Címke: női szexualitás

Részlet – Vágyvirágzás

Riportkönyv sorozatunk legújabb része Kuti Veronika Vágyvirágzás című műve, mely 20 különböző korosztályú nővel készült interjúkat tartalmaz, ahol tabuk nélkül, esztétikusan beszélnek szexualitásukról.


Persze mit jelent a szexi? Ha pejoratív felhangú, direkt csábítást szolgáló megjelenés, akkor érthető, hogy nem mindenki akar szexi lenni. Vagy ha egy külső, testi adottság, amely nem rajtam múlik, akkor mindegy is, hogy milyen akarnék lenni. Ha viszont a szexiség kisugárzás, összkép, egyben-levőség, akkor az sokkal inkább rólam szól, a harmóniámról, és nem csak a testemről, vagy a megjelenésem elemeiről. Akkor a másokra való hatás nem cél, hanem következmény, sokszor csak plusz. Gimiben ezt úgy mondtuk biztatásképp Julcsi barátnőmmel: „Friss vagyok és kívánatos, mint egy harmatos, piros alma.”

Igazából a szexiség egy teljesen változó dolog. A lényeg, hogy a mindennapi létezésben is éld meg azt, hogy flow-ban vagy magaddal. (Helka – 40 éves, élettársi kapcsolatban)

Én akkor érzem magam szexinek meg vonzónak, és ez abszolút visszacsatolást kap a mindennapokban, hogyha azzal az arccal tudok járkálni az utcán, hogy ma ebédre egy tábla csokit ettem, meg három orgazmust. Ha ez van az arcomon, akkor szexinek érzem magam. És attól lesz ez ráírva, hogy hálás vagyok, hogy van ez a testem. És ennyi a szexi lét. Lehet egy ilyen „tetszést keltek valakiben”-része, de nem feltétlenül kell hozzá. (Éva – 43 éves, házas, három gyerek édesanyja)

Múltkor négy buszsofőr is fel akart szedni, pedig nem éreztem, hogy olyan extrán néznék ki, de nagyon jól éreztem magam, és ez valószínűleg kívül lejött. Ehhez kell egy önbizalom. Van persze a testi része, hogy valaki ügyesen öltözködik a testi adottságaihoz. Csak a testi kinézet, meg csili-viliség alapján is lehet valaki szexi, csak az nem biztos, hogy olyan értékes. Ha két bombanőt nézünk, és mindkettő fittipaldi föl van öltözve, akkor a férfiak is meg tudják mondani, hogy az egyik jó nő, jól néz ki, de aki belülről is szexi, önbizalma van, az még szexibb. Ez egy belső állapot, még krumpliszsákban is lehet valaki szexi. (Zsuzsi – 27 éves, házas, két gyerek édesanyja)

Nem feltétlenül szükséges a visszacsatolás, de szeretjük, ha van. Sokat segít, ha ezt látom a tükörben. Akár a falon, akár a másik szemében.

Fürdés után, ha pucérkodom, akkor mindig jól érzem magam. Akkor mindig szexi vagyok. Meg ha bugyiban és melltartóban vagyok, azt Dani nagyon szereti, és akkor is szexinek érzem magam. Nemcsak azért mert ő szereti, hanem mert szeretem magam úgy nézni. De igen, miatta is. (Eszti – 24 éves, menyasszony)

Most például pont ezt éltem meg, mielőtt idejöttem. A férjemnél voltam, és útközben azon gondolkoztam, hogy milyen nekem a jó szex, amit a legjobban élvezek. És ebben a gondolati állapotban bementem a férjem munkahelyén egy kis szobába, harminc férfi közé. Na, akkor nagyon szexinek éreztem magam! Szóval szerintem ez egy ilyen belső állapot. (Réka – 34 éves, házas, három gyerek édesanyja)

A szexiségben, a saját szexualitásomhoz való viszonyban már bőven benne van a társas kontextus. Hogyan neveltek, mit sugalltak velem kapcsolatban, esetleg mit tettek a testemmel, vagy egyszerűen milyen visszajelzéseket kapok a hétköznapokban.

