Biztosan sokszor néztétek már a szoba ablakából, hogyan esik az eső, vagy kapott el benneteket egy nyári zápor a játszótéren. Talán ti is szerettek gumicsizmával belelépni a pocsolyába. De mit tudtok az esőről?
Az esőcseppek fenn születnek az égen, egy hatalmas felhőpalotában. Annak is a belsejében. Puha fehérség veszi őket körbe. A csecsemő esőcseppek azonban gyorsan fejlődnek.
Illusztráció: Német Alina
Már megszületésük után egy-két órával vidáman ugrándoznak, hancúroznak. Ha megszomjaznak, finom páralevet isznak, ha megéheznek, ízletes felhőcipót majszolnak. Gyorsan nőnek. És gondtalan életük tele van mókával, meglepetéssel. Ugyanis a felhőkastély, ami lassan úszik a kék égen, nem olyan, mint az emberek által épített házak, várak, kastélyok – merthogy a szobák nem maradnak ugyanott, hanem folyton vándorolnak, de még a funkciójuk is állandóan változik. Az, ami reggel még a konyha volt, délidőre hálószobává alakul át, estére pedig már fürdőszoba lesz. Ezért az esőcseppgyerekek élete csupa izgalmas kaland. Amikor egyik helyiségből átfutnak a másikba, még nem tudják, mi vár rájuk a következő szobában.
Izgalmas poszttal jelentkezett Krencz Nóra. Írói holnapján közzétette az Ad Librum Kiadó gondozásában hamarosan megjelenő új könyvének borítóját. A Megszámlálhatatlan sorozat második része, A hófehér másvilág címmel előreláthatóan október végén érkezik.
Újabb könyvajánló A mi Múzsánkról! Ezúttal Bea – a vidám anya-lánya bloggerpárosból „Anya” – írt a Könyvutca nevű népszerű blogon a könyvről.
Naszvadi_Judith (Ad Librum): A mi Múzsánk
„Mindannyiunknak megvannak a magunk múzsái, életünk előremozgatói, mindannyian kivételesek vagyunk valamiben, vannak vágyaink és terveink, éppen ezért éreztem közel magamhoz ezt a riportkötetet. Mi, emberek rendelkezünk a kíváncsiság tulajdonságával, amely tulajdonság nem elítélendő, ha nem kóros, hanem egy egészséges szinten marad.
Ezzel a kíváncsisággal olvasom én az interjúkat, mert jó tudni, hogy más emberek ugyanúgy lehetnek bizonytalanok egyik nap, majd nagyon erősek a következőn, mint én, vagy bárki más. Ugyanúgy szeretnek és ugyanúgy szükségük van a szeretetre, mint nekem, vagy nekünk, ugyanúgy megküzdenek a démonjaikkal, a nehézségeikkel, mint mindenki, ha kell szembe mennek a széllel, de nem adják fel vágyaikat, céljaikat, töretlenül menetelnek előre. „
Képzeld el magad, ahogy lassan, boldogan lépdelsz az oltár felé.
A tökéletes nap megszervezve, minden és mindenki a helyén.
A díszítés csodálatos, a vendégek epekedve néznek körül, miközben kattog a vaku, és sóhajtoznak az emberek: „Jaj, de szép!”
És akkor elhallgat a zene, te pedig orra buksz!
TRAGÉDIA.
És közben tudod, mi nem tragédia? A következő, amit látsz a megszégyenülés közben, a partnered, aki megfogja a kezed, és felhúz, majd mosolyogva a füledbe súgja: „Azért így is elveszlek!”, vagy „Azért így is hozzád megyek!”
Ez nem tragédia! Mint ahogy az sem, ha megugrik a zene a vonulásnál, ha nem ér oda időben a tanú, ha… de ezt már inkább babonából nem is sorolom.
„A nevetés a legjobb orvosság.” Számunkra ez csupán egy közhely, de Balogh Lászlónak ez az élete. Mert minden délután piros orrot tesz föl, orvosi köpenybe bújik, és egy csapásra dr. Lala lesz belőle. Útra kel a hosszú kórházi folyosókon azzal a feltett szándékkal, hogy minden beteg gyerek arcára mosolyt varázsoljon…
Új poszttal bővült Molnár Tóni írói honlapja, ahol ezúttal a Tépődésekbe hallgathatunk bele. A részleteket Balogh Dániel, Gábori Kevin, Kozma Anita és Takács Anna, a SÁIK Petőfi Sándor Tagiskola ötödik osztályos tanulói olvasták fel. Felkészítő tanáruk Bíró Szilvia.
A Könyv Guru Ízelítő rovatában ezúttal Nagy Judit: Üsd ki a pánikod! című könyvébe olvashat bele a kíváncsi olvasó, ami a napokban jelent meg az Ad Librum kiadónál.
