Szerzőnkkel történt kategória bejegyzései

Szörnyű Álmos 2. – Kender lesen Kenderesen

Akik tűkön ülve várják, hogy megjelenjen Szörnyű Álmos kalandjainak folytatása, most örülhetnek, mert Nicholas Shear elküldött egy kis részletet a készülő regényből, melyet itt közlünk.

„Fogd Azár forgolódni kezdett az ágyában. Fülét a párnájába mélyítette, de hiába óhajtotta a csendet, másik hallószerve tovább gyűjtötte a zavaró hangokat. Fejére húzta a takaróját, hogy tompítson a kellemetlen neszen, de a hanghullámok zavartalanul áthatoltak paplanjának szövetszálain. Megint megszólalt a bim-bam csengő, amihez egy, vagy két ököl ideges verdesése társult, s a koncert éles harangszava alatt mélyen dobogni kezdett a ritmus. Úgy érezte, agya az ajtólappal együtt remeg, a párnáját, a takaróját, de még a lepedőjét is a fejére tekerte. A koncertező kitartóan verte a tamtamot, s mikor a csengő kolompolása már csordányi baromként bőgött pamutpáncélja alatt, kipattant az ágyból. Üvöltve szertehajította ágyneműit, majd minden lépésénél rotyogó ánuszgőzt eregetve a bejárati ajtóhoz sietett. Kilesett a kémlelőn, de nem látott senkit. Boldoggá tette a gondolat, hogy feladta az ebadta, és máris puha ágyára fókuszált. Alig, hogy hátat fordított az elcsendesedett zajforrásnak, a kolompolás új erőre kapott. Megfordult, és miközben kiüvöltötte magából a dühöt, feltépte az ajtót. Senkit nem látott odakint. Egy pillanatra megmerevedett a láthatatlan zajkeltő láttán, aztán erőteljesen meglendítette az ajtót, hogy az rémületkeltő üzenettel csattanjon a keretébe.”

Második szerelem

Villax Richárd e heti posztjában nosztalgiázva gondol vissza egy gyerekkori szerelemre, és ennek kapcsán még egy regényt is értékel.

„Remélem, nem sokkolja túlságosan a hír Bettyt, ha e bejegyzésből tudja meg: csak második volt számomra. Az elsőt illető korona bizonyos „kis” Krisztáé – még az oviból. Egymás kezét fogva zengtük: „ének száll a szélben, te is dalolj vélem”. Mivel arcvonásai ennyi idő távlatából nincsenek előttem, még az is lehet: sok évvel később őt vettem el, feltéve, hogy vagy Kriszta nevű feleségem, vagy én rosszul emlékszünk, melyik óvodába kezdtük a nagy betűst.

Mindenesetre az „általános” már tisztán előttem van. Betty a padtársam volt, vagyis több annál. Mindent megtettünk, amit akkori adottságaink, így tíz év alatt, engedtek. Mondjuk ki: elmentünk a falig. Mindig kéz a kézben flangáltunk, nem vagyok benne biztos, de talán arcra puszi is történt. Együtt hallgattuk a Boney M-et.”

Bearanyozva

Mester Györgyi e heti novellájának elbeszélője le van nyűgözve az aranyba öltözött őszi tájtól.

„A megszokott kép, ahogy naponta látom. Behunyt szemmel is érzékelem, mint követik egymást a megállók. Pár nappal ezelőtt, ébredés után még sötét éjszaka rémisztgetett, szürkületben botorkáltam ki a buszmegállóhoz. Hazafelé se volt más a helyzet, jócskán alkonyodott már, mikor a jármű döcögve, szuszogva felkapaszkodott az unásig ismert, erdős részek közt hosszan elnyúlóan kacskaringózó, hegyi aszfalton.

Ma reggel azonban valami megváltozott. Mire a jármű rátért a – változatosság kedvéért lejtős – kanyargós útra, egy prózai, hétköznapi dolognak köszönhetően, egészen kivilágosodott. Átállítottuk az órákat, a téli időszámításnak megfelelően.

A táj azonban mégsem azért vonta magára a figyelmemet, mert ismét világosan körvonalazódtak az elsuhanó házak, s láthatóvá vált minden kis szelete a mozgó világnak, hanem valami másért. Az elmúlt napokban, amíg a reggeli sötétség okán nem láttam a kinti világot, beköszöntött az igazi ősz.”

A legyőzhetetlen

„Néha bizony a legkeményebb, legharcosabb énünket kell elővennünk, hogy túljussunk egy-egy nehézségen, szélsőséges helyzeten. Felszívjuk magunkat, aztán nem kerülhet az utunkba olyan akadály, amit ne vennénk sikerrel” – nyilatkozik Szakáczky Edit a szerzői Facebook oldalán. Következzék most a gondolataihoz illő verse.

A legyőzhetetlen

Távoli és szép vidéken, tán egy másik bolygón,
él egy harcos világjáró, tán a legutolsó.

