Ez történt az Ad Librum szerzőivel és a kiadványai körül.
Krencz Nóra nemrég készült interjújáról számolt be honlapján. A beszélgetést T. C. Lang írónő/ blogger készítette a Megszámlálhattalan c. könyv kapcsán.
A bejegyzésben elsősorban arról faggatta az írónő Krencz Nórát, hogyan zajlik nála az alkotási folyamat, miből merít ihletet, van-e „alkotói zug” a környezetében. A végén pedig további írói terveiről is szót ejtettek.
A teljes interjú itt olvasható.
A kép forrása: http://tclang.blog.hu
A KULTer.hu nemrég interjút készített Pauer Emáuellel. A Magamon kívül c. könyve kapcsán a főhősről, a helyszínről és a motívumok jelentőségéről kérdezték. A beszélgetésben azt is elárulta, mennyire valóságosak a mű szereplői.
A teljes interjú itt olvasható.
A kép forrása: Bodor Viktória.
A képen jobbról-balra Mikos Ákos, Lauscher Zoltán, a Rádió88 reggeli műsorvezetője, Bálint K. Gergő - szintén a Rádió88 műsorvezetője és a Dél-Alföld egyik legnépszerűbb ceremóniamestere, Gedzo - a Rádió88 reggeli műsorvezetője.
Június 27-én Krencz Nóra írónő Enyingen mutatta be tavaly megjelent Megszámlálhatatlan című regényét, amiről nemrég érdekes recenzió jelent meg az Anya olvas blogon.
Részlet az írónő blogjáról:
"Később Krencz Virág olvasott fel a könyvemből, akit szintén én kértem fel, mert hallottam már verset szavalni, és nekem elhihetitek, hogy fantasztikus. Hagytam, hogy ő válasszon részletet. Libabőrös lettem, amikor az ő szájából hallgattam a saját soraimat, amelyet gyönyörűen hangsúlyozott.
Ezután lehetőség volt vásárolni, s aki odajött hozzám, dedikáltam is neki az én imádott tintás tollammal, ami mindig velem tart, ha erre készülök. A regény mellé egyedi könyvjelzőt is adtam ajándékba.
Hű társammal
Az esemény alatt mézes zserbóval kényeztettük a jelenlévőket, és nagyon örültem, hogy mindenkinek ízlett. Remélem a Megszámlálhatatlant is hasonlóan „ízletesnek” találják majd. : )"
Az írónő honlapján megjelent teljes beszámolót itt olvashatják.
Barczikay Lilla nemrég újabb novellával kedveskedett olvasóinak:
A pénztárosról már messziről lerí, hogy rossz napja van. Nem kell hozzá extra érzékenynek lenni a külvilág ingereire, nincs szükség harmadik szemre, amivel az ember mások auráját mustrálhatja, elég ránézni a legörbülő szájra, a bosszús ráncokba gyűrődött bőrre. Vagy a vele szemben álló férfire, aki fennhangon panaszkodik a kiszolgálásra, a hosszú sorban állásra. Szerinte a pénztáros lassan dolgozik. Arról is ő tehet, hogy a gép nem olvassa le elsőre a vonalkódot. És még szatyrot sem ad. Az ingerült hang felkavar. Ne foglalkozz vele, nem hozzád beszél – ismételgetem. Nem mintha valaha is sikerült volna meggyőznöm magam… A férfi kiviharzik a boltból. Odakint bizonyára büszkén kihúzza magát, talán még a vállát is megveregeti. Végül is sikeres napja van, alig három perc alatt egy egész üzlet közérzetét vágta gallyra. A kisiskolások az újságoknál legközelebb kétszer is meggondolják, elinduljanak-e szülők nélkül vásárolni, a hentespultnál sorban álló idősek pedig újabb okot kaptak, hogy visszasírják a régi szép időket. Visszafordulok a konzervekhez, de hiába, képtelen vagyok koncentrálni. Még hallom a férfi ideges hangját a fejemben és csak a pénztárosra