erejükkel inspirálnak. Nem csak engem, hanem az olvasót is. És persze, hogy van kedvencem. Garas. Őt egyszerűen nem lehet nem szeretni.

Milyen érzés lezárni ezt a történetet?

Büszke vagyok, hogy eljutottam idáig. Ez az idei a lezárások éve, jövőre tiszta lap jön egy új történettel. Ezzel a két könyvvel már nincs dolgom, csak a háttérből támogatni.

Szoktál magadnak időkorlátot szabni?

Amikor időre akarok elkészülni, igen. Például, ha be akarom fejezni a könyvet a karácsonyi szünetben, mert az érettségis káoszban biztosan nem fogom. Na, ilyenkor vannak korlátok. Ihlet hiányában oldalszám, amikor pedig magától jön a történet, részenként húzom meg a határt, hogy meddig kell aznap megírnom. Legközelebb nem szeretnék ilyesmihez folyamodni. Csak én és a történet, a világ pedig majd illedelmesen megszűnik körülöttünk.

Mikor fedezted fel a képességedet? Mi vagy ki inspirált az írásra?

Általános iskola alsó tagozatában született meg az első versem, azóta írok. Műveim belső indíttatásból születnek, általuk teljesedem ki, velük tudom kifejezni a legbelsőbb gondolataimat és teret engedni a fantáziámnak. Az összes elképzelt helyzet és figura ki akar törni a fejemből. Amikor leülök írni, egyszerűen kinyitom előttük az ajtót. Rajzolhatnék is, de a rajzaimat sosem vette körül akkora lelkesedés, mint az írásaimat (nem véletlenül, hiszen a rajztudásom megragadt egy ötéves szintjén). A fogadtatás inspirál, a rokonaim, barátaim, tanáraim biztatása és támogatása. A nevetés, a mosolyok és a könnyek, amiket a szavakkal elő tudok csalni, az érzések, amiket történeteim kiváltanak az emberekből. Ez inspirál.

Biztos kevés időd maradt az olvasásra. Mi lesz az első könyv, aminek nekiugrasz?

Már megtettem. A magyar emelt szóbeli másnapján a szekrény legmélyére rejtettem a tételeket és a kötelező olvasmányokat, első utam pedig a könyvesboltba vezetett. Mostanra négy könyvet daráltam be. A Lélektársak sorozat és a Borzongás sorozat legújabb részét (a címeik: Misty és Sinner), a The Nightmare Affair-t, amit ajándékba kaptam és a Lehullott csillagokat (These Broken Stars), amelyet pedig a húgom polcán találtam. Mindegyik zseniális volt, de ez utóbbi magasan kiemelkedett az összes eddig olvasott könyv közül! Ez nem könyvelemző blog, úgyhogy bele se kezdek az áradozásba, viszont teljes szívvel ajánlom mindenkinek.

A kérdésekért köszönet Bojkának és keresztapámnak. A teljes kérdezz-felelek anyagot is szándékomban áll feltölteni egyszer, ne aggódjatok!

És azt hiszem, elértünk a lezárás utolsó fázisához, az érettségihez. Mindenki mondta, hogy utólag visszanézve könnyű lesz. És milyen igazuk volt! El se tudom képzelni, miért aggódtam, miért stresszeltem annyit. Vagy, hogy miért tanultam meg 39 tételt és húztam ki azt az egyet, amire nem maradt időm? De a vizsga előtt, tanulás közben a félelem és a vizsgadrukk fel, míg a tudásom leértékelődik. Ha újrakezdhetném, sem hiszem, hogy kevesebbet tanulnék. Ez így volt jó, így volt teljes, így tudtam azzal a gondolattal leülni a bizottság elé, hogy mindent megtettem, innentől nem rajtam múlik. Az már más kérdés, hogy ha most újra kéne kezdenem, világgá mennék. De hogy én ezt nem csinálom végig még egyszer, az egyszer biztos!

Lezárás. Visszatekintés. Tanulság.

És hogy mi a tanulság? Az érettségi szívás.