Váczy Jépont Tamás: Egy idegenvezető magánélete (Utcakönyv)

„Alig kell nagyobb felület, mint egy gyufásdoboz és rajzolhatunk. Egy levesestányér aljára festett cérnametélt, ha pontos, hosszú ideig kapirgálható.

A csönd nem hoz békét, a dörzspapír nem pihen, mint ahogy nem pihen a sámli, a díszkard vagy a nyúlprém sem. Ezek nem hátratekintő Jószágok!”

„Az idegenvezető hátratekintő Jószág. A már bejárt területre viszi a Járatlanokat. Ha befizetnek és követik, mesél.” „Mert jöhet valami ÚJ. Mikor az utolsó mondat, mint jégkockába a buborék… Belefagy, és a semmi láthatóvá válik.”

Jépont, azaz Váczy „Jépont” Tamás, az Idegenvezető saját életének egy állomását meséli el három idősíkban és tizenkét képben. Mint egy élet-keresztút tizenkét stációja, a legszemélyesebb emlékekkel és ki nem mondott, de leírt álmokkal, különleges „jéponti humorral” átszőve. A tavaly sajnálatosan elhunyt grafikusművész–zenész–író 1991-ben írta meg sajátos Utcakönyv-önéletrajzát, amelyet 1998-tól részletekben közölt a Pannon Tükör.

Most, röpke húsz év távolából, végre teljes kiadásban olvashatjuk, a szerző felejthetetlen emlékének adózva.