A terelés
A pánikkal való leszámolásom szempontjából kulcsfontosságú volt, amikor megértettem a pánikciklust vagy önrontó kört.
A pánikciklus lényege, hogy valami szorongást vált ki, például fél óra múlva előadást kell tartanom, izgulok – félek – szorongok attól, hogy emberek előtt kell szerepelnem. A szorongástól mindenféle fizikai tüneteim lesznek, hányinger, szapora pulzus, szédülés, kézremegés, izzadás, akár dadogás, éppen kinél milyen formát ölt a félelem.
A fizikai tünetek aggodalmat vagy ártó gondolatokat idéznek elő. Szapora a pulzusom, izzadok, kapkodom a levegőt, sőt már-már nem kapok levegőt, lehet, hogy itt a vég, elájulok, infarktust, agyvérzést kapok, vagy azon nyomban megfulladok.
Ezek a hirtelen és automatikusan generálódó gondolatok aztán a szorongást természetesen tovább fokozzák, felerősítik a tüneteket. Kész az önrontó kör, aminek a vége akár egy kiadós pánikroham is lehet. A pánik az intenzív szorongás vagy félelem rohama, amely nagyon hirtelen alakul ki, a fizikai tünetek dominálnak és mi, szenvedők attól tartunk, hogy ennek fele sem tréfa, a dolognak akár drámai kimenetele is lehet.
Bevezetés(i) Az egészségről
Mit értünk az egészség fogalmán? Mit jelent egészségesnek lenni?
A kérdés meghatározása nehezebb, mint első pillanatra látszik. Amennyire könnyű a betegség megfogalmazása, az egészség meghatározása annál nehezebbnek tűnik. Amíg a betegség az egészség hiányaként jelentkezik a legtöbb ember számára, addig az egészséget nem lehet ilyen egyértelműen megfogalmazni.
Többféle megközelítésből vizsgálhatjuk a kérdést. Kiindulásképpen közelítsük meg az egészség fogalmát a szó etimológiája felől. Az egészség szóban az ’egész’ szótő a teljességet, tökéletességet jelenti. A szervezet szempontjából az egész egyrészt jelentheti a strukturális teljességet, vagyis azt, hogy minden rész a helyén van, – és nem hiányzik. A valamilyen testrészt nélkülöző emberek ezért sajnos nem egészségesek, hiszen hiányosságuk az egészség ellentéteként jelenik meg.
Larson (1991) számos megközelítést említ művében, amelyek átfogó képet adnak a kutatások régebbi és jelenlegi irányzatairól és felfogásairól az egészség meghatározásának területén. A laikus egészség felfogás megegyezik az ún. „wellness modellel”, amely a következőt mondja:
„A laikusok ösztönös egészség fogalma a fizikai jó közérzetet jelenti, vagyis a komfort érzést, s azt az energiát, mellyel tevékenységeiket végre tudják hajtani (ibid:4)
Ebből a laikus megközelítésből következik, hogy a funkcionalitás szempontjából az egészség a tökéletes működést jelenti, ahol minden a szerepének megfelelően dolgozik a szervezet egyensúlya elérésének érdekében. Ha a funkciók egyensúlya megbomlik, a szervezet mint egész működése zavart szenved, mely az adott szerv működési hibájában nyilvánul meg, és így „egészségtelenséget” okoz. E megközelítésből alakult ki az ún. „orvosi modell”, amely az egészséget a betegség hiányaként határozza meg (ibid:2). Az egészséget tehát a maga ellentétében írják le, vagyis olyan mortalitási és morbiditási jellemzők tekintetében, mint a fertőző, a krónikus betegségek és a fogyatékossági állapotok.
E szemléletet egy gép működéséhez lehet hasonlítani, melyben az alkotórészek megfelelő működése olyan optimumot biztosít, melyet egészségnek nevezünk. Ennek alapján az emberi szervezetet olyan rendszernek lehet tekinteni, mely az egészet kitevő alkotórészekből áll, és azok összehangolt működése biztosítja az egész funkcionálását. Így az emberi szervezet működését tudományos szempontból az általános rendszerelmélettel lehet leírni. Az általános rendszerelmélet* Bertalanffy László biológus (1999) közvetítésével került a tudományos érdeklődés előterébe, aki e megközelítést olyan munkahipotézisként jellemezte, mely a jelenségek magyarázatára, előrejelzésére, és ellenőrzésére szolgál mind a természettudományok, mind a társadalomtudományok területén.
Alapfeltevései abban rejlenek, hogy a biológiai, a társadalmi rendszer, vagy interperszonális kapcsolat olyan tagokból áll, melyek integrált egységet alkotnak. Az integrált egység olyan rendszert jelöl, ahol a tagok kapcsolatai meghatározott törvényszerűségeknek felelnek meg.
