Az AH magazin ezúttal Barczikay Lillát faggatta írói tervekről, inspirációról, suliról és persze legújabb könyvéről, a Szobortáncról.
18 éves voltál, mikor megjelent az első könyved/regényed, ami akárhogy is nézzük szemtelenül fiatal. Érezted esetleg ennek a súlyát, a különlegességét?
Tisztában voltam vele, hogy nem gyakori ennyi idősen könyvet kiadni, és valahol reméltem, hogy ettől kicsit érdekesebb lesz a könyv, talán több ember figyelmét megragadja majd. De elsősorban azzal voltam elfoglalva, hogy megéljem ezt az egészet, hiszen erre vágytam, amióta az első mesémet megírtam: hogy a saját könyvemet foghassam a kezemben, láthassam a boltok polcain. Leírhatatlan érzés volt minden perce. A borító készítése, az első könyvbemutató, az első dedikálás…. A legemlékezetesebb talán, amikor először találtam meg a könyvem a Libri honlapján. Ez még most, a harmadik könyvnél is pont ugyanolyan hihetetlen érzés. De számomra mindig természetes volt, hogy írok, a kiadásra is úgy tekintettem, mint más az első igazi munkalehetőségére. Belekezdtem abba, amivel egy életen át foglalkozni fogok. Éppen ezért az elején meglepő volt, mennyire lesokkolja az embereket, hogy kiadtam egy könyvet. Vagy kettőt. Vagy hármat. Azt hiszem, nagyon kevesen ismernek írókat, főleg nem ennyire fiatal pályakezdőket és az írás nem számít olyan ’tipikus’ szakmának. Őket meglepi, hogy ezzel foglalkozom, engem meglep, hogy őket ez meglepi. Szóval nagyban csodálkozunk egymáson.
[…]
Ki a kedvenc karaktered az Anyám teremtményei című regénysorozatodban? Okozott nehézséget valamelyik szereplőd megalkotása?
Funny a kedvencem (a csapat berni pásztor kutyája). Őt egy az egyben a saját kutyánkról mintáztam, aki sajnos már nincs velünk. Rajta kívül nehéz lenne választani: Garas, Nita, Nick. A végén felsorolnám az összes szereplőt. Az első könyvben – még jóval azelőtt, hogy a kiadás gondolata felmerült volna, mint lehetőség, és csak saját magamnak írtam – minden karakteremet egyedire akartam formálni. Ez önmagában is nehéz feladatnak bizonyult, pláne ennyi karakternél, de egyedül Megan (az egyik főellenség a történetben) megalkotása okozott igazi nehézséget. Őt ugyanis eredetileg valós személyről akartam mintázni, egyfajta gyerekes bosszúból. Ezt a késztetést legyőzni, és kihagyni az egyértelmű utalásokat és hasonlóságokat igazi kihívás volt az életem azon pontján. Utólag visszagondolva az egész nevetségesnek tűnik.
A novemberben megjelenő harmadik könyvemben kevesebb, de összetettebb karakterrel dolgoztam. Olyan szereplők bőrébe kellett bújnom, akikkel nem tudok feltétlenül azonosulni, akiknek a motivációit, gondolatait messze nem érzem a sajátomnak. De az igazi kihívás mégis a könyv folytatása lesz.
A teljes interjú itt olvasható.
A Szobortánc megvásárolható itt.
A Bátyám könnyei pedig itt.