A Könyvutca dicsérő könyvajánlót írt Mester Györgyi 67 novellát tartalmazó, Az élet írta című munkájáról.
„Engem mindig nagyon jól elszórakoztatnak Györgyi novellái, keresetlen egyszerűsége, igényessége és humora segítségével különleges, a maga nemében egyedülálló írásokkal örvendeztet meg bennünket. Nagyon jó szívvel ajánlom, olvassátok bátran!” – áll az ajánlóban, aminek szerzője két, kedvenc részletét is megosztotta bejegyzésében.
Az Ad Librum kiadó gondozásában, 2018 novemberében megjelent novelláskötet 7 fejezetcím alatt tartalmaz hosszabb-rövidebb novellákat, amik között „különös”, „önös”, „erotikus”, „fájdalmas”, „állati”, „kriminális” és „úti” témájú is akad.
A Könyvutca ajánlója teljes egészében itt olvasható.
A fotó forrása: Könyvutca
Címke: Novellák
Beleolvasó – Ez van
Vida Gusztáv Ez van című könyvéből hoztunk részletet.
A „Mester”. (részlet)
… Másnap, a Tibi kocsmában futok össze Lajossal. – Mondta a bátyád? – kérdem. – Mit, te!? – Nem? Hát, akkor ezt elmesélem. Mit iszol? Na, szóval… Ott ülünk már órák óta, mindenütt a népek, sehun semmi, dögunalom S akkor, hogy menjek sörért, megyek is. Lenézek, hát látom ám, csez’ meg, pokoli nagy hal a szélen. Megyek be érte a vízbe. Anyám mekkora! Dobom ki, vergődik, csak úgy hupog a föld. – Mester! Mester! -innejd is, onnajd is… A népek meg csak tördelik össze sorra botjaikat, szórják bele a vízbe, pakolnak össze. Kiabálnak, lázadnak.,. Ez már sok nekik! Egész nap hiába ücsörögnek, ez meg puszta kézzel fogdozza. Aztán fogtam nekik még egyet. Ugyanígy. A másodiknál a maradék is feladja, ahány bot, az már mind törött, ott himbálódzik a hullámokon. – Mester, mester!… Még, még! Lássuk a csodát! – Ha meg megyek valahá, hát bravózás, taps. – Bravó, Bravoóó! – Ránézek a vízre… Elnémulnak – Hallga! Csönd!… Csit- csitt! Figyelj. A mester lát valamit! – S így tovább.
Hát ezt nem kellett volna.
Lajos majd megfullad, úgy nevet. – Hogy, tördelik össze…! he-he – szeme csillog, élvezi nagyon – a botokat! Meg, hogy mennek haza. Hej, de ott lettem volna. Mester… mester…!
Szinte látjuk mindketten ott ringani az elhagyott, elárvult botokat a tófelszínen. Meg az elképedt, dühösen csomagoló embereket, ahogy mennek haza.
Ahogy szóhoz jut, még mindig fel-felröhögve áll elő, hogy – Te, akkor ha megengeded, egy ideig Mesternek szólítlak… – S a hülyéje, tényleg. De hálisten, idővel aztán elhagyta.
Kis karácsony, nagy karácsony
Ezúttal egy kis karácsonyi hangulattal jelentkezünk. Nemrég jelent meg Mester Györgyi legújabb könyve Kis karácsony, nagy karácsony címmel. Ebből hoztunk most részletet.
KARÁCSONY AZ ERDŐN
„Elviszem a tejet Juliskának, meg a Bognárékhoz is beugrom vele, azután karácsonyozhatunk” – mondta az apja.
Neki azonnal lelkiismeret-furdalása támadt. Hiszen hogyan is kezdődhetne jól a karácsony, ha a fájós derekú apjának kell kihordania állandó vevőiknek a friss tejet, és még az utolsó pillanatban is dolgozna, amikor már minden családban a szentestére készülődnek. Az ötvenes éveit taposó apja ráadásul egy hete, a tűzifa aprításakor, megrándította a derekát. Örülni kell annak is, hogy nem dőlt ágynak. Még a végén rosszabbul lesz. Odavan az ünnep öröme, ha beteg van a háznál.
Majd ő. Majd elmegy ő a két kannával. Nem olyan nehezek azok, megbirkózik velük. Egy tizenkét éves gyereknek ez meg se kottyan. Jók még a rugók az ő lábában, egy óra alatt megjárja az oda-vissza három kilométernyi utat, ami tanyájukat a falutól elválasztja.
