Szerzőnkkel történt kategória bejegyzései

Nyomok

Wanderer János régi, de lassan aktuális írással jelentkezik ezen a héten. Novellája elé a következőket fűzte:

„Lajoskomárom Nagyközség Önkormányzatának havonta megjelenő lapját, a Kutas Hírmondót 2014 novemberében vehette először kézbe a község és a környező települések érdeklődő lakossága. E színes kiadvány beszámol szülőfalum eseményeiről, legyen az önkormányzati, az egészséges életmódot szolgáló, óvodai-iskolai, sport vagy kulturális híradás, szórakozással, kapcsolatos felhívások, tudósítások. A megjelenést követően elektronikus formában is felkerül Lajoskomárom honlapjára – magam is rendszeresen és szívesen tájékozódom onnan. Szücsné Sándor Zsuzsanna főszerkesztőnek köszönhetően néhány írásom is megjelent a lapban, melynek egyike, egy téli történet itt is olvasható. A Kutas Hírmondó 2014 decemberi számának online változata itt érhető el.”

Félni és borzongani jó

Jenei András e heti írása egy beharangozó következő regényéhez, mely januárra várható, és remélhetőleg, mindenki borzongani fog rajta.

„Már több alkalommal emlegettem, hogy készül valami. Egy olyan írás, egy kisregény, amely törekvéseim szerint eléri a célt: megborzongat…

Még folynak az utómunkálatai a könyvnek, így csak elősztorizgathatok – bár ez nem egyszerű. Mondanom is kell róla valamit, hogy felhívjam rá a figyelmet, de nem szabad túl sokat elárulnom róla, hogy aztán aki elolvassa, annak ne legyen tele spoilerrel.

Honnan indult el maga a történet? Mi adta az ihletet, miből jöttek a gondolatok?”

Luca széke és a vetkőző pszichológusnő

Villax Richárd e heti bejegyzésében írásról, időről és a következő könyvéről mesél.

„Mit gondoltok, mi az a kérdés, amit szinte minden olvasó, netán újságíró feltesz e sorok írójának? A helyes választ beküldőket Fanyűvők könyvvel jutalmazom! Lehetek gáláns, hiszen én például előzetesen ki nem találtam volna. Nem, nem a „hogyan lettél író” a megfejtés.

A „mennyi idő alatt írtad e könyvet” a befutó! Ami nem baj, csak egy vele a gond: erre a kérdésre lehetetlen jól válaszolni. Az olvasók – akik egyébként nagyon cukik, és imádom őket – hajlamosak a következő fantáziakép követésére.

Az író sétál az utcán, egyszer csak elragadja az ihlet. Mindent félredobva (hogyan?) betér a legközelebbi kávéházba, s az ihletre még néhány rumos kávéval rásegítve hipersebességgel körmöl, egy hétig alig alszik, s máris kész a Nagy Mű.”

Miért tartom olyan fontosnak, hogy beszéljünk a bántalmazásról?

V. Kiss Orsolya szerzői oldalán saját tapasztalatai alapján beszél a bántalmazásról, annak jelenlétéről és felismeréséről, a megelőzésről.

„Láttad az Egy ágyban az ellenséggel című filmet? Julia Roberts egy olyan nőt alakít, aki kénytelen megrendeznie a saját halálát, hogy elmeneküljön a legnagyobb ellensége, a saját férje elől. Ugye nincs is annál nagyobb tragédia, amikor a hozzád legközelebb álló férfi fordul ellened?”

Szeretném…

Ma Mester Györgyi romantikus verse olvasható itt és szerzői oldalán. Reméljük, minden kedves Olvasónkat elfogott a téli, ölelkezős hangulat!

Szeretném, ha esténként
otthonunkban várnál,
kinyitnád az ajtót,
s karjaidba zárnál.
Könnyű csókot lehelnél
fagytól dermedt számra,
míg az ajtón betódul
a decemberi pára.
Szőke hajam tincseiből
kiűznéd a gondot,
s mire estét harangoznak,
lehúzzuk a rolót.
Félhomályban nem világít
csak szerelmünk lángja,
két ilyen bolondot
szült-e még a fáma?

“Nem külső kényszerből írok. Ha nem megy… hagyom a francba”

Hogy látja a vadászatot és az orvvadászatot egy volt nyomozó? Miként ír önmagáról és az emberről vadásztörténeteiben? Interjú készült a Könyv Gurun Vida Gusztávval, a Volt egyszer egy Gencs szerzőjével.

