Címke: Mester Györgyi

A hatodik című novelláskötet a Hónap Könyvei között!

Az Ad Librum Kiadó szerkesztősége most kapta a hírt, hogy Mester Györgyi A hatodik című novellagyűjteményét beválogatták a Hónap Könyvei közé a Könyvutca bloggerei. Talán még emlékeznek Bea pozitív kritikájára a novellákról. Mi boldogan olvastuk újra ezt a recenziót.

Bea most így nyilatkozik a könyvről:

„Az Ad Librum Kiadónak köszönhetően került a kezembe Mester Györgyi novelláskötete, ami nagyon kellemes és szórakoztató olvasmányélmény volt. A novellák rövidek, az egyik humoros, a másik megindító, a harmadik elgondolkodtató. Nagyon örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet, ajánlom mindenkinek.”

Köszönjük szépen a méltatást, mi is nagyon szeretjük Mester Györgyi művét!

Függőség

Mester Györgyi egy újabb novellája érhető el szerzői honlapján, a Novellák menüpont alatt. Egy történet az emberi mohóságról, becsvágyról, hiúságról és a pénz hatalmáról.

„A kisplasztika terén, elismert műértőnek számított, s azt sem vitatta senki, hogy gyűjteménye a legtekintélyesebbek egyike a világon. Mindent megvásárolt, amit csak megkívánt, képtelen volt a szépségnek ellenállni.

Mégis, mivel az ember gyarló, ő sem kerülhette el a végzetét, beleesett a telhetetlenség csapdájába.”

A novellához jó időtöltést kíván:

Mester Györgyi és az Ad Librum Kiadó csapata

Remény, hit, segítség – Mester Györgyi novellája

Mester Györgyi novellái közt újabb történet érhető el Segítség címmel.

„Konkrét szándékkal ment a kertészetbe: lapos, szélesen ovális szájú kőedényt akart vásárolni, amibe valami futót vagy lassan növő örökzöldet ültethet. Aztán végül mégis mást vett. Talán a szerény kínálat volt az oka, vagy csak menetközben meggondolta magát.” – kezdődik a novella.

A történetben a remény és a hit fogalmai bújnak meg.

Újabb karc Mester Györgyitől

Mester Györgyi újabb írással jelentkezik ezen a héten is. A történet címe Megvetve.

“Szerette, ha rendben van körülötte minden. Ragaszkodott a szokványos dolgokhoz, a formaságok betartásához. Fontos volt számára a folttalan tisztaság, a mindenkori egyenesség, a hibátlan külső.” – kezdődik a rövid karc.

Ha felkeltette a kíváncsiságát az első bekezdés, és van kettő perce, olvassa el itt a történetet.

Újabb történet Mester Györgyitől

Kedves, rövid történet jelent meg Mester Györgyi írói honlapján az Olvasmányok címszó alatt.

Sok szeretettel ajánljuk a honlap többi részét is olvasásra, hiszen egyre gazdagabbá válik, múlt héten például videókkal és mesékkel bővült.

Kellemes időtöltést kíván:

Mester Györgyi és az Ad Librum Kiadó csapata

Kritika jelent meg Mester Györgyi A hatodik című novelláskötetéről

Kedves, pozitív kritika jelent meg Mester Györgyi A hatodik című novelláskötetéről a Könyvutca blogon. Köszönjük szépen Beának!

Mazsolázgattunk a legjobb részekből:

„Megérintett, szórakoztatott, meghatott, szívesen olvastam, jól éreztem magam közben. Sőt, olyan érzésem volt, mintha otthon lennék a történetekben, hétköznapiak voltak, ismerősek.”

„A szerző nagyon sokféle történetet tár elénk, a változatosság, sokszínűség jellemzi az egész kötetet. Egy-két thrillerbe hajló esetet is kapunk,  úgy gondolom, ezeknek a rövid elbeszéléseknek a megírásához kiváló megfigyelőképesség és hasonlóan kiváló fantázia szükséges, mert az események néha igazán meglepő fordulatot vesznek.”