Fontos ránézni arra, ami volt és van. Ha kell, akkor szakemberrel. A múlt elemzése helyre tesz dolgokat, de még tovább is kell mennem. És egy dolog elismerni valaki felelősségét, az őseimét, a közösségemét, a páromét vagy a magamét, de ez nem kell, hogy puszta hibáztatás legyen. Jó felderíteni az okokat, de nem éri meg örökké a régi dolgokkal magyarázni mindent, mert a jelen és a jövő felelőssége az én kezemben van. Én írhatom felül a mintákat, és keretezhetem át a dolgokat, én bocsáthatok meg azoknak, akik bántottak. Magamnak is.

Könyvajánló – Kuti Veronika: Vágyvirágzás

Két rövid könyvajánlót hoztunk Kuti Veronika: Vágyvirágzás című könyvéről.


A női test és a női szexualitás a történelem során sokáig valami megismerhetetlen misztériumként jelent meg, már ha egyáltalán érdekelt bárkit is. Azt hihetnénk, hogy a ’60-as évek szexuális forradalma elhozta a nagy felszabadulást, pedig még most is ezer tabu veszi körbe a szexualitást. A Vágyvirágzás teljes nyitottsággal, érzékenyen és értőn figyelve tár fel ezerféle női sorsot. De nem fülledt háremhangulatban, nem a félhomályban suttogva és nem szégyenek között szemlesütve lavírozva, hanem egy napfényes nappaliban, ahol valódi nők, meghitten, valódi megélésekről beszélgetnek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. 

Cserháti-Herold Janka
Termékenységtudat szakértő
hormonmentes.hu

Izgalmas olvasmány a szexualitásról, szülésről, életünk nem látható részeiről, szubjektív megtapasztalások, érzések fonalára fűzve. A megkérdezettek kendőzetlen őszinteséggel beszélnek vágyaikról, félelmeikről, elképzeléseikről és megéléseikről. Napjainkban élő nők, akik bármikor elmehetnek mellettünk az utcán ismeretlenül, miközben az interjúkat olvasva megjelenik egy láthatatlan szál köztünk, ami összeköt bennünket egy mély, ősi, női tudással, aminek érvényét és értékét nem befolyásolja sem a kor, sem a társadalmi meghatározottság. Tabukon és falakon átívelő rendhagyó olvasmány. Ajánlom mindazoknak, akiknek igényük van a szexuális erő őszinte újra gondolására, felfedezésére vagy egyszerűen kíváncsiak arra, hogy másnak mit jelent az intimitás megélése.

Bóni Tünde
független bába

Hamarosan!

Örömmel mutatjuk be Riportkönyv sorozatunk legújabb tagját, Kuti Veronika Vágyvirágzás című könyvét!


Ebben a könyvben húsz nő intim történetét olvashatod szexről, szenvedélyről, kíváncsiságról, kapcsolatokról, sebekről és fejlődésről, ahogy elmesélik, kik voltak egykor, hogyan bimbózott ki testükben a szerelem zabolátlan vadrózsája. Szabadon tárják fel titkaikat, akárcsak a mesebeli királylány az elrejtett jegyeket a furfangos legénynek.

Megismerheted a női szexualitás kalandját az első bimbózástól a virágzás szépségén át az érett gyümölcsökig. Tanúja lehetsz, ahogy követik vágyaikat, kockáztatnak, sérülnek, gyógyulnak, növekednek. Akárcsak te vagy én. Mert a merész történetek, még ha ezerarcúak is, a mélyükön ott az autentikus női tapasztalat a szexualitás kibomlásáról, ami teljes virágában az intimitást, a kapcsolatot öltözteti ünneplőbe.

A szerző, Kuti Veronika, teológiát tanul, dúla, egykor mentálhigiénésként is lelkesedéssel gyűjtötte az idősek kalandos élettörténeteit. Asszonyszövet nevű blogján kutatja a női körben felfedezhető erőt, a termékeny hétköznapok és meghitt ünnepek egyensúlyát. Egy férj társa, három kislány édesanyja, 1100 cserkész regionális vezetője.

Várható megjelenés: június 4!