Címke: 89. Ünnepi Könyvhét

Könyvhét az emlékek jegyében

Újabb élménybeszámolót kaptunk Tóth Györgyné Marikától, a Katonaévek egyik szerzőjétől.


Élménybeszámoló a 2018-as Ünnepi Könyvhétről

Mindig izgalmas és különleges alkalom az olvasóval találkozni, hiszen az adott alkotás nekik szól. Igaz ugyan, hogy a Katonaévek c. könyvünk először a szűk családi körnek készült. Gyermekeinknek, unokáinknak, unokahúgoknak, unokaöcsnek és a családtagjaiknak. Akkor még fel sem merült bennünk, hogy az Ad Librum kiadó érdemesnek találja a könyv megjelentetését.

Aztán kíváncsiak lettünk férjemmel együtt, akivel közösen állítottuk össze a könyv tartalmát a katonaságnál eltöltött huszonnégy hónap alatt (1965-68) az egymásnak írt levelekből, hogy vajon az olvasó számára elmond-e valami fontosat, érdekeset ez a könyv. Tisztában voltunk azzal, hogy az emberek, a fiatalok nem az ilyen jellegű könyveket olvassák, de reménykedtünk, hogy az a sok munka nem volt hiába. Így megegyeztünk az Ad Librum kiadóval, hogy a Személyes Történelem kategóriába sorolva jelenjen meg a könyvünk.

A 2018-as Könyvhéten való dedikálás lehetősége nagy megtiszteltetés. Ezzel tisztában voltam és izgultam. Ennek több oka volt. Az első az olvasóval való találkozás. De volt még valami, ami nyugtalanná tett. Ez maga a helyszín volt, a Vörösmarty tér. Aki olvasta a könyvet az tudja, hogy a levelekben szerepel a Vörösmarty tér, mint az első munkahelyem helyszíne. Ez a Könyvet postán könyvesbolt volt.

A helyszínnel való találkozásnak ezért volt különleges jelentősége. Hiszen éppen itt kezdtem el a „felnőtt” életem. Felvillantak bennem a régi képek. A postázó könyvesbolt mellett a Váci utca felé a Kossuth Könyvesbolt a bejárati ajtajával. Mellette a híres Luxus áruház, ahol nap, mint nap kétszer sétáltam el. Munkába jövet és munkából menet. A kirakatokat megbámulva csak vágyakoztam az ott díszelgő ruhák, cipők után, hiszen az én nyolcszáz forintos fizetésemből nem tellett ezekre a „luxus” holmikra. Persze a kirakat előtt ácsorogva viszont lehetett álmodozni. Oly sokat álmodoztam egy-egy kedvenc ruhadarabról, hogy a végén már nem vágytam rá, mert olyanná vált, mintha elkopott volna a mindennapi viseletben.

A Gerbeaud Kávéház felé volt a hatalmas IBUSZ iroda és a Harmincad utcában az aprócska tejcsarnok, ahol olyan sokszor vettem reggelit magamnak. Az alumínium két deciliteres mérőedénnyel kimért tejet vagy tejfölt friss péksüteménnyel. Ennek már több mint fél évszázada. Nekem ezeket is jelentette a 2018-as Könyvhét. Ennyi év múlva találkozni a régmúlttal keserédes. Utána az 1960-as évek könyvhetei is eszembe jutottak, amikor a Váci utcában sorakoztak a könyvsátrak az akkori könyvkiadók neveivel. Mára már alig maradt néhány klasszikus belőlük.

Gyurit is felkavarták az emlékek, hiszen 1970-től 1972. szintén a Vörösmarty téren dolgozott, ama híres üvegpalotában a Zeneműkiadóban. Lázasan mutogatta a valaha volt épület helyét.

Az élet furcsasága, hogy az Ad Librum könyvsátra éppen a régi munkahelyem előtt lett felállítva. Azt is mondhatnám, hogy hazajöttem. Ki gondolta akkor, hogy egyszer, mint dedikáló szerző fogok ugyanitt megjelenni.

Nagy meglepetést okozott, hogy egy győri dedikált könyveket gyűjtő olvasónak is dedikálhattunk. De nagyszerű volt a barátokkal, a rokonokkal is találkozni és nem utolsó sorban a gimnáziumi osztálytársaimmal, akikre egyáltalán nem számítottam. Felolvastam nekik néhány levél részletet a könyvből, hiszen róluk is írtam.