Apja kicsit ellenkezett, az anyja azonban nem bánta. Csupán a lelkére kötötte, igyekezzen haza, mert nagyon feketedik az ég, lehűlt a levegő is, talán mégiscsak fehér lesz a karácsonyuk.
A kabátját az ajtóban gombolta be, és a csizmában is igazgatni kellett a lábát, annyira sietve indult el otthonról. Jól kilépett, mégis, mire elérte a falu határát, szállingózni kezdett a hó.
A két családhoz beadta a kannákat, a kabátja alá bedugta az ajándékba kapott bejglit, és szaporázni kezdte a lépteit. Félúton járt, amikor kitört a hóvihar. Percek alatt fergeteggé vált, a nem sokkal előtte még csendesen szitáló hó. Süvített a szél, lökdöste, rángatta őt is, és a szakadó hóesésben már látni sem lehetett. Legalábbis, az utat nem, ami a tanyájukhoz vezetett. A kis erdő kezdeténél a jelzőfát sem találta meg, ahol le kellett volna térnie, mivel ott átvágva volt a legrövidebb az út a házuk felé.
Csak belehajolt a szélbe, és próbált előre haladni, de mintha valami folyton visszalökte volna. Egyre hidegebb lett, és már a lába is nagyon fázott a kis csizmában. Pedig az apja kapcáját tekerte rá, mégiscsak decembert írtak, várható volt, hogy bármelyik nap beköszönt az igazi tél.
Hát most itt volt. Váratlanul szakadt le az ég, és olyan intenzitással esett, hogy már lépni is alig tudott, az egyre vastagodó hótakaróban. Megállt, és váratlanul az erdő közepén találta magát. Hogy mikor tért le az útról, észre sem vette. Hogy is vehette volna, hiszen az orráig sem látott.
Kis idő múlva újra elindult, maga sem tudta, merre, csak hagyta, hogy vigye előre a lába. Vastag fatörzseket tapogatott ki maga körül. Az egyikben megkapaszkodva igyekezett kifújni magát. Még az is lehet, a kimerültségtől elbóbiskolt, és amikor újra körülnézett, már jóval sötétebb volt, leszállt a korai este. A tanácstalanságtól és kétségbeeséstől csak most jutott eszébe: otthon bizonyára nagyon aggódnak érte, és vajon milyen lesz nélküle a szentestéjük?!
Őszintén hazudva – részlet
Örömmel mutatjuk be George Hannmer Őszintén hazudva című novelláskötetét! Rövid történetek főleg férfi és nő viszonyáról, katonaságról és a tetoválások miértjeiről.
Tenyerembe ölelem tenyered
– Mondd!
– Semmi, semmi…
– No!
– Neeem, semmi. Tényleg.
– Te tudod.
– …
Amikor megszólítottál, tudtad, amikor én válaszolgattam neked, én is tudtam, hogy te tudod: megőrülök érted.
Aztán csak nézem a hajad, a szemed, a pofid, a kezed, mindened. Messze van az illatod. Elmerengek azon, milyen lenne, ha csak úgy egyszerűen csendben odalépnék hozzád, megsimogatnám a kezed, és belenéznék a szemedbe. Hosszan.
Olyan finomak a mozdulataid. Törékeny vagy. Nálad tizennyolc körül megállt az idő? Nem vagy enyém, nem ér.
Hm. Inged legfelső gombja velem van. Kiszabadította magát. Kebled bőre azt üzeni a világnak: illatos vagyok! A nyakam teszem rá, hogy kínosan ügyelsz a toalettedre, amióta élsz. (Ejnye! Nem illik ilyenekről álmodozni.)
De jó lenne melléd ülni! Nem merek. Megállt az idő. Felváltva gondolok a kezedre. Bal, jobb, jobb, bal… Elképzelem, ahogy minden millimétert végigpásztázok, simogatok. Ezt az utat járom be szememmel. Szépek vagytok. Minden porcikád szép. Mindenedet szeretem. Most még könnyű nekem ilyet mondani.
