Címke: Bátyám könnyei

Szerzőnkkel történt, Visszhang

A gyermeklelkű világalkotó- Interjú Barczikay Lillával

Az AH magazin ezúttal Barczikay Lillát faggatta írói tervekről, inspirációról, suliról és persze legújabb könyvéről, a Szobortáncról.

18 éves voltál, mikor megjelent az első könyved/regényed, ami akárhogy is nézzük szemtelenül fiatal. Érezted esetleg ennek a súlyát, a különlegességét?

Tisztában voltam vele, hogy nem gyakori ennyi idősen könyvet kiadni, és valahol reméltem, hogy ettől kicsit érdekesebb lesz a könyv, talán több ember figyelmét megragadja majd. De elsősorban azzal voltam elfoglalva, hogy megéljem ezt az egészet, hiszen erre vágytam, amióta az első mesémet megírtam: hogy a saját könyvemet foghassam a kezemben, láthassam a boltok polcain. Leírhatatlan érzés volt minden perce. A borító készítése, az első könyvbemutató, az első dedikálás…. A legemlékezetesebb talán, amikor először találtam meg a könyvem a Libri honlapján. Ez még most, a harmadik könyvnél is pont ugyanolyan hihetetlen érzés. De számomra mindig természetes volt, hogy írok, a kiadásra is úgy tekintettem, mint más az első igazi munkalehetőségére. Belekezdtem abba, amivel egy életen át foglalkozni fogok. Éppen ezért az elején meglepő volt, mennyire lesokkolja az embereket, hogy kiadtam egy könyvet. Vagy kettőt. Vagy hármat. Azt hiszem, nagyon kevesen ismernek írókat, főleg nem ennyire fiatal pályakezdőket és az írás nem számít olyan ’tipikus’ szakmának. Őket meglepi, hogy ezzel foglalkozom, engem meglep, hogy őket ez meglepi. Szóval nagyban csodálkozunk egymáson.

[…]

Ki a kedvenc karaktered az Anyám teremtményei című regénysorozatodban? Okozott nehézséget valamelyik szereplőd megalkotása?

 

Funny a kedvencem (a csapat berni pásztor kutyája). Őt egy az egyben a saját kutyánkról mintáztam, aki sajnos már nincs velünk. Rajta kívül nehéz lenne választani: Garas, Nita, Nick. A végén felsorolnám az összes szereplőt. Az első könyvben – még jóval azelőtt, hogy a kiadás gondolata felmerült volna, mint lehetőség, és csak saját magamnak írtam – minden karakteremet egyedire akartam formálni. Ez önmagában is nehéz feladatnak bizonyult, pláne ennyi karakternél, de egyedül Megan (az egyik főellenség a történetben) megalkotása okozott igazi nehézséget. Őt ugyanis eredetileg valós személyről akartam mintázni, egyfajta gyerekes bosszúból. Ezt a késztetést legyőzni, és kihagyni az egyértelmű utalásokat és hasonlóságokat igazi kihívás volt az életem azon pontján. Utólag visszagondolva az egész nevetségesnek tűnik.

A novemberben megjelenő harmadik könyvemben kevesebb, de összetettebb karakterrel dolgoztam. Olyan szereplők bőrébe kellett bújnom, akikkel nem tudok feltétlenül azonosulni, akiknek a motivációit, gondolatait messze nem érzem a sajátomnak. De az igazi kihívás mégis a könyv folytatása lesz.

A teljes interjú itt olvasható.

A Szobortánc megvásárolható itt.

A Bátyám könnyei pedig itt.

Szerzőnkkel történt, Visszhang

Egyszer fent, egyszer lent – Barczikay Lilla

Barczikay Lilla nemrég újabb novellával kedveskedett olvasóinak:

A pénztárosról már messziről lerí, hogy rossz napja van. Nem kell hozzá extra érzékenynek lenni a külvilág ingereire, nincs szükség harmadik szemre, amivel az ember mások auráját mustrálhatja, elég ránézni a legörbülő szájra, a bosszús ráncokba gyűrődött bőrre. Vagy a vele szemben álló férfire, aki fennhangon panaszkodik a kiszolgálásra, a hosszú sorban állásra. Szerinte a pénztáros lassan dolgozik. Arról is ő tehet, hogy a gép nem olvassa le elsőre a vonalkódot. És még szatyrot sem ad.