A csepergős időnek is vége szakadt mire a dedikálás elkezdődött. A Vörösmarty téren rendezett Ünnepi Könyvhét színes forgatagának igazán nem volt szüksége az esőre. A délelőtti felhők máshová repültek talán arra a helyre, ahol az esővel hasznot is hozhattak.

Tóth Györgyné Marika és Tóth György

Könyvheti élménybeszámoló

Az elég változékony időjárás ellenére sikeresen és rengeteg élménnyel gazdagabban zártuk a 89. Ünnepi Könyvhetet. Most pedig szerzőink számolnak be, ők hogy érezték magukat:


Mester Györgyi:

A nehezen tolerálható kánikula ellenére, a 89. Ünnepi Könyvhéten való részvétel, a vasárnapi – Garay Zsuzsanna írótársammal közös – dedikálással, nagyon kellemes időtöltés volt számomra. Meghívott vendégeim és több érdeklődő olvasó is meglátogatott a Vörösmarty téren, a szerencsés sorszámú – 21-es – Ad Librum pavilonban. A jó ízű beszélgetéssel, a látogatók vásárlásával, gyorsan telt az idő. Ezt a dedikálást is a maradandó, kedves emlékeim között fogom megőrizni.


Kalandozás a könyvhéten

Az ünnepi könyvhéten eddig csak kíváncsi olvasóként, szemlélőként, könyvvásárlóként vettem részt. Nem annyira az írókkal való találkozás miatt, hanem azért, mert a kedvezmények miatt mindig több könyvet tudtam venni, mint máskor. Ez a része a programnak most sem maradt el (igaz, időm szűkössége miatt előre meg kellett terveznem), de ezúttal a „másik oldalról” is érezhettem a könyvheti hangulatot. Nem számítottam persze kígyózó sorokra az általam szerkesztett könyv okán (nálam sokkal nagyobbaknak is küzdenie kell a közönség bizalmáért), ám arra büszke vagyok, hogy évtizede nem látott, Budapesten élő barátaim a tiszteletüket tették a kedvemért. Annak pedig külön örülök, hogy voltak, akik ajándékozási céllal vették meg a könyvet, pedig hát nem az a kifejezetten könnyű, szórakoztató olvasmány. Én még az ítéletidőt is megúsztam (a számomra dedikálásra kijelölt időpontban szikrázó napsütés volt), arról meg már csak utólag értesültem, hogy közben lakhelyemen, Baján leszakadt az ég. Köszönöm a lehetőséget az Ad Librum Kiadónak, és bízom benne, hogy közös munkák eredménye, A KÖNYV (Mayer Antal: Én már választottam hazát…) még sok olyan emberhez eljuthat, akiket ennek témája valóban érdekel. Szívesen jönnék máskor is, már csak újabb könyve(ke)t kellene alkotnom ehhez…

Baja, 2018. június.

Dr. Mayer János


Amióta az eszemet tudom, könyvmoly vagyok – de, szerintem, már előtte is az lehettem… Ellenben sosem az élet helyett, hanem az ÉLETÉRT olvastam és olvasok. Az írásaimban is az a vezérfonalam, hogy a tartalmas, jó élet alkotóelemeit keressem meg. MESETRÉNING című könyvemben is ezt teszem, ezért különös, szívmelengető érzés volt a Könyvhéten az Olvasókkal találkozni, és hallgatni a történeteiket arról, hogy az ő életükben hogyan kezd élni a Mesetréning.
A Mesetréninget egyéni használatra, az Olvasó saját önismeretének fejlesztésére írtam, ezért is volt meglepő, hogy a Könyvhétre érkezett három hölgy, akik már végig is vették a 31 napos önismereti programot, és ennek mentén Mesetréning klubot kezdtek szervezni, amelyhez a segítségemet kérték. Velük el is indult a közös munka, ősztől pedig beindulnak a csoportok. Az is érdekes élmény volt szerzőként, hogy egy hölgy a pszichológusának dedikáltatta a könyvet. Minden eddigi visszajelzés a könyvről azt erősíti meg számomra, hogy a mesékkel lehet építeni-szépíteni az életet: bármely életkorban. A Mesetréninget a felnőtteknek szóló meseterápia mentén írtam, de már tízen- és huszonéves olvasókhoz is eljutott, ami szintén meglepetés nekem. A Könyvhéten a Gondviselés igazán gondolt ránk jó idővel, hiszen a vasárnap délelőtt szikrázó napsütésben telt, így igazi könyvünnep lehetett. Nagyon hálás vagyok a kiadómnak, az Ad Librumnak, hogy a kéziratból mára kézbe vehető és elektronikus olvasóra is letölthető könyv lett. Hálás vagyok az Olvasóimnak, hogy szeretik a könyvet, és bízom benne, hogy jövő ilyenkor a folytatást is ünnepelhetjük. Addig is: Tréningezzünk együtt mesékkel!
Végh-Fodor Mónika, a Mesetréning – 31 napos önismereti program szerzője