„Tetszett a szelídség, az egyszerűség, a finom, szolíd humor, ami belengte a novellákat, a sokszínűség, a változatosság. A történetek rövidsége nagyon alkalmassá teszi arra is a könyvet, hogy bárhová magunkkal vigyük,  ha várakoznunk kell, ha utazunk vagy egyszerűen csak rövidebb terjedelmű írásokat olvasgatnánk, akkor bátran előszedhetjük és megmártózhatunk egy-egy pillanatban, majd gyorsan át is ugorhatunk egy másikba.”

Újabb friss novella Mester Györgyi tollából

„Egy alkalommal legelésző, fiatal őzgidát pillantott meg, a kócos aljnövényzetből kiemelkedő, ritkás fagyalágak takarásában. Az állat szoborszerű alakja egyből megragadta, ezért figyelmesen nézte, majd a lassan mozgó állatot követni kezdte.”

Újabb kedves történet jelent meg Mester Györgyi szerzői honlapján, az Olvasmány címszó alatt.

Varázslatos történet romantikus lelkületűeknek, állatbarátoknak és azoknak, akik hisznek a mindennapok csodáiban. És ha már ellátogattak az olvasmányokhoz, ne hagyják ki a többi történetet sem.

Kellemes perceket kívánunk!

Mester Györgyi és az Ad Librum Kiadó csapata

Elindult Mester Györgyi honlapja

Ma elindult Mester Györgyi írónő (többek között a Zizi naplójaA hatodik és a Tisztítótűz szerzője) honlapja.

A honlap folyamatosan frissül, látogassanak vissza rendszeresen, hogy meghallgassák magát az írónőt felolvasni, vagy hogy megtekinthessék frissen megjelent írásait.

A Könyvhét harmadik napja délután – Mester Györgyi dedikált

„Háromkor kezdődött a dedikálás és negyed 4 körül kezdett szakadni az eső” – meséli sajnálkozva egy ernyő alá bújva Mester Györgyi író, akinek az idei Könyvhétre már a 11. kötete jelent meg az Ad Librumnál, ezúttal gyerekkönyve, a Zizi naplója kétnyelvű (magyar-angol) kiadása. A teret elöntő eső sem vette el a kedvét azonban a szerző rajongóinak, hiszen „így is jó pár kedves barát, rokon, ismerős jutott el hozzám”. Mester Györgyi egyébiránt nem csupán a kötetek tekintetében számít rutinos írónak, hanem a nyilvános megjelenések szempontjából is: a kiadó által biztosított lehetőségeket kihasználva immár a második könyvheti dedikálását tartotta, és néhány éve találkozott az olvasóival a Ráday utcában rendezett könyves eseményen is.
A mostani, 11. kötet különlegessége, a kétnyelvű kiadás egyébként „duplán hasznos lehet, például nyelvtanulóknak” – említi a szerző. El is küldte két fővárosi két tanítási nyelvű iskolának a Zizi naplója egy-egy példányát, hogy javasolja nekik a kis történet felhasználását az iskolai nyelvoktatásban. Pillanatnyilag várja a tanintézmények illetékeseinek válaszát. Bízik benne, hogy az a változat még több olvasót fog vonzani, hiszen olvasható csak magyarul, csak angolul, és ha valaki szeretne fejlődni az idegen nyelvismeretében, akkor a két verziót összehasonlítva is.
Mester Györgyi különben többnyire nem gyerekkönyveket, hanem rövid, csattanós, elgondolkodtató novellákat ír. Mint elárulta, most is folyamatosan gyűlnek az újabb kis szövegek, már egy újabb szép csokorra való össze is állt belőlük. De jelenleg azon gondolkodik, hogy a korábbi kötetekkel ellentétben a következő kiadás nem egyszerű novellagyűjteményként, hanem a manapság divatos, felnőtteknek szóló kifestőkönyv formájában adná közre. Azzal a különlegességgel, hogy a kiszínezhető képeket minden esetben egy kis írás, történet kísérné – az olvasó pedig választhat: olvas, rajzol, esetleg mindkettő. A képeket Mester Györgyi állandó illusztrátora, fia, Keglovich Tamás Milán készítené.

Megjelent a Zizi naplója kétnyelvű kiadásban

Megjelent Mester Györgyi gyerekkönyve, a Zizi naplója, ezúttal angolul és magyarul is.  Az író sok szeretettel várja az olvasóit a könyvhéten, június 11-én.