Az ingerült hang felkavar. Ne foglalkozz vele, nem hozzád beszél – ismételgetem. Nem mintha valaha is sikerült volna meggyőznöm magam…

A férfi kiviharzik a boltból. Odakint bizonyára büszkén kihúzza magát, talán még a vállát is megveregeti. Végül is sikeres napja van, alig három perc alatt egy egész üzlet közérzetét vágta gallyra. A kisiskolások az újságoknál legközelebb kétszer is meggondolják, elinduljanak-e szülők nélkül vásárolni, a hentespultnál sorban álló idősek pedig újabb okot kaptak, hogy visszasírják a régi szép időket.

Visszafordulok a konzervekhez, de hiába, képtelen vagyok koncentrálni. Még hallom a férfi ideges hangját a fejemben és csak a pénztárosra tudok gondolni. Pocsékul érezheti magát, kiabáltak vele, megalázták a munkahelyén, a kollégái előtt… Tönkretették, nem csak a napját, de valószínűleg a hetét is. Mi ehhez képest az én dilemmám, hogy milyen tonhalat vegyek? Ugyan…

A pénztárhoz menet igyekszem annyi jókedvet kicsikarni magamból, amennyit csak tudok. Hangosan köszönök. A nő egy pillantást sem pazarol rám. Egyesével lehúzogatja a termékeket. Hipersebességgel pörögnek a gondolataim. Sosem voltam jó a csevegésben, valahányszor megpróbálkoztam vele, hülyének néztek. Most sem tudok semmi jóval előállni. Miről kezdjek beszélni, az időjárásról? Olyan szépen süt kint a nap, nem rossz idebent ülni és elviselni a türelmetlen, bunkó embereket? De igen? Hm, érdekes…

Olyan hangon mondja a végösszeget, hogy még nekem is sírhatnékom támad.

– Kártyám van, húzhatom? – mosolygok rá.

Nem az arcába akarom dörgölni, hanem ráragasztani a jókedvemet. Nem sikerül. Szó nélkül löki elém a kártyaleolvasót.

– Köszönöm, nagyon kedves!

Derűsen bedobálok mindent a táskámba. Lepereg rólam a kedvtelen viszlát, amit felém motyog. Olyan szélesre húzom a szám, hogy még a fogaim is kivillannak. Ilyen érzés lehet légiutas-kísérőnek lenni.

– Viszontlátásra! Legyen szép napja!

Na, ez végre hat. Most először néz úgy rám, hogy lát is. Halványan elmosolyodik.

– Köszönöm, neked is.

Elégedetten távozom. Talán sikerült elérnem, hogy ne teljes kudarcként könyvelje el ezt a napot. Vajon hányan üvölthetnek vele naponta, hányan töltik ki rajta a rosszkedvüket? Tényleg ennyire nehéz belegondolni, milyen hatással vannak a szavaink másokra? Ilyen bonyolult kicsikarni magunkból egy kis megértést? Egyetlen mosolyt?

Pedig mosolyogva meg lehetne váltani a világot. Egy mosolyba kerül, hogy a szembejövő néninek is felragyogjon az arca, hogy a postás derűsebben cipelje tovább hatalmas táskáját. Egyetlen mosollyal szebbé lehet tenni bárkinek a napját. Nem kellenek nagy tervek, nincs szükség beszédekre, világmegváltó üzenetekre. Nem kell semmi, csak egy-egy mosoly mindenkitől, hogy az egész nemzetet, vagy akár az egész világot alapjaiban megváltoztassuk. Egy mosollyal áthidalhatóak az emberek közötti szakadékok.

Ettől a gondolattól vezérelve széles mosollyal mutatom bérletemet a buszsofőrnek. Mogorva megvetéssel néz vissza, majd rám dörren, hogy haladjak.

Bosszús arckifejezése, durva hangja visszaránt a valóságba. Fantáziám fájdalmas nyögéssel terül szét a pesszimizmus tüskés padlóján. Az elmúlt percekben épült álomváron repedések futnak végig. Szinte hallom az éktelen csörömpölést, amivel apró darabokra hullik.

Hátrabotorkálok az ülések között, mosolyomat már az első lépéseknél elhagyom. A sofőr nem várja meg, amíg leülök, a busz egy rándulással elindul, én pedig az ülésre zuhanok. Morgolódva helyezkedek el, majd előbányászom a fülhallgatómat. Összegabalyodott, nagyszerű. Az ablakon kibámulva próbálom kizárni a külvilágot, a hirtelen fékezéseket, az utasok ingerült arckifejezését, a dühös kiabálást, amikor az ajtó nem nyílik ki.

