Értékelés – Vízvonal

Megkaptuk az első olvasói véleményt Sajter Gizella Vízvonal című művéről. Köszönjük az értékelést a Lap lap után blognak.


Maga az alaptörténet olyan hangulatot teremtett, mintha éberen lebegnék az ébrenlét és az alvás határvonalán – ezt az érzést tökéletesen megalapozták a ,,beköszöntő versek”, s a fejezetek végén ill. elején levő további költemények. Úgy éreztem, hogy szükségesek is voltak, az átkötés, továbbszövés szempontjából, így számomra csak újabb gondolkodásra késztető szavakként hatottak, s fokozták az olvasás élményét, az izgalommal és feszültséggel együtt.

[…]

Igazság szerint azt kell mondjam, hogy ez a könyv egy hatalmas meglepetés, s egyben pozitív csalódás volt számomra, ami a kezdeti félelmemet és tartózkodásomat úgy repítette el, mint a sosem látott emlékek egy másik élet darabkáit az álmok világába.

Úgyhogy kedves könyvmolyok, ha készen álltok felfedezni egy lélek legmélyebb és legrejtettebb történetét, ne habozzatok! A Vízvonal a Ti könyvetek!

„A kereső útja ott kezdődik, ahol véget ér.”

A teljes értékelés itt olvasható.