„A nyomozás során a cél az elkövető, vagyis a tett bizonyítása, míg a vadászat során maga az állat élete a tét” – fejtegeti Vida Gusztáv, mi a hasonlóság a nyomozói munka és a vadászat között. A Volt egyszer egy Gencs című vadásztörténeteit az Ad Librum Kiadó gondozásában a közelmúltban publikáló szerző az interjúban beszél írói időbeosztásról, a verseiről és arról is, hogy mivel próbálja meggyőzni a vadászatot elítélőket.”

New Orleans-i lányok – Fatime

Krencz Nóra ezen a héten újabb részletet hozott a New Orleans-i lányokból szerzői oldalára.

„Timy a koncert után Lawreynál aludt, és vasárnap is csak késő este ment haza. Halkan beosont a házba, de anyja még nem feküdt le. A kanapén ült, és szótlanul meredt maga elé.

– Szia!

– Miért csak most jöttél haza? – nézett fel Donna.

– Felnőtt nő vagyok. Azt hiszem, nem kell már beszámolnom arról, hogy mikor mit teszek. Úgysem leszek már itt sokáig. A papa hol van?

– Kettőt találhatsz.

– Értem. Akkor jó éjszakát!

– Várj egy kicsit! – Donna könyörgőre fogta. – Beszélgessünk!

– Beszélgessünk? Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kérted ezt tőlem. Egyszer sem. Miért? Mert nem érdekeltelek. Mi változott? Ja, igen, az, hogy a papa el akar válni, és félsz, hogy nem lesz senkid, akinek a vérét szívhatod. Ha másképp álltál volna hozzánk, akkor most lenne férjed és lányod is.

– Kérlek, kicsim! Nem akarlak elveszíteni.

Timy nem tudta, mit válaszoljon.

– Jó éjszakát! – mondta, és felment a szobájába.

Anyja utolsó mondata őszintén hangzott. Sajnálatot érzett iránta, de mégis érzéketlenül ott hagyta, mert képtelen volt túltenni magát az elmúlt éveken, amiket gyakorlatilag az anyja figyelme nélkül töltött el. Most mégis úgy érezte, hogy ha a szülei el is válnak, nem utasíthatja el őt, és adnia kell egy utolsó lehetőséget a kapcsolatuknak.”

A játék

Barczikay Lilla ezen a héten újabb novellát hozott el nekünk, ezúttal különleges barlanglakó lényekről, akiknek dönteniük kell játék és szabály, élet és halál között.

„Vidám énekszó tölti be a hegy hatalmas barlangját.

A kupola alakú terem összes lakója kórusban énekel. Arról, ami éppen eszünkbe jut. Mert az idő nem telik magától.

Madarak vagyunk. Fészekrakó, fekete tollú énekesmadarak. Vagy denevérek. Igéző szemű barlanglakók. Még nem hagytuk el a barlangot, de el fog jönni az az idő is. Egyelőre csak ülünk a fészkünkben és játszunk. Mint a gyerekek. Vagy a fiókák. Kihasználva minden lehetőséget a szórakozásra, feszegetve a portyázásról visszatérő felnőttek türelmének egyre szűkölő határait.”

Egy bögre ital

Mire nem képes egy bögre tea az írói kézben? E heti gondolatfolyam Jenei Andrástól.

„Ott álltam belvárosi, első emeleten lévő lakásunk szobájának ablakában, és behunytam a szemem. Kezemben egy kellemesen meleg tea egy egyszerű bögrében, melynek íze és illata nemcsak simán eltöltött, hanem több erővel segített gondolkodni, mint a csend, ami körülvett.

Csend? Hiszen nem is volt csend. Sőt, egyenesen lárma fogott közre.”

Elnézés(t)

Mester Györgyi egy nem szokványos történettel készült Miklós napjára.

„Épp egy ilyen szakaszon járt, amikor valamiféle belső megérzés folytán, felnézett az emeletes házra, amely bal kéz felől magasodott az utcafrontra. Az erkély alatt, egy függeszkedő, sötét emberalakot pillantott meg.

Betörő – futott át az agyán. A házban egyetlen lámpa sem égett, bár a földszinten közértet működtetett a tulajdonos. Ismerte, ilyenkor már nyitva szokott lenni. Ha most nincs, akkor ez azt jelenti, a háziak téli szabadságukat töltik. Talán valahol, a Bermudákon süttetik a hasukat. Az üresen álló ház meg szabad préda. Zsíros falat, hiszen a lakói közismerten jómódúak.”