tudok gondolni. Pocsékul érezheti magát, kiabáltak vele, megalázták a munkahelyén, a kollégái előtt… Tönkretették, nem csak a napját, de valószínűleg a hetét is. Mi ehhez képest az én dilemmám, hogy milyen tonhalat vegyek? Ugyan… A pénztárhoz menet igyekszem annyi jókedvet kicsikarni magamból, amennyit csak tudok. Hangosan köszönök. A nő egy pillantást sem pazarol rám. Egyesével lehúzogatja a termékeket. Hipersebességgel pörögnek a gondolataim. Sosem voltam jó a csevegésben, valahányszor megpróbálkoztam vele, hülyének néztek. Most sem tudok semmi jóval előállni. Miről kezdjek beszélni, az időjárásról? Olyan szépen süt kint a nap, nem rossz idebent ülni és elviselni a türelmetlen, bunkó embereket? De igen? Hm, érdekes… Olyan hangon mondja a végösszeget, hogy még nekem is sírhatnékom támad. – Kártyám van, húzhatom? – mosolygok rá. Nem az arcába akarom dörgölni, hanem ráragasztani a jókedvemet. Nem sikerül. Szó nélkül löki elém a kártyaleolvasót. – Köszönöm, nagyon kedves! Derűsen bedobálok mindent a táskámba. Lepereg rólam a kedvtelen viszlát, amit felém motyog. Olyan szélesre húzom a szám, hogy még a fogaim is kivillannak. Ilyen érzés lehet légiutas-kísérőnek lenni. – Viszontlátásra! Legyen szép napja! Na, ez végre hat. Most először néz úgy rám, hogy lát is. Halványan elmosolyodik. – Köszönöm, neked is. Elégedetten távozom. Talán sikerült elérnem, hogy ne teljes kudarcként könyvelje el ezt a napot. Vajon hányan üvölthetnek vele naponta, hányan töltik ki rajta a rosszkedvüket? Tényleg ennyire nehéz belegondolni, milyen hatással vannak a szavaink másokra? Ilyen bonyolult kicsikarni magunkból egy kis megértést? Egyetlen mosolyt? Pedig mosolyogva meg lehetne váltani a világot. Egy mosolyba kerül, hogy a szembejövő néninek is felragyogjon az arca, hogy a postás derűsebben cipelje tovább hatalmas táskáját. Egyetlen mosollyal szebbé lehet tenni bárkinek a napját. Nem kellenek nagy tervek, nincs szükség beszédekre, világmegváltó üzenetekre. Nem kell semmi, csak egy-egy mosoly mindenkitől, hogy az egész nemzetet, vagy akár az egész világot alapjaiban megváltoztassuk. Egy mosollyal áthidalhatóak az emberek közötti szakadékok. Ettől a gondolattól vezérelve széles mosollyal mutatom bérletemet a buszsofőrnek. Mogorva megvetéssel néz vissza, majd rám dörren, hogy haladjak. Bosszús arckifejezése, durva hangja visszaránt a valóságba. Fantáziám fájdalmas nyögéssel terül szét a pesszimizmus tüskés padlóján. Az elmúlt percekben épült álomváron repedések futnak végig. Szinte hallom az éktelen csörömpölést, amivel apró darabokra hullik. Hátrabotorkálok az ülések között, mosolyomat már az első lépéseknél elhagyom. A sofőr nem várja meg, amíg leülök, a busz egy rándulással elindul, én pedig az ülésre zuhanok. Morgolódva helyezkedek el, majd előbányászom a fülhallgatómat. Összegabalyodott, nagyszerű. Az ablakon kibámulva próbálom kizárni a külvilágot, a hirtelen fékezéseket, az utasok ingerült arckifejezését, a dühös kiabálást, amikor az ajtó nem nyílik ki. Kár volt reggel elindulnom otthonról. És még szatyrot se kaptam. Talán majd holnap…
Az írónő holnapját ide kattintva érhetik el. Barczikay Lilla az Ad Librumnál megjelent könyvét itt tekinthetik meg.
