C. Simian: Lököttek között

A szellem a tengerparton sétált. Nem volt se szomorú, se vidám. Csodálkozva nézte a kétlábú húslényeket, akikkel találkozott. Beleszülettek a jellegtelenségbe, és belehalnak a jellegtelenségbe. Gravitációs katasztrófát szenvedtek, mint a fekete lyukak. Napról napra aggódva múlatják az időt. Bár lehet, hogy az idő nincs is, csak ők találták ki. Ha lenne, a kutya is megünnepelné az új esztendőt. Mindezek ellenére önmaga apróka szikráját vélte felfedezni bennük. Mindent összevetve nagyon szerencsétlennek találta őket, sőt nevetségesnek. Nevetett is volna, ha sok-sok évvel ezelőtt el nem jut a bölcsesség azon fokára, ahonnan már nem nevetünk ki senkit...