Henn Edith: Felhőtlen éveim

Gyermekkori történetek a 70-es évek Erdélyéből

"Azért születünk, hogy a bennünk rejlő alkotóképességet, játékosságot, életszeretetet, életörömöt a lehető legváltozatosabb módokon fejezzük ki. Ezt gyerekkorunkban még ösztönösen tudjuk, majd a felnőttek játszóterére lépve valahogy megtorpanunk benne. Vagy talán mégsem? Lehetséges vajon nem megtorpanni? Meggyőződésem szerint igen, lehetséges.

De vajon mi szükséges ahhoz, hogy felnőttkorunkban is merjünk hinni önmagunkban, merjünk kísérletezni, kalandozni? Nos, egy tapasztalatokkal teljes, olykor bukdácsoló, néha nagyon humoros, esetenként akár kétségbeejtően kilátástalannak tűnő, izgalmas kamaszkor mindenképp segít.

Fejlődésünk ugyanis nemcsak testben, de lélekben, szellemben is történik, és minél több kihívásba, sztoriba állunk bele cselekvő módon, annál több tapasztalatot szerzünk, mely tapasztalatok formálják jellemünket, erősítik életképességünket, színesebbé, élvezetesebbé teszik személyes világunkat.

Bár a mai világban nem könnyű létezni, mégis arra biztatok mindenkit: merjetek élni! Élni, tapasztalni, alkotni, elesni, majd újra felállni, sírni és nevetni, és igen, legfőképp szeretni. Mert az élet szép. Élni jó. Lelkesedéssel, hittel, bátorsággal élni pedig kifejezetten isteni."

„Bevontam a gyerekeimet az írás folyamatába, ők voltak az első kritikusaim” Interjú Henn Edith-tel

A gyerekei azért hagyták írni, hogy aztán meseként meghallgathassák, milyen volt anya gyermekkora – mondja Henn Edith, akivel Felhőtlen éveim című kötete kapcsán beszélgettünk. A tizenhét év után napvilágot látott szöveg szerzője gondolkodás nélkül, „teljes lényével” ír, és úgy érzi, hogy az élet igazán édes íze, mintha megkeseredett volna manapság. A Könyv Guru interjúja