Jenei András e heti írása a színházba járók figyelmét kívánja felhívni a nézői taps erejére.

„Régen, még látó koromban is járogattam színházba. Na, nem sokszor, de megesett, hogy ott ültem egy darabon, aztán büszkén mondogattam: ismét voltam színházban!

Most, hogy vak vagyok, ugyanígy járok szórakozni. Ha ez valakinek furcsa lenne, két dolgot is elárulok.

Az egyik, hogyha nem is látom a deszkákon zajló eseményeket, a fülem az jó, és a zajokból, párbeszédekből összerakom a történetet. Illetve, akivel megyek, mesél.”