Dr. Sáry Gyula: Üres helyek trófeái

Csak szenvedélyes erdőjáróknak!

Filozófikus eszmefuttatások erdőről, madarakról, fegyverekről, vadászírókról és veszendő értékekről.

Harmincegy állatmese a mátyásmadárról, a ravasz nyúlról, az Apró Vadászok Egyesületéről - és persze az erdőről.

A népszerű vadászíró (Az időről és az erdőről, Az erdőről és az eltűnt időről, Az elveszett erdőről és a megtalált időről) újabb párbeszéde a természettel.

Az „Üres helyek trófeái” című könyvet talán a magyar vadászirodalom megújításának kísérleteként is jellemezhetném. Sok-sok évtized folyóirataiban olvasható elbeszélések és a könyvpiacon fellelhető vadászszerzők műveinek olvasása után alakult ki bennem az a meggyőződés, ellaposodás fenyegeti ezt a témát. Egyrészt csupa hurrá kimentem és a nagy kant meglőttem, miután hetekig űztem, kerestem. Másrészt kétségbeejtő fogalmazások végigkínlódása után félretett elbeszélések mondatják, hogy minden sületlenség megjelenhet. Ezek egyetlen célja az önfényezés. (E kiváló megfogalmazását e jelenségnek Csekő Sándor barátomtól tanultam.) Nincs kellő szigorú szakmai és kellő felkészültségű irodalmi kritikusi munka. Ezért néhány hagyományos elbeszélést, néhány vadászati tárgyú esszét, vadászattal összefüggő etikai gondolatsort, esztétikai meglátást igyekeztem becsempészni kifejezetten vadászi elbeszélésekbe. Úgy, hogy vér is folyjék. Azután travesztáltam egy jó barátom megtörtént kalandjait, jóváhagyásával, hogy a bársonyi vidámságot jelen idejű keretekben is láttassam.

Talán legnehezebb lesz elfogadtatnom azokat az írásokat, amelyek vadászszociológiai megfontolásokkal közelítenek meg nagyon szép trófeagyűjteményeket, talán túl szépeket. Amelyek jól mutatnak a falakon, de mutatva árulkodnak sok külsőség mögötti tömeglövészi teljesítményekről, és nem egyéni vadászi kvalitásokról. Sok igaz vadász ismerősöm megerősítette, nem a legmutatósabb trófeák jelentették számára a legnagyobb megszerzési nehézséget. Nem mindig az érmes trófeák elejtésének a története „aranyérmes” vadásztör