Kár volt reggel elindulnom otthonról. És még szatyrot se kaptam.

Talán majd holnap…

Az írónő holnapját ide kattintva érhetik el. Barczikay Lilla az Ad Librumnál megjelent könyvét itt tekinthetik meg.

Szerzőnkkel történt, Visszhang

Interjú Barczikay Lillával

Dorka az Anya olvas blogon interjút készített Lillával. Nagyon köszönjük neki!

Egy kis ízelítő:

„Az emberek többségét meglepi, hogy ilyen fiatalon könyveket adok ki, engem pedig kezdetben feszélyezett a meglepettségük, hiszen ez számomra teljesen természetes, nagyon régóta szeretném ezt ennyire komolyan csinálni.”

„A tárgyaknak kevesen tulajdonítanak lelket, én se törődöm a kanapé érzéseivel, de eljátszottam a gondolattal, milyen lehetne, ha gondolkodnának.”

„Azért választottam a fatárgyakat, mert a fa valaha tényleg élt, így a csak Nita számára hallható szavak egy régi élet utolsó rezdülési lehetnek.”

A kérdéseket és válaszokat itt olvashatjátok.

Könyveinkkel történt, Visszhang

Karácsony a Bátyám könnyeivel

Barczikay Lilla megkésett ajándékként elhozta nekünk Nita és csapata karácsonyi jelenetét a Bátyám könnyeiből.

„Mindenki a pajtába sereglett. Hosszú asztalunk roskadozott az ünnepi finomságok alatt, a mézeskalács és a fenyő illata émelyítő eleggyé keveredett a levegőben. Hirtelen elmúlt a stressz, az elmúlt heteket végigkísérő görcsös igyekezet, hogy mindent tökéletessé varázsoljak. Nem bosszankodtam tovább a törött díszek, a fiúk feledékenysége miatt. Pedig aznap reggel egy pillanatig se gondoltam volna, hogy ez valaha sikerülni fog.

Mindent előre elterveztünk, szétosztottuk a feladatokat, sütnivalókat, vennivalókat. Az utolsó napokban alig láttuk egymást, mindenki az ajándékokat próbálta beszerezni, vagy a konyhában mentette a menthetőt. Ezt a részét Dylan vállalta, engem a sütő közelébe sem engedett. Még azt is rosszallóan figyelte, ahogy gabonapelyhet szórtam a tányérba. Rám az ajándékok maradtak, ami, bár szokás szerint mindenki csak valami apróságot kapott, egészen az idegbaj határáig kergetett. Karácsony előtt este mégis mindketten elégedetten feküdtünk le: a másnapi menüt sikerült bepréselni a hűtőszekrénybe és az ajándékok is ünnepi csomagolásban tornyosultak a szekrényben. Nálunk minden rendben volt.”

Könyveinkkel történt, Szerzőnkkel történt, Visszhang

Köszönet – Lilla az irodalmi beszélgetéséről

Megjelent Barczikay Lilla beszámolója budakalászi irodalmi beszélgetéséről a saját szemszögéből.

„Így egy héttel a budakalászi könyvbemutató után még mindig odáig vagyok! Pedig ez az utolsó hetem az egyetemen, ilyenkor jönnek az utolsó utáni számonkérések, már tanulunk a vizsgákra, nem is beszélve a karácsonyi előkészületekről, a sütikről és ajándékbeszerzésről, a karácsonyi menü egyeztetéséről… És mégis, valahányszor eszembe jut a múlt heti beszélgetés, mindig megmosolyogtat a gondolat.”

Szerzőnkkel történt, Visszhang

A játék

Barczikay Lilla ezen a héten újabb novellát hozott el nekünk, ezúttal különleges barlanglakó lényekről, akiknek dönteniük kell játék és szabály, élet és halál között.

„Vidám énekszó tölti be a hegy hatalmas barlangját.

A kupola alakú terem összes lakója kórusban énekel. Arról, ami éppen eszünkbe jut. Mert az idő nem telik magától.

