A könyv borítása figyelmet megragadó és elgondolkodtató: két ember jelenik meg, akik a valóságban egymással szemben állnak, azonban lélekben összekapcsolódnak. Lényegében ez a lelki meztelenség, pontosabban annak elérésének folyamata az, ami a könyv címét adja. A szerző Gestalt-terapeuta, tréner és coach, maga a szöveg pedig részben egy belső monológ, részben pedig konkrét terápiás üléseken elhangzottak írásos verziója. A könyv tagolását tekintve szokatlan, újszerű, szinte minden mondat új sorban kezdődik. Stílusában elmélkedő, filozofikus, gyakran kalandozik el a szavak jelentésén is, ugyanakkor időről-időre helyet kap benne egy-egy pszichológusokra vonatkozó vicc is. Rengeteg irodalmi hivatkozás és idézet van a könyvben, Babits Mihálytól Kierkegaardon, Mark Twainen, Arthur Milleren és Thomas Mannon át eljutunk a zenéig, azon belül is Demjén Ferenc A szabadság vándorai című művéig.
A könyv összességében két nagy fejezetre tagolódik. Az első a „Felöltözve” címet viseli és két részből áll, amelyek szintén további alrészekre bomlanak. A második nagy fejezet címe „Átlépni önmagunkon”, ez szintén két részből és további alfejezetekből áll. Bár felépítése rendkívül jól tagolt, mondanivalóját igencsak nehéz összefoglalni, annyira sokrétű.
A könyv számomra legérdekesebb momentuma, hogy végigkíséri a szútra stílus, amelyről megtudjuk, hogy ez az a stílus, amelyben korábban sok bölcseletet írtak. Lényege az volt, hogy ha valamit hat szóval le lehet írni, akkor csak ötöt mondtak el és a hatodikra rá kellett találni. Ennek a hatodik szónak a keresése az, ami többször is visszaköszön a műben. Emellett konkrétan kimondásra kerül, hogy valójában saját félelmei, sértettsége, szégyenérzete, elvárásai, dühe és bizonytalansága az, ami foglalkoztatja. A hozott esetek kapcsán így elkezd gondolkodni saját magáról is. Ahogy halad előre a gondolatfonala mentén, egyszer csak megjelenik benne a fáradtság, a drámamentes élet iránti vágy. Az erről megfogant, üdítően könnyed gondolatai az „Örömterápia” alfejezetben kapnak helyet, majd ismét visszatér a korábbi elmélkedő attitűd.
Összességében a könyv kulcsmondatának a következő tekinthető: „Eddig csak élt, most már tudja is, hogy él”. Ez az első oldalakon tűnik fel először, és több ízben visszatér a könyv során. Ami miatt különösen érdekes ez az olvasmány, hogy egy terapeuta „levetkőzése”, valódi önbemutatása történik benne, hiszen beleszövi a saját terápiáján megtapasztalt élményeit is. Közben pedig boncolgatja a kérdést, hogy mitévők legyünk akkor, ha „levetkőzzük a manővereinket”? Mit csináljunk helyette? Ezek a kérdések inkább költőinek tekinthetők, mint valódi válaszra váróknak. Az író konklúziója is ennek feleltethető meg: „nem tudni, van-e megvilágosodás, de valójában a keresés számít”. Ugyanakkor az olvasókat aktivitásra, visszajelzésre sarkallja, hisz könyvét e-mail címével zárja és várja, hogy az olvasók megosszák vele, milyen emlékek és képek törtek utat bennük a könyvvel való ismerkedés során. A mű elolvasását ajánlom minden filozofikus elmélkedésre nyitott ember számára, aki szívesen belelátna kicsit abba, hogyan gondolkodhat egy terapeuta. Ennek mentén akár önismereti hozadékra is szert tehet az olvasó.
*pszichológus, pár- és családterapeuta jelölt