Barczikay Lilla:

Ez a negyedik alkalom, hogy lehetőséget kaptam a Könyvhéten dedikálni. Már nem kellett keresni a standot, pontosan tudtam, hová megyek, magabiztosan törtem utat az emberek között a sarok felé, ahol a 21-es számú pavilon állt. Bevallom, nem szeretem a tömeget, a lökdösődést, de a Könyvhéten ez nem számított. Képtelen voltam betelni a zsúfolt Vörösmarty tér látványával, azzal a rengeteg könyvvel, íróval és olvasóval, akik átvették a turisták helyét. Az időjárás is jókedvében volt, lemosolygott ránk a nap, de csak utólag, a szombati eső után tudtuk ezt igazán értékelni. A dedikálásra szánt egy óra szinte elrepült. Összemosódnak a nevek, a kérdések, a tömegből előbukkanó ismerősök, a könyveimet lapozgató idegenek, egyetlen színes, boldog masszává. Egy férfi a koromról érdeklődött, aztán elismerően gratulált, ő volt talán a legemlékezetesebb. Végül én is beszabadultam a tömegbe, és haza már egy teletömött vászontáskával indultam, rajta egy Kosztolányi idézettel, ami nem is lehetne találóbb. „A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, és az olvasó, aki olvassa.”


Élménybeszámoló dedikálásom órájáról

Vidáman esegetett az eső, amikor „Kóborlásaim az élet ösvényeim” c. könyvem dedikációs órájára sor került június 9-én, szombaton 11-12 óra között, a 89. Könyvhét alkalmából. Először is műanyag fóliák alkalmazásával védetté tettük a könyves asztalt és környékét, majd vártam az érdeklődők tömegét. Hamarosan vidékiek és budapestiek, ismerősök és kevésbé ismerősök, sőt egy teljesen ismeretlen vásárló is megjelent; örömmel írtam könyvem belső címlapjára a kedves szavakat. Volt, aki 3 példányt is vitt, bizony nagy volt az érdeklődés. Optimizmusom nem csökkent, de aligha szorozhatom fel az egy óra alatt eladott példányaim mennyiségét a kiállítás időtartamának óráival. Minden esetre élmény volt számomra ez az óra, és köszönöm a Kiadó és a kiállítás Rendezője segítségét, kedvességét.

Erdei László


 

Programajánló a Könyvhétre

2017 őszén jelent meg Gelsei Bernadett A hűtlen, a megcsalt és a szerető – A szerelmi háromszög pszichológiája című hiánypótló könyve.

Hiánypótló, mivel tabu témát döntöget, és a szerelmi háromszög minden egyes résztvevőjét megszólítja. Mindezt úgy teszi, hogy a hűtlen, a megcsalt és a szerető lélektanának a működési elveit, mozgató rúgóit ismerhetik meg ezáltal.

Ami ezen felül különlegessé teszi a könyvet, hogy egy eddig soha nem vizsgált aspektusból közelíti meg a szerelmi sokszögeket.

Ez pedig nem más, mint a függőségi nézőpont. 20 éve dolgozik az író szenvedély betegekkel, és lassan 8 éve szerelmi háromszögekben lévőkkel. A függőségi tapasztalatai segítettek neki abban, hogy a hozzá fordulóknak ebből a szemszögből hatékony segítséget tudjon nyújtani.

A könyv stílusa magával ragadó, olvasmányos mindenki számára befogadható. Az írónő hiteles és önfeltáró módon osztja meg saját megéléseit a témával kapcsolatban.

A könyvről, az írónőről és a reális párkapcsolati valóságról beszélget Popovics László rádiós műsorvezető 2018. 06. 10- én 13.00 órától a Vörösmarty téri könyvhéten.