Madarak vagyunk. Fészekrakó, fekete tollú énekesmadarak. Vagy denevérek. Igéző szemű barlanglakók. Még nem hagytuk el a barlangot, de el fog jönni az az idő is. Egyelőre csak ülünk a fészkünkben és játszunk. Mint a gyerekek. Vagy a fiókák. Kihasználva minden lehetőséget a szórakozásra, feszegetve a portyázásról visszatérő felnőttek türelmének egyre szűkölő határait.”

Szerzőnkkel történt, Visszhang

Meghívó

Barczikay Lilla minden kedves érdeklődőt vár jövő héten csütörtökön az irodalmi estjére. Lássuk az ő szavaival.

Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt 2016. december 8-án a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtárban, ahol Barcza Katalinnal beszélgetek 19:00 órától. Az irodalmi est keretein belül teret kapnak a közönség kérdései, és lesz lehetőség dedikáltatni is. Könyvek a helyszínen kaphatók. A belépés díjtalan.

Remélem, találkozunk!

További részletekért kattintsatok ide.

Könyveinkkel történt, Visszhang

„Ha egy sorozatnak nekiállok, valahogy minden kötettel egyre többet várok tőle”

Mandi nem lógatta a lábát, íme a második kritikája Barczikay Lilla sorozatának folytatásáról, a Bátyám könnyeiről. Köszönjük szépen az őszinte véleményed!

Szemelvények a recenzióból:

„… ezt a részt már egy az egyben a gördülékeny stílus viszi el a hátán.”

„Tetszik, hogy az írónő nem fél hozzányúlni a karakterekhez. Aki útban van, fogja, és kezébe ad egy hullazsákot, hogy a sztori végére biztosan föld alá kerüljön.”

„Vannak, akiknek a regény jön be, de egy ilyen stílust, amit nem igazán tudnak kihasználni regényformában, lehet, hogy novelláskötetnél érdemesebb lenne kamatoztatni.”

Könyveinkkel történt, Visszhang

„Lillát érdemes magyar írónőnek tartom, akitől szeretnék még hasonlóan kiemelkedő történeteket olvasni”

A Bátyám könnyei ismét sikert aratott. Ezúttal Evelin, a My Relationship with Books bloggere írt róla pozitív kritikát, mely itt olvasható.

Köszönjük szépen!

A teljesség igénye nélkül néhány gondolat Evelintől:

„Lillát érdemes magyar írónőnek tartom, akitől szeretnék még hasonlóan kiemelkedő történeteket olvasni.”

„A 7. fejezettől kezdve megkaptam azt a színvonalat, amit az első részben már úgy megszoktam. Pörgős volt, izgalmas, akciódús és akarva-akaratlanul, de észrevettem, hogy mélyebb hangvételű, mint az elődje.”

„A történet alakulásával kapcsolatban csak pozitívan tudok nyilatkozni, hiszen semmi kivetnivaló nem volt benne, sőt… sokkal izgalmasabb jeleneteket kaptam, mint amire ténylegesen számítottam.
A rejtély faktor az egész mű ideje alatt jelen volt.”

„Az egyik legjobb magyar fantasy, amit mostanában olvastam. Nem sok magyar fantasy fog meg, de ennek sikerült, ami csakis Lilla érdeme.”

Könyveinkkel történt, Visszhang

„Azért zengek róla ódákat, mert sokkal jobb, mint némelyik felkapott YA bestseller, mégse kapja meg a neki járó figyelmet.”

Barczikay Lilla sorozatát annyira dicsérték a minap, hogy még mi is belepirultunk. Köszönjük szépen Vickynek, a Three Points of View bloggerének!

Azért a kedves mondatok közül is kiválogattuk a legkedvesebbeket:

„…meg vagyok róla győződve, hogy ha ez a széria Amerikában egy neves, nagy kiadó által jelenik meg, akkor a bestsellernek titulált, manapság oly közkedvelt YA fantasyk sorát gyarapítaná ez a sorozat.”

„Azért zengek róla ódákat, mert sokkal jobb, mint némelyik felkapott – khmmm Vörös királynő – YA bestseller, mégse kapja meg a neki járó figyelmet.”

„…jó ötletei vannak az írónőnek és szerintem érdemes rá odafigyelni, mert tehetsége van az íráshoz. A könyv eszméletlenül olvastatja magát, a stílus bejön – bár volt néhány érdekes mondat benne, amin felszaladt a szemöldököm – és a humora szórakoztató.”

A teljes recenzió itt olvasható.