Gyönyörű szemed van. Köszönöm, hogy belenézhetek. Angyalnak tűnsz. Mondd, mit csinálsz itt a földön? Ha jönnél felém, pont annyi szövet lenne sok rajtad, amennyit viselnél, de amit láthatnék belőled, azt úgy köszönném, ahogy vagy: örömmel. (De jó lenne hozzád érni! Nem merek.) Legszívesebben óvatosan belefűzném ujjaim a hajadba. Lágyan masszíroznám a nyakad és még, még és még.
Na, jó! Összeszedem minden bátorságomat… és már ott is vagyok… és hirtelen határozottsággal leülök melléd. Szorosan melléd. Szilvakék paradicsomos a ruhád mintája. Elkönyvelheted, hogy mondanám, ha merném, hogy
írnék hozzád, ha tehetném. Neked.
Felriadsz gondolataidból, s kérdőn rám emeled a tekinteted.
Válaszul elindul feléd a kezem, majd tenyerembe ölelem
tenyered.
Szabadon zárnak össze ujjaink.
További részletek itt olvashatók.
Megjelent Vida Gusztáv Volt egyszer egy Gencs című vadászkönyve!
Már a boltokban is elérhető Vida Gusztáv vadászkönyve.
Érdekességekért, képekért az író mindennapjaiból látogassanak el Vida Gusztáv szerzői honlapjára.
A könyv hátlapszövege Szilasi László írótól való.
„Aranyérmes kudu.
Varacskos disznó. Egy óriási oryx. Gepárd.
Bivaly.
Hát, tudjuk: a vadászoknál így megy ez.
Meg úgy, hogy itt, még télen, megállt az idő. Lelassult az ember, nagy dunnapárnáin álmodozott. Hozzá nyomta orcáját, orrát, lázas szemekkel, hittel a deres ablaküvegnek. Azon keresztül leste a frissen kerekedett, nagy szemű, puha hóesést. Ez volt a gyermekkor. Oda kellene visszatalálni. Senkinek se megy.
Az idővel kellene talán valahogyan megbékélnünk. Elfogadni, megérteni, belesimulni szépen. Hogy ne karcoljon a lét. Ami van, és ami lesz még: simogasson. Elférjen minden. Ahogy a régieknél. Szépen, rendben, egymás után. Munka, természet, emberek. Egymás mellett, békében és tisztességgel.
Vida Gusztáv szövegei arra a tekintetre tanítanak bennünket, amely a vadászat műveletsoraiban és rituáléiban, emlékeiben és hangulataiban találja meg azokat a csodálatos részeket, amelyek a szavak által visszavezethetnek bennünket az elveszett egészhez. Nem a vad a lényeg. Sokkal inkább a táj, a környezet, a társak, a kevés szavú beszéd. Hogy ott lehetsz. Az ottlétedről szóló história. Nem a vad elejtése. Ezek a történetek visszaadják a vadállatok méltóságos életét.
Vida Gusztáv munkái erős írások. Megkapóak és igazak. A semmiről. Az esős hajnalokról. Egy délutánról. A lényegről. Rólunk, akik itt vagyunk. Gondolunk és érzünk. A percekről, az órákról, a mindenségről. Néha nem történik semmi, nincsen esemény.
De ezekben a szövegekben valahogyan mégis megtörténik minden.”
Mester Györgyi írástechnikáról és hajnali történetszövögetésről
„Még fejben eldől, milyen lesz egy-egy újabb írása, mert mire a számítógéphez ül, már szinte készen is vannak a novellái – meséli a műveit 2008 óta megjelentető novellaíró, Mester Györgyi, akit arról is kérdeztünk, milyen előtanulmányokra, tapasztalatra volt szüksége ahhoz, hogy íróvá válhasson.” Beszélgetés a Könyv Gurun.
Álomszőttes
A Jolán gyereket vár és a Salto vitale után Frideczky Katalin harmadik kötete álmok, emlékfoszlányok, szabad asszociációs reflexiók csapongó, színes kavalkádja.
Frideczky Katalin írása a Palócföldben
Zizi naplója három kötetben
Mester Györgyi története a kissé „flúgos” Ziziről a tavaly megjelent első kötet után a 12 évvel később történteket elmesélő második résszel folytatódott. Most pedig a trilógia befejező részeként Zizi vadóc kisfiának történetét ismerhetjük meg.
A Salto vitale méltatásai
Frideczky Katalin – az Ad Librum kiadásában megjelent – Salto vitale című kötetét méltatja a regenytar.hu. A Holnap Magazin pedig az áprilisi (nyomtatott) számában közli a szerző Minden relatív című írását.