Mester Györgyi e heti novellájában egy hattyúpár örök szerelmének történetét meséli el.

„Egész évben jól elvoltak. Ők ketten, a párjával, mindig egymás mellett úsztak, együtt keresték az ehető zsenge hajtásokat a nádas szélén, vagy az apró küszöket a móló tövében, a kövek között.

Szép pár voltak. A fiókáik is szépek lettek, büszkék is voltak rájuk. A szürke pihés kis csapat kecsesen siklott a tükörsima vízfelületen, egymás után sorjázva, lebegve úsztak hol a tó belseje felé, hol a part irányába, követve a felnőtteket.”