Pusztai Marianna: Az idő fogságában

"Pusztai Marianna lírája érzékeny és erősen gondolati tartalmú. Értéke az intellektus és az értelmező ábrázolás szerves egysége..."

(Losonci Miklós)

DERÜLT ÉGBŐL

Kinn fagy zabál, benn féltések,

sorjáznak egyre a kérdések,

szokatlan a színdarab,

torlódnak a házfalak,

derült égből eső locsog,

mennyi kátyú? – elsápadok.

Szélborzolta lebernyegek

vérszegényen tüsszentenek.

Romterület. Szamárkórón lábunk,

múmiákat szerteszét dobálunk,

terepszínre vált a som,

meggörnyed az alkalom.

VÁLASZÚTON

Mint föld gyomrát csikarja

a szűkre szabott forma,

úgy füstölög a pulykaméreg, –

mi kéne ha volna?

szamár ordít, a komondor

idegen önmagának,

nyitja-csukja száját a föld,

válaszúton a testek kémiája,

kétujjnyi vajúdás,

a piros most sem ád zöld utat,

szemek nyirkos cikkanásán

felbugyborog

a fene-nagy öntudat,

pöfékeli fojtó füstjét

a szusszanó

vaskalapos gondolat,

eszeveszett riadót fúj a vágy,

kárvallottan nyeldekeli

a csókokat,

a mérték és arány

nem találja megfelelő helyét,

s a szellem tekintélye most

a boldogsággal kérne cserét.