Biztosan sokszor néztétek már a szoba ablakából, hogyan esik az eső, vagy kapott el benneteket egy nyári zápor a játszótéren. Talán ti is szerettek gumicsizmával belelépni a pocsolyába. De mit tudtok az esőről?
Az esőcseppek fenn születnek az égen, egy hatalmas felhőpalotában. Annak is a belsejében. Puha fehérség veszi őket körbe. A csecsemő esőcseppek azonban gyorsan fejlődnek.
Illusztráció: Német Alina
Már megszületésük után egy-két órával vidáman ugrándoznak, hancúroznak. Ha megszomjaznak, finom páralevet isznak, ha megéheznek, ízletes felhőcipót majszolnak. Gyorsan nőnek. És gondtalan életük tele van mókával, meglepetéssel. Ugyanis a felhőkastély, ami lassan úszik a kék égen, nem olyan, mint az emberek által épített házak, várak, kastélyok – merthogy a szobák nem maradnak ugyanott, hanem folyton vándorolnak, de még a funkciójuk is állandóan változik. Az, ami reggel még a konyha volt, délidőre hálószobává alakul át, estére pedig már fürdőszoba lesz. Ezért az esőcseppgyerekek élete csupa izgalmas kaland. Amikor egyik helyiségből átfutnak a másikba, még nem tudják, mi vár rájuk a következő szobában.
Újabb könyvajánló A mi Múzsánkról! Ezúttal Bea – a vidám anya-lánya bloggerpárosból „Anya” – írt a Könyvutca nevű népszerű blogon a könyvről.
Naszvadi_Judith (Ad Librum): A mi Múzsánk
„Mindannyiunknak megvannak a magunk múzsái, életünk előremozgatói, mindannyian kivételesek vagyunk valamiben, vannak vágyaink és terveink, éppen ezért éreztem közel magamhoz ezt a riportkötetet. Mi, emberek rendelkezünk a kíváncsiság tulajdonságával, amely tulajdonság nem elítélendő, ha nem kóros, hanem egy egészséges szinten marad.
Ezzel a kíváncsisággal olvasom én az interjúkat, mert jó tudni, hogy más emberek ugyanúgy lehetnek bizonytalanok egyik nap, majd nagyon erősek a következőn, mint én, vagy bárki más. Ugyanúgy szeretnek és ugyanúgy szükségük van a szeretetre, mint nekem, vagy nekünk, ugyanúgy megküzdenek a démonjaikkal, a nehézségeikkel, mint mindenki, ha kell szembe mennek a széllel, de nem adják fel vágyaikat, céljaikat, töretlenül menetelnek előre. „
Képzeld el magad, ahogy lassan, boldogan lépdelsz az oltár felé.
A tökéletes nap megszervezve, minden és mindenki a helyén.
A díszítés csodálatos, a vendégek epekedve néznek körül, miközben kattog a vaku, és sóhajtoznak az emberek: „Jaj, de szép!”
És akkor elhallgat a zene, te pedig orra buksz!
TRAGÉDIA.
És közben tudod, mi nem tragédia? A következő, amit látsz a megszégyenülés közben, a partnered, aki megfogja a kezed, és felhúz, majd mosolyogva a füledbe súgja: „Azért így is elveszlek!”, vagy „Azért így is hozzád megyek!”
Ez nem tragédia! Mint ahogy az sem, ha megugrik a zene a vonulásnál, ha nem ér oda időben a tanú, ha… de ezt már inkább babonából nem is sorolom.
„A nevetés a legjobb orvosság.” Számunkra ez csupán egy közhely, de Balogh Lászlónak ez az élete. Mert minden délután piros orrot tesz föl, orvosi köpenybe bújik, és egy csapásra dr. Lala lesz belőle. Útra kel a hosszú kórházi folyosókon azzal a feltett szándékkal, hogy minden beteg gyerek arcára mosolyt varázsoljon…
Új poszttal bővült Molnár Tóni írói honlapja, ahol ezúttal a Tépődésekbe hallgathatunk bele. A részleteket Balogh Dániel, Gábori Kevin, Kozma Anita és Takács Anna, a SÁIK Petőfi Sándor Tagiskola ötödik osztályos tanulói olvasták fel. Felkészítő tanáruk Bíró Szilvia.
A nyíregyházi Sunshine FM reggeli műsorában Olasz Gabi és Podlovics Lajos Mikos Ákost látták vendégül a nemrég megjelent Esküvő Tour című könyve kapcsán. A megújult stúdióban fogadták, ahol nemcsak a könyvről, hanem a ceremóniamesterségről is beszélgettek.
Mester Györgyi e heti novellája A Békakirály mese mai, modern, szomorkás változata.
„Harminc év nem kevés idő egy házasságban. Ilyen hosszú ideig együtt élni valakivel, akit egykor hőn kívántunk, imádtunk, és mi lett belőle mára? A test taszít, az érzelmek kihűltek, és hol van már az együttérzés, a megértés… Ez már mind a múlté.
Újsággal a kezében, olvasást mímelve, ilyen gondolatok kavarogtak a fejében. A nejére gondolt, aki az évek során jellemében megváltozott, fizikai külsejében megcsúnyult. A valamikor gusztusosan molett nő rémítően elhízott, a haja megritkult, tokáján fekete bibircsók éktelenkedett, szigorúan összezárt vékony ajka fölött sötét pihék, kezdődő bajusz körvonalazódott.
Ez még csak hagyján, hiszen a külsőnk változásáért nem állhatunk jót, na de a természete! Elhízásával egy időben a szokásai is megváltoztak. Lelassult, lusta lett, már nem ügyelt annyira a háztartása tisztaságára. Hová lett a régi, pedáns nő? A szennyestartóból időről időre kibuggyant a sok belégyömöszölt piszkos holmi, és ő csak várt, várt, nem fűlött a foga hozzákezdeni a mosáshoz. Talpuk alatt roszogott a konyhakőre lehullott kenyérmorzsa, zsírtól ragacsos volt a tűzhely, ujjnyomoktól feketéllett a konyhaszekrény. A mosogatóból nem folyt le a víz, na de ki törődött vele? Majd csak veszi valaki a fáradságot, és ha nem tetszik neki, megcsináltatja. A hálóban egy idő után sosem ágyazott be, és még meg is magyarázta: széthányva jobban szellőzik az ágynemű. Az előszobában hetekig nem cserélte ki a kiégett villanyégőt, inkább bebotorkált a konyháig, és ott gyújtott villanyt.”
Június 29-én A Rádió Bézs műsorvezetője, Madár Tamás reggeli kultúrrovatában – a Szendvicsben – Pauer Emáuelt kérdezte többek között arról, hogy mik azok, amik leginkább meghatározzák írói munkásságát.
Az interjúból kiderült, hogy a mindennapi életben is jellemző rá a fekete humor, amellyel már a holnapja bemutatkozó oldalán is találkozhat az érdeklődő.
„… amit már humorral kezelek, az már meg van emésztve.”
Beszélgettek arról is, hogy elsősorban problémákat szeretne felvetni és nem megoldásokat tárni az olvasó elé, aminek jó példája a nemrég az Ad Librum gondozásában megjelent Magamon kívül c. kisregény is. Annak kapcsán, hogy lesz-e folytatás, vagy milyen további mű várható, Emánuel azt is elárulta, hogy épp egy nagyobb lélegzetvételű regényen dolgozik, amit remélhetőleg még idén befejez.
Mi már kíváncsian várjuk.
kép forrása: http://onlineradiok.blog.hu/2015/03/07/radio_bezs_a_lagy_hangok_vonala_vagy_a_lagy_vonalak_hangja
