Galuska László Pál - Janurik Tamás: Suttogó füzesek

Ön a Suttogó füzesek című írást tartja a kezében. Már első olvasatra is magával ragadja az embert, és közben eszébe sem jut azon gondolkodni, hogy mi is az, amit olvas. Nekem legalábbis ilyen élményt nyújtott. Engedtessék hát meg nekem, hogy a továbbiakban saját, szubjektív véleményemmel folytassam gondolataimat. Mitől is volt számomra magával ragadó ez a történet? Elsősorban a témája miatt. Aztán meg a nyelvezete miatt. Autentikus cigányemberként és nagyapaként szomorúan kell konstatálnom, hogy nagy hiány van mesélőkből. Hát még cigány mesélőkből. Pedig hát, a mese a legtöményebb valóság. Áh, de hiszen lehet, hogy ez nem is mese?

Hát akkor mi? Valamiféle archaikus cigány eredetmonda? Ha az lenne, nekem azért illene ismernem, mert hát tanultam én okos, világi dolgokat is, sokat olvastam olyan emberek tollából, mint C. G. Jung - aki azért valamit tudott az ember eredetéről és a lélekről - de ezzel az eredetmondával még nem találkoztam.

Azt mondják, a szanszkrit nyelv eredete a messzi istenek homályába vész. Én a lováriról csak annyit szoktam mondani: nem profán, hanem szakrális nyelv. Igy hát tisztelem. Ugyanezt a tiszteletet éreztem felém áradni abból a pontosságból, odaadásból és gyönyörű-nehéz munkából, amelyből a lovári fordítás megszületett.

Íme, egy mesével több. Egy álommal több. Valóságos mese, valóságos álom, valóságos nyelven.

Valójában mindenkinek ajánlom.

Glonczi Ernő