Ki megjárt ezer utat, ki már száz kalandot átélt,
hullám hegyén, barlang mélyén küzdött éjszakánként.

Látta lángoló pokolnak kénköves bugyrait,
járta sötét, sűrű erdők úttalan útjait.

Fürdőzött a zöld, keserű, bűzölgő mocsarában,
úszkált vígan, kedélyesen, állott pocsolyában.

Táplált csodás virágágyást tövis’len rózsákkal,
járt halálos kötéltáncot hegyeknek ormával.

Nézett kormos vastükörbe, szembe démonokkal,
fogott szelet vitorlába égő fáklyalombbal.

Harcolt tűzzel, harcolt vízzel, mellett, mégis ellen,
harcolt éggel, harcolt földdel, fenn, a fellegekben.

Küzdött, küzdött, mindörökké, élettel, halállal,
szép reménnyel: fáradt teste nyugalmat talál majd.

És bár arcán sorakozik hősi hegek sora,
míg csak él, el nem felejti: fel nem adni soha…

A család: hátráltat vagy segít?

Egy írónak, aki családanya is, nehéz időt szakítani a hobbijára/hivatására. Nézzük, Hegedűs Rita hogyan oldja meg ezt a problémát!

„Sokan megkérdezték már tőlem, mikor írok. Sokat el is mondom: éjszaka. Nincs időm rá máskor.”

Amikor diktálnak

Sajter Gizella e heti posztjában a hirtelen jött ötletekről és az ihletszerzésről mesél.

„Hogyan írok? Viccesen azt szoktam mondani, hogy akkor írok, amikor diktálnak. De talán ez közelíti meg a legpontosabban az írási szokásaimat. Amikor hallom, amikor látom azt az első sort vagy éppen az utolsót, és egyetlen pillanatra mintha az egész megcsillanna, és már illanna is tovább, ahogyan meg is teszi sokszor, ha nem vagyok elég gyors.”

A Halottak Napja margójára

„A Halottak Napja szerintem mindenkit elgondolkodtat. Ha egy kicsit is hiányzik nekünk az, akinek a sírjához koszorút vagy mécsest viszünk, nem rohanunk azonnal tovább. Inkább megállunk a síremlék felett, és magunkba szállunk. Felelevenítjük a közös emlékeket, és egy rövid pillanatra elmosolyodunk, aztán felmerül bennünk más is.” Krencz Nóra e heti írása itt olvasható.

„Van az pont, amin túl úgy érezzük, már minden mindegy.

Sokan pár apróság miatt is keseregnek, pedig az ő gondjuk eltörpül másoké mellett. Mégis rágódnak rajta, mert az az övék és mindenkinek a saját problémája a legnagyobb.”

Hitvilágot teremtettem, és a valóságban megáldottak érte

A Triannita – Az árnylovasok című részben a király megkapja az ország koronáját. Ez igazi feladat volt számomra, hiszen olyan királyi ékszert kellett kitalálnom, ami kinézetével méltó párja lehetne bármelyik, főleg a magyar szent koronának.” Jenei András e heti írása hitről és áldásról.

„Hiszek Istenben vagy legalábbis valakiben, aki valahonnan – akár fentről – irányít minket és sorsunkat. Érzem jelenlétét, de mégsem vagyok vak fanatikus, nem tartom magam vallásosnak. Hiszek, mert valamiben hinni kell.”

Viktor(ia) & Feri, a kalmár

Villax Richárd e heti posztjában beavatja olvasóit következő regényének titkaiba – mely át van itatva egy kis politikai utalással.

„A profik óva intenek attól, hogy túl sok szereplőt mozgassunk a regényírás során, de egy ilyenfajta osztályközösséget azért mégiscsak be kell népesíteni. Többek között – tréfás kedvemben – megjelenítettem a két emblematikus politikus párharcát. Az egyikből lányt csináltam, Viktóriaként futtatom. (Nem azonos a Fanyűvők női főszereplőjével.) Másikuk – eredetije vállalkozói hajlama miatt – a Kalmár Feri nevet kapta. Ők ketten versengenek az osztályelsőségért, váltakozó sikerrel és eszközökkel.”

A saját történetem

V. Kiss Orsolya e heti posztjában beavatja olvasóit a kulisszatitkokba: mi inspirálta Janka történetének megírására.

„Amikor először találkoztam a jövendőbeli férjemmel, ő pont olyan volt, amilyen férfit akkor szerettem volna: sötét hajú, külföldi, és volt benne valami vagányság. Valami, amitől felnéztem rá, és egy erős, magabiztos férfinak láttam.

Visszagondolva, már a kapcsolatunk kezdete óta akadtak problémáink, olykor bántóan viselkedett, mégis összességében boldognak éreztem magam mellette, nagyon kedves tudott lenni, és a családom, barátaim is elfogadták.”