A rendszer tagjai közötti kapcsolati hálózatot strukturális és kommunikációs minták alkotják. Tagjait a komplementaritás jellemzi, vagyis egymást kiegészítik, de egyúttal egymástól függnek is. E kapcsolatok működésének alapja a visszacsatolás, vagyis az önszabályozás folyamata.
Minden rendszer több alrendszerből áll, azonban a „rendszer” összessége függetlenítheti magát az alacsonyabb hierarchikus szintektől.
További jellemzője a rendszernek, hogy alkalmazkodóképes és célirányultsággal rendelkezik, valamint a tagjaiban beállt változás az egészet érinti. A rendszer a változás keltette egyensúlytalanságot (entrópia) megpróbálja visszaállítani (equilibrium), és az egyensúlyi állapot megteremtésére törekszik (homeosztázis).
A szervezet is e rendszerelmélet alapján működik és egyensúlyi állapota az egészség, mely az optimumot jelenti a rendszer működésében.
A szervezet optimális működésének több területe létezik. Vizsgálhatjuk az élettani funkciókat, mint például a légzés vagy keringés működési jeleit az egészség mérésében. A biomedikális felfogásban az egészség fokmérőjének leginkább az élettani funkciókat tekintik, noha a lelki és a szociális egészség is az optimális létezés fontos tényezőiként jelenik meg az emberek számára.
Az emberi szervezet működésének teljesebb megértése céljából fontos rámutatni, hogy tágabb értelemben az egészség nemcsak a szervezet önfenntartó képességét jelenti, hanem az egyén saját magával, és embertársaival kialakított kapcsolatait és szükségleteit is képezi. A mentális és érzelmi megnyilvánulások fontos szükségleteket elégítenek ki az emberek pszichológiai egészségében. Mindazonáltal az egyéneknek az emberi társadalom szabályrendszeréhez kell igazodniuk, ezért a társadalmi rendszer megismerése, az ahhoz való alkalmazkodás és a személyiség minél teljesebb kibontakozása a szociális egészség fontos tényezőjeként jelenik meg. Ez utóbbi igény Parsons (1951) egészség meghatározásában fogalmazódott meg, amikor a társadalmilag meghatározott egészségként az egyén azon képességét írta le, mely szerint társadalmi szerepeket tud betölteni, és jó közérzete attól függ, mennyire tud ezen elvárásoknak megfelelni. A társadalmi szerepek magukba foglalják az egyének családi, magánéleti, de egyben munkahelyi és egyéb társadalmi színtereken betöltött szerepeit az életkori szakaszoknak megfelelően.
A „holisztikus modell” (Larson, 1991: 4), felhasználva Parsons értelmezését, tovább gazdagítja az egészség fogalmát mentális jellemzőjével kiegészítve. Legtöbbször a WHO (1947) meghatározásaként szokták idézni, amely az egészségi állapot összetettségét a legrövidebben így fogalmazza meg: „ olyan teljes fizikai, mentális és szociális jó közérzet, mely nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiányát jelenti” (id.: Pitts, 1998).
Következésképp az emberi egészség strukturálisan a teljességet, funkcionálisan az optimális működést jelenti. Szűk, orvosi értelemben az optimális működés élettani szempontokat jelent, míg tág értelemben magába foglalja az emberek lelki és szociális egészségének tényezőit is.
Még tágabb spektrumot felölelve, a humán ökológia holisztikus felfogása szerint, az egészség az emberi és környezeti interakciók terméke. E „környezeti modell” (Larson, 1991: 12) tartalmazza a szociális és természeti feltételeket, melyben az előbbi összetevők kiterjednek a kultúra, a közösség és a család azon tényezőire, melyek az emberek életét befolyásolják.
A kultúrát és közösséget az azonos értékek, normák, tevékenységformák és szokások, míg a családot az iskolázottság, a foglalkozás, a kereset, és az érzelmi meghatározók jellemzik. A természeti tényezőket a termőföld minősége, a levegő tisztasága, az éghajlat, az élőlények fajai és minősége, valamint a környezeti zaj jellemzi, melyek mind hatást gyakorolnak az emberek egészségére.
Az egészség ökológiai felfogása azt a harmóniát jelenti, mely az organizmus és környezete között áll fenn a legtágabb értelemben (ibid:92). E szempontból, Bertalanffy (1999) rendszerelméleti megfogalmazásai az ökológia területén is érvényesek, hiszen optimális működés (egészség) adaptív viselkedéssel tud egyensúlyi állapotot (homeosztázis) kialakítani környezetével szemben.
