publisher==

Az Ad Librum kiadói csoport könyveinek katalógusa

Ad Librum, Személyes Történelem, Könyv Guru

Találhatunk-e biztonságpolitikai útmutatásokat, előrejelzéseket a Bibliában?

Szerzői kiadás, 2010.

250 oldal A5 2490 Ft ISBN 978-963-06-8910-6

Megvásárolható: Könyvesbolt.Online

Varga Attila: Biblia és biztonságpolitika

Találhatunk-e biztonságpolitikai útmutatásokat, előrejelzéseket a Bibliában? E mű szerzője szerint, igen. Sőt…

A könyv olvasása először megdöbbentő, antiszemita, rasszista, gyűlöletet keltő, valamint magyar és nemzetellenes, de ugyanakkor zsidóbarát érzelmeket is kelthet. Sokakat felháborodásra, míg másokat elgondolkodásra, további érdeklődésre és megértésre indíthat, hiszen az Üdvterv az emberiség teremtésének, létének, biztonságának, az elmúlt és eljövendő történelmének forgatókönyve. A könyv ezekre rávilágít.

Emberek, politikusok nem tudnak, még a globalizmus által sem „felebarátaik” részére biztonságot teremteni. Sőt ellenkezőleg, förtelmes diktatúrát valósítanak meg. S ebben a folyamatban a zsidóságnak igencsak kétértelmű szerepe van. Az áldásokat, de a büntetéseket is elsőként kapták és kapják meg a történelem viharaiban. A terv a zsidósággal kezdődött és velük együtt fejeződik be. Ma már Izraelbe való összegyűjtésük időszakát éljük.

A pogromok, a holokauszt ismerete tudatában minden nemzet örülhet, hogy a tervben nem ők lettek a főcsapás irányába rohamosztagként, főszereplőként bevetve.

Korunkban a mammon és a hatalom imádata, az emberiség nyomorba döntése, az igazságosság és szolidaritás mellőzése ítéletért kiált. Azonban, mindenki, a világ és egyéni kedvezőtlen sorsa ellenére is, saját döntése alapján megszerezheti a legfőbb, örökkön tartó biztonságot, az örök életet.


© 2008-2022 Ad Librum Kft.