2017. június 12-én délután, a 88. Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozat keretein belül került sor a Tépődések (mely idén jelent meg az Ad Librum kiadásában) salgótarjáni könyvbemutatójára. Molnár Tónival Handó Péter író beszélgetett. A könyvből részleteket olvastak fel a SÁIK Petőfi Sándor Tagiskola ötödik osztályos tanulói. Felkészítette őket Bíró Szilvia.
“Nekem mindenképp pozitív csalódás volt ez a könyvbemutató. Nem gondoltam, hogy ennyien eljönnek rá. Ráadásul nem csak engem lepett meg, hogy ennyien voltunk, hanem magukat a szervezőket is. A termet, ahová eredetileg tervezve volt a beszélgetés, a szomszédos teremmel kellett összenyitni, hogy mindenki beférjen, aki akar. A másik, számomra igen kedves meglepetés a kisgyerekek voltak, akik részleteket olvastak fel a könyvemből. Különös volt ténylegesen gyerekhangon hallani a párbeszédeket. Ettől valahogy még inkább hangsúlyossá vált az egyes megszólalásokban egyébként is meglévő gyermeki naivitás, gyermeki ártatlanság, és úgy éreztem, hogy ennél jobb kezekben nem is lehetne a szövegem. Köszönet érte!”
A képeket P. Tóth László készítette.
Időpont: június 27. 16.00
Villax Richárd három szerzőtársával Szegeden, a Bibliotékában tartott könyvbemutatót a 88. Ünnepi Könyvhét keretében, ahol többek között tavaly, az Ad Librum Kiadónál megjelent Fanyűvők című könyvéről is beszélgettek.
Részlet szerzői blogjáról:
"Szerencsére ezeket is megszínesítette egy kedves vélemény. Vásárlóim egyike még aznap éjjel kiolvasta a Fanyűvőket, és csupán egyetlen szóval jellemezte: letehetetlen!"
A Könyv Guru vendége Szalóczy Pál, egykori rádiós volt, akivel korábbi regénye, a csupán párbeszédekből álló A Vénusz-rejtély kapcsán a krimiírás nehézségeiről beszélgettek.
Részlet az interjúból:
Honnan jött az ötlet, hogy A Vénusz-rejtély című krimijét végig párbeszédben írja meg? Volt valami (krimi)irodalmi előképe hozzá? Esetleg volt ennek köze ahhoz, hogy egykori rádiósként alapvetően a beszéd a “munkaeszköze”? A „minta” a Da Vinci-kód című krimi volt, bár abban nem csak párbeszédek voltak, de a cselekmény feszessége, pörgése nagyon megfogott. Arra gondoltam, egy kizárólag dialógusokkal megírt történet hasonló hatású lehet. Meg érdekelt a kihívás is, hogy vajon végig lehet-e vinni egy történetet úgy, hogy csak quasi kihallgatási jegyzőkönyvek sorozatából áll. Persze az is „benne volt”, hogy már korábban rájöttem: én könnyebben írok dramatikus formában.
A teljes interjú a Könyv Guru oldalán olvasható.
Krencz Nóra, az Ad Librum Kiadónál megjelent Megszámlálhatatlan írónője sajnos csak egy napot tudott kint tölteni a Könyvhéten, mégis vidám és tartalmas blogbejegyzést készített élményeiről.
Kalandos napja során számos pavilonnál járt és sok más szerzővel találkozott, többek között részt vett Naszvadi Judith A mi Múzsánk c. könyvének dedikálásán is, ahol nemcsak az írónővel, hanem Rozbora András paralimpikonnal is beszélgetett.
A napot korán indította, hogy mindenre maradjon ideje és a vonatot is elérje. Metrózás és kis séta után, fél kilenc körül érkezett a Vörösmarty térre, ahol már „ébredeztek” a kiadói standok. Ezután kezdődött csak az igazi felfedezőút a sok ismerős író és könyv között.
Nóra élménybeszámolóját részletesen olvashatják a szerzői honlapján.