Már előrendelhető Erdei László visszaemlékezése

Az Ünnepi Könyvhétre új könyvvel jelentkezik a Személyes Történelem kiadó is.

Erdei László: Kóborlásaim az élet ösvényein már előrendelhető a webshopban.

„Nagy élmény ez az éjszaka! Felettem zöldellő faág és a csillagos ég.” A csöndben őzek, dámvadak osonnak le a „kopolyához”… – írja naplójában tizenévesen a majdani kutató, a nö vény biológia professzora, két teljes napot egyedül eltöltve a Nagynyíri-erdőben. Folytatódik a sor nyári diákmunkaként egész megyéket feltérképező kerékpártúrákkal, ifjúkori nyaralásokkal, majd eljutunk a már felnőtt férfi, családapa kutatói munkáival összekapcsolódó utazásaihoz, tanulmányútjaihoz. Egyszerű turista számára elérhetetlen oldalát láthatjuk Hollandiának, Japánnak, megtudjuk, hol van „Fokhagymaország”, van-e, volt-e rabszolgaság a 20. sz.-ban, mit mond a távolról jött magyarnak Dél-Amerika… Megismerhetjük más népek szokásait, vallását, gyönyörködhetünk természeti és épített kincseik szépségében. Ismeretekben gazdag leírások, pontos információkkal az adott ország földrajzi adottságairól, társadalmáról, olykor történelméről is – érzékletesen, élményszerűen. Nem hagyva ki a korabeli Magyarország külföldi utakkal kapcsolatos hozzáállását sem… Szülőföldjéről, Törtelről indul, és vissza is tér oda. Bár Szegeden él, mégis tevékenyen vesz részt a település mindennapjaiban. E. L. tudósként gondolkodik, de a hétköznapok nyelvén fogalmaz. Visszaemlékezéseit olvasva könnyedén, szinte észrevétlenül gazdagodik tudásunk, emelkedik lelkünk…
Szafián Zsuzsanna tanár, író

 

A szerző dedikálja a könyvet június 9-én 11 és 12 óra között a 89. Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren.

Dedikálásözön

Kedves Olvasóink!

Június 10-én a pszichológia és riportkönyveink lesznek a középpontban a 89. Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren. A 21-es pavilonnál az alábbi szerzőink lesznek velünk, és dedikálják könyveiket:

10.00-11.00 óra –Végh-Fodor Mónika (Mesetréning)

11.00-12.00 óra – Garay Zsuzsanna és Mester Györgyi

14.00-15.00 óra – Gelsei Bernadett (A hűtlen, a megcsalt és a szerető)

15.00-16.00 óra – Lovász-Horváth Nikolett (Vastapsfelelősök)

16.00-17.00 óra – Kuti Veronika (Vágyvirágzás)

17.00-18.00 óra – George Hannmer (Nők és Férfiak, Fáj-dalom, Őszintén hazudva)

 

Mindenkit szeretettel várunk!

 

21-es pavilon!

Kedves Olvasóink!

Korábban már írtunk róla, hogy kiadónk is részt vesz a 89. Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren. A rendezvény június 7. és 11. között lesz. A standszámunk pedig a 21-es lesz.

Június 9-én a Személyes Történelem kiadó szerzői lesznek velünk, és dedikálják könyveiket.

10.00-11.00 óra – Naszvadi József (Proliregény)

11.00-12.00 óra – Erdei László (Kóborlásaim az élet ösvényein)

13.00-15.00 óra – Tóth György és Tóth Györgyné (Katonaévek)

15.00-16.00 óra – Marosi Lajos (Zavarni néha még fogok -Viszockij)

16.00-17.00 óra – Mayer János (Én már választottam hazát…)

 

Mindenkit szeretettel várunk!

Mindjárt itt az Ünnepi Könyvhét!

Idén 89. alkalommal rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az Ünnepi Könyvhetet és 17. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat a Vörösmarty téren.

Kiadónk ezúttal is részt vesz az eseményen. Szerzőinkkel együtt már nagyon várjuk, hogy mi is ott lehessünk. Már készül a dedikálók listája is, amit hamarosan közzéteszünk az oldalon, illetve a Facebookon is figyelemmel lehet majd kísérni a programokat.

Mindenkit szeretettel várunk június 7 és 11. között.

(A kép tavalyi, a standszámot később